Teszt: öko mosogatószerek - „Meg kell szoknom, hogy nem habzik”
Négyféle környezetbarát mosogatószert teszteltünk olvasóink segítségével. A jelentkezőknek két gépi vagy két kézi mosogatószerrel kellett mosogatniuk, minimum kétszer. Eredményhirdetés.
Teszt: elektronikus számlák
A papíralapú számláról az e-számlára való áttérés igen könnyű zöldítési lehetőség lenne a banki és közmű szolgáltatóknak. Szétnéztünk a hazai cégek háza táján. A kép vegyes, de az egyértelműen kiderült, hogy a kommunikáció és adatközlési hajlandóságuk csapnivaló.
Teszt: Öko mosószerek - „A víz meggyőzően habzott”
Háromféle zöld mosószert teszteltünk olvasóink segítségével. A jelentkezők mosódióval, mosószódával és saját kezűleg gyűjtött vadgesztenyével mostak. Tényleg lehet ezekkel mosni?
Teszt: energiafogyasztás-mérő eszközök
Elektromos háztartási berendezéseink ésszerű használatával sok energiát megtakaríthatunk. Ehhez nem árt tudni, mennyit is fogyasztanak a készülékek. Elektromos fogyasztásmérőket teszteltünk, és itt is bebizonyosodott, hogy a kevesebb néha több.
Teszt: pontgyűjtő kártyák
Miközben a pontgyűjtögető vásárlók a gyakran kétes minőségű ajándékokért cserébe jókora összegeket hagynak a kasszákban, addig a cégek úgyszólván ingyen jutnak vagyonokat érő fogyasztói adatbázisokhoz. Megnéztük, hol mennyit nyerünk a kártyákkal.
Teszt: magyar termékek szupermarketekben
Tesztünkben az vizsgáltuk, hogy a szupermarketekben milyen arányban vannak jelen a Magyarországon előállítható termékek, van-e lehetőségünk magyar árut választani, vagy egyáltalán lehet-e tudni, honnan jött a termék. Tesztünk eredménye leginkább a rendszer zavarosságára mutat rá.
Termékteszt: hűtőszekrény
Tizenöt fagyasztós kombihűtőt vizsgáló tesztünkben azok a modellek vitték el a pálmát, amelyek környezetvédelmi és kényelmi szempontból is a legtöbbet tudják. Sajnos a legjobbak nem a legolcsóbb árkategóriába tartoznak, de a legjobb áráért gyengébb hűtőt is lehet kapni.
Termékteszt: Babafürdetők
A kisbabáknak készült kozmetikumokról automatikusan azt hisszük, hogy különös gondossággal, válogatott alapanyagokból készülnek, és sokkal tisztábbak, mint a felnőtteknek szánt szerek. Tesztünkből kiderül: a körültekintés itt sem árt.
Teszteltük a leggyakoribb szőrtelenítő megoldásokat
A legelkötelezettebb környezetvédők között is ritka, aki szívesen villant szőrős lábat a tavaszi szoknyája alól. Szerkesztőségünk önkéntesei nekivágtak az ismertebb szőrtelenítők tesztelésének. Találkoztunk jóval, rosszal egyaránt.
Termékteszt: Kávézók
A legnagyobb kávézóláncokat teszteltük. Arra voltunk kíváncsiak, hogy találkozhatunk-e minősített fair trade termékekkel, mennyire környezettudatosak ezek a helyek, illetve extraszolgáltatás-e a laktózmentes- vagy biotej. Nem állunk olyan rosszul.
Termékteszt: Szappanok
12 népszerű szappant teszteltünk az olcsótól a prémium minőségig. Egy szappantól azt várjuk, hogy tisztítson és ápoljon, ezért a fő szempontunk az összetevők vizsgálata volt, de figyelembe vettük a csomagolást és a cég honlapjának terméktájékoztatóját is. Utóbbi terén a vizsgált szappanok többsége vereséget szenvedett.
Termékteszt: Testápolók
Télen a bőrünk szárazabbá válik, sokszor viszket, és hámlik, mivel megviseli a fűtés, a levegő és a napfény hiánya. Ilyenkor sokan és gyakran használnak testápoló készítményeket. A jó választáshoz nyújt segítséget tesztünk.
"A szag erősen támadott” - Mézeskalácsreceptek házi tesztje
Háztartási tesztünkben ezúttal a Tudatos Vásárlók Egyesülete önkéntesei tesztelték a népszerű karácsonyi mézeskalácsrecepteket. Kis tapasztalattal mindegyik recept működött, de a büdös kalácsot nem szerették.
Termékteszt: Tonhalkonzervek
Lehet pizza, szendvics vagy saláta, a tonhal Tokiótól Londonig mindenhol népszerű. Itthon inkább a konzerv fogy, és ha nem is óriási mértékben, de mi is hozzájárulhatunk egy veszélyeztetett faj kipusztulásához. Tesztünkben a fenntartható halevés szempontjából pontoztunk.
Termékteszt: Babapopsi törlőkendő
A babák bőre jóval érzékenyebb a felnőttekénél, kiemelt gondoskodást igényel. Ezzel a címszóval a legtöbb szülő a legjobb hiszemben mindent megvásárol gyermeke áhított jólétéért. Így van ez a popsitörlő kendőkkel is, hiszen nem könnyű eligazodnunk az összetevők között. Tesztünkben 15 terméket vizsgáltunk.
Teszt: Strandok, nyári fürdők
Itt a nyár és vele a forróság, még ha minden másnap borult is az ég. Ilyenkor minden korosztály kedvelt kikapcsolódása a strandolás, a napozás, sportolás. Szétnéztünk a fővárosban és környékén lévő strandok háza táján. Öko strandot nem találtunk, és sok helyen olyan alap zöld dolgok is hiányoznak, mint a szelektív hulladékgyűjtés.
Termékteszt: Fényvédő krémek
Tesztünkben kilenc, hazánkban kapható, közepes erősségű napvédőt vizsgáltunk. Az egészségtudatosként hirdetett termékek mellett kommerszebb készítményeket is megnéztünk. Az eredmény néhol igen meglepő.
Termékteszt: Babapopsi krémek
A babatermékek piaca igen széles, nincs ez másképp a babapopsi krémekkel sem. 12 terméket teszteltünk összetevők alapján. Úgy tűnik, a gyártók a babákat sem kímélik: sok termékben vannak kritikus kőolajszármazékok és illatanyagok.
Teszt: ételfutárok
Körülnéztünk a hazai ételkihordó cégek kínálatában: fogyasztóvédelmi és táplálkozástudományi szemmel értékeltük őket. A szolgáltatásokon van mit javítani!
Termékteszt: Csokinyulak
Fontos tudni, hogy mi is rejlik a jellegzetes, ünnephez igazodó húsvéti csokinyúl csomagolása mögött. Ezért szétnéztünk a hazai piacon, és 18 terméket teszteltünk – elsősorban – táplálkozásbiológiai szempontból. A termékek minősége rendkívül széles skálán mozog.












