Megelőzés, tudnivalók, panasztétel / Legújabb
Nincs az az alacsony összeg, amelyért ne lehetne vagy kínos lenne békéltető testületi eljárást kezdeményezni. Hiszen a módszernek épp az a lényege, hogy a drága és bonyolult bírósági procedúra helyett könnyen elérhető és ingyenes lehetőséget biztosítson a fogyasztóknak.
Nem árt figyelni amikor a közüzemi szolgáltató a szolgáltatás kikapcsolásával fenyeget, sok esetben ugyanis nem jogosan teszik. Megmutatjuk, mire érdemes figyelni.
A békéltető testületeket arra találták ki, hogy a bonyolult és sokszor hosszú bírósági macera helyett gyors és egyszerű eljárással vizsgálják ki fogyasztói panaszainkat. Ezt a panaszos fogyasztó és a bepanaszolt cég közötti békítéssel teszik, azaz egyezséget próbálnak meg létrehozni a két fél között. A békéltető testületi eljárás tehát gyors, egyszerű és legfőképp ingyenes. A hatékonyság már más kérdés.
„Tegnap voltam egy társaságban velünk egykorúakkal, és kiderült, hogy hat nőből három már áldozatául vált ennek a módszernek” – kezdi a feleség kálváriájuk történetét, amelynek főszereplője egy kávénak indult fotel. Na meg egy termékbemutató, néhány be nem váltott ígéret és rengeteg bosszúság. Békéltető Testületi tárgyaláson jártunk.
Az amerikai Groupon cég mintájára másfél évvel ezelőtt nagy sikerrel indultak hazánkban az első internetes közösségi vásárláson alapuló bónuszos/kuponos vállalkozások. Azóta néhány kisvállakozást el kellett temetni ahhoz, hogy levonhatóak legyenek a tapasztalatok.
A mikrohullámú sütő az emberiség egyik nagy találmánya – kár, hogy ilyen sokan gyanakodnak rá.
Lejárt szavatosságú termék, jogtalannak vélt bírság, indokolatlanul magas törlesztő részlet? Mely szolgáltatásokkal szemben érkezett a legtöbb fogyasztói panasz 2011-ben? A Budapesti Békéltető Testület éves jelentéséből kiderül.
Nagyon kellemetlen, amikor az utazás nem a terveknek megfelelően alakul. Előfordulhat, hogy törölnek egy járatot, vagy a hotel nem felel meg a hirdetésben közölt információknak – az ilyen helyzeteket könnyebb kezelni, ha tisztában vagyunk a jogainkkal. Ezt segíti az új Európai Bizottság új okostelefonos alkalmazása
Megszorult, sok esetben BAR/KHR-listára került ügyfelek folyamatosan fordulnak hitelnek tűnő konstrukciókat kínáló cégekhez, fogyasztói csoportokat szervező vállalkozásokhoz. A Gazdasági Versenyhivatal azért indította el ezt az oldalt, hogy a fogyasztók megismerhessék a fogyasztói csoportok sajátosságait, az ezek ajánlataival kapcsolatos veszélyeket, és tudatosabban dönthessenek.
A reptereken rekedt vagy hiányzó csomagjukat váró utasok egy ingyenes mobiltelefonos alkalmazással mostantól már a helyszínen megtekinthetik a jogaikat az Európai Bizottság fejlesztése révén.
Vagy a teljes tudatlanság, vagy a semmilyen féket nem jelentő törvény lehet az oka, hogy bevallottan számítógép generálta számok alapján keresik fel esetleges ügyfeleiket a bizsukereskedő Bijoux Club munkatársai. Ezt a vállalkozást ezúttal sikerült beazonosítani, ám más hasonló cégekkel szemben – a jogkövetés kikényszerítéséhez szükséges alapvető információk hiányában – tehetetlenek a hatóságok és a távközlési szolgáltatók.
Mikor nyárelőn tengerpartról és pálmafákról álmodozunk, ábrándos tekintetünket vessük az OEP honlapjára is. Utazás előtt tájékozódjunk a balesetbiztosítás feltételeiről, nehogy egy ronda egészségügyi számlán elússzon a következő nyaralás ára.
Lassul, akadozik. Eltűnik, visszajön. Működik, de nem úgy, ahogy kellene. Bejelentjük a szolgáltatónál, de mire kijönnek, megjavul. Mit tehetünk, ha még az sem egyértelmű, hogy mi a hiba és ki a hibás?
Magyarországon majd mindannyiunkra jut egy bankkártya. A plasztik sokaknak lehetőség, míg mások veszélyforrásként tekintenek rá. A félelmek sajnos nem mindig alaptalanok.
Mindenki vágyik egy kis lazulásra, amire megfelelő terep lehet a töretlen népszerűségnek örvendő wellness-szállodák egyike. Mit várhatunk el ezektől, és mit tehetünk, ha a felét sem kapjuk annak, amit reméltünk?
Nem lepődtem meg, amikor Tóth Gusztáv egy spanyol vacsorán azt mondta, hogy az olívaolaj hamisítás több pénzt hoz mint a heroin kereskedelem. Néha olyan érzésem van, hogy csak Jamie Oliver ellocsol annyi extraszűz olívaolajat, amennyit Európában megtermelnek. Pont ezt ne hamisítanák?
A téli jégmentesítés alapelve az, hogy a közutakat az önkormányzatoknak, a házak, üzletek körüli járdákat pedig a tulajdonosoknak kell rendben tartaniuk. Nem ritkák a viták, egy dologban mindig egyetértenek a felek: a reflexszerű sózásban.
Ha biztonságos terméket akarunk választani gyerekünknek, érdemes tisztában lenni azzal, hogy mit jelentenek a játékokon található jelölések. Sokszor viszont az is elég, ha csak az orrunk után megyünk.
„Alternatív finanszírozási lehetőség”, „pénzügyi segítség” – szakszerű és bizalomgerjesztő kifejezések. De hol a határ a szépítés és a nettó hazugság között? Az úgynevezett fogyasztói csoportok esetében egyértelműen az utóbbiról van szó.
A Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) működése az eddigi tapasztalatok szerint beváltotta a kialakításához fűzött reményeket, a fogyasztók számára kézzelfoghatóbbá vált pénzügyi jogvitáik gyors, hatékony és ingyenes megoldása. Az esetek többségében a fogyasztók javára dőlt el az ügy.
Fogorvoshoz járni senki nem szeret, mégis muszáj. A szájtátás közben jó, ha tudjuk, hogy mi jár és mi nem a fogászati kezeléseknél, hová fordulhatunk panaszunkkal, és mit csinál a betegjogi képviselő.
Egyre gyakoribb, hogy még a márkás vagy megbízhatónak tűnő iskolatáskák is hamar tönkremennek. Mit tehet ilyen esetben a szülő? Várjon a javításra, cserére, vagy gyorsan vegyen egy újat?
A környezettudatosság jegyében sokan vásárolnak visszaváltható, betétdíjas csomagolású terméket, de nincs könnyű dolguk. Az üzletek igyekeznek kibújni a felelősség alól, és igencsak megnehezítik a „zöld” fogyasztók helyzetét.
Uniós állampolgárként nem árt tudni, ha olyan EU-n kívüli országba látogatunk, ahol nincs nagykövetségünk, bármely uniós tagállam követségéhez, konzulátusához fordulhatunk segítségért, legyen szó balesetről, betegségről vagy akár lopásról.
Nem kell westernhősnek lenni ahhoz, hogy élhess a vásárlói jogaiddal. Csupán két dologra lesz szükséged...
A Tudatos Vásárlók Egyesülete és a Zöld Pók Alapítvány filmje.
Kérdések és válaszok
- Feleségem a Be-Va-Chip Kft-től rendelt karácsonyi ajándékként fejhallgatót m…
- Tegnap egy igen igényes teaboltban vásároltam egy teáskészletet (kanna+csész…
- Az idén januárban vettem egy Tamaris bokacsizmát, 15.990.-Ft-ért. Felpróbált…
- Vásároltam egy műbőr táskát. Három nap használat után a varrás mentén repedé…
- Vásároltam a Vaterán egy használt DVD lejátszót egy kft-től. A garanciánál 1…
Máshol olvastuk
- Nincs gátja a telefonos zaklatásnak (mno.hu)
- Az olívaolaj hamisítás nagyobb üzlet, mint a heroin (Fűszer és lélek)
- Az EU regulázná a viselkedés alapú targetálást (kreativ.hu)
- Új fogyasztóvédelmi törvény 2008 szeptemberétől (FOGYASZTÓK)
- Az online vásárlás csapdái (FigyelőNet)








