| Tudatos Vásárló
15 milliós bírság a Tesco-nak
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) piacfelügyeleti eljárásában 15 millió forintos bírsággal sújtotta a Tesco-Global Zrt-t, mert a cég a hatóság tiltása ellenére olyan típusú rádióberendezést hozott forgalomba, amely nem felelt meg a követelményeknek.
Az NHH 2008 nyarán piacfelügyeleti eljárás keretében
vizsgálta a Tesco által forgalomba hozott (Technika TA719 típusú PMR adó-vevő)
rádióberendezést, és annak rádiótechnikai valamint elektromágneses
összeférhetetlenségi követelményeknek való megfelelőségét. A hatóság
megállapította, hogy a berendezés nem felel meg a Tesco által kiadott
megfelelőségi nyilatkozatban is szereplő szabvány által előírt követelménynek:
mellékhullámú sugárzása többszöröse a szabványban előírtaknak, használata pedig
más rádiófrekvenciás eszközöket zavar. A hatóság megtiltotta a berendezés
magyarországi forgalomba hozatalát és forgalmazását, továbbá elrendelte a
berendezés forgalomból történő kivonását.
A novemberi utóellenőrzés során kiderült, hogy a Tesco nem
tartotta be a tiltóhatározatban foglaltakat: a boltjaiban lévő több mint 1500
pár adó-vevőt nem vonta ki a forgalomból, azokat szabálytalanul továbbra is
forgalmazta, sőt újabb készülékeket is kiszállított az utóellenőrzött
áruházakba és ellentmondásosan nyilatkozott a forgalmazott készülékek
mennyiségéről. Ezeket a tényeket a hatóság a bírság megállapításánál súlyosbító
körülményként értékelte. A hatóság a fokozatosság elvét követve a bírság
mértékét 15 millió forintban állapította meg.
A gyártói, illetve forgalomba hozói felelősség mellett, „CE”
jelzéssel szabadon értékesíthetők a berendezések. Az NHH piacfelügyeleti
eljárás során utólag ellenőrzi a már forgalomba hozott rádióberendezések
rádiótechnikai és elektromágneses kompatibilitási megfelelőségét. Amennyiben a
vizsgált berendezés nem felel meg a gyártó által kiadott megfelelőségi
tanúsítványokban foglalt szabványi előírásoknak, akkor a hatóság megtiltja a
berendezés forgalomba hozatalát és forgalmazását.
A hatóság ígérete szerint a jövőben is kiemelt feladatként
kezeli a szabálytalanul forgalomba hozott berendezések vizsgálatát, a
forgalmazás ellenőrzését, a fogyasztói jogok védelmét és érvényesítését.
Kép [cc] Melody