Vegyi anyagok / Legújabb
2013. Május 9-től a mozikban! „Ha kipusztulnak a méhek, négy évre rá az emberek is követik majd őket." -- Albert Einstein. Az elmúlt öt év során méhek milliói tűntek el a Föld színéről, látszólag megmagyarázhatatlan okokból. Ha a kis állatok radikális fogyása tovább folytatódik, az a bolygó egész élővilágára, így az emberiségére is hatással lesz: az általunk elfogyasztott élelmiszerek több mint harmada a méhek beporzásától függ. Ajánlott link: Méhpusztulás
Május 22-én a Háziszertár szappankészítő képzést tart. Gyere, és tanulj kipróbált recepteket tapasztalt szappankészítőtől! Ismerd meg, hogyan alkothatsz egyedi szappankölteményeket! Az első három TVE tag jelentkező 6.000 forint kedvezményt kap.
Tény, hogy sok betegséget a káros mikroorganizmusok okoznak, de az egészséges emberi szervezet számára a környezetünkben élő baktériumok egy részére szüksége van. Ne dőljünk be minden totális sterilitást ígérő szernek.
Négyféle környezetbarát mosogatószert teszteltünk olvasóink segítségével. A jelentkezőknek két gépi vagy két kézi mosogatószerrel kellett mosogatniuk, minimum kétszer. Eredményhirdetés.
Európában évente 10-12 millió volt a kísérleti állatáldozatok száma. Ez a szám mostantól jelentősen csökkenni fog, ugyanis március 11-től tilos forgalomba hozni állatokon tesztelt kozmetikumokat az Európai Unióban.
A kockázatos anyagok egészségügyi szektorban való felhasználása ellen küzdő Health Care Without Harm (HCWH) nemzetközi szervezet európai csoportja tanulmányt készített a kórházakban használható padlóburkolóanyagok hatásairól.
A cumisüvegeknek már nem, más termékeknek továbbra is alapanyaga a biszfenol-A nevű vegyület. Amerikai kutatások szerint egészségkárosító hatása csökkenthető magas fitoösztrongén tartalmú ételek, például a szója fogyasztásával.
Egyre több kozmetikai terméket reklámoznak azzal, hogy nátrium lauril-szulfát-mentes, vagy az előbbi helyett nátrium coco-szulfátot tartalmaz. Összeállításunk segít eligazodni, hogy melyik mit jelent, miért jó vagy kerülendő.
A Levegő Munkacsoport két óvodából, egy általános iskolai tornateremből, egy PC bontó üzletből, három magánlakásból és egy autóból származó pormintákat elemeztetett. Az összes porminta tartalmazott káros anyagokat.
Egy átlagos ember életének nagyobb részét zárt térben tölti. A Levegő Munkacsoport új honlapja segít abban, hogy megismerjük az egyes kockázatok mértékét és a szennyezés csökkentésének módjait.
Cél: példát mutatni az intézményeket fenntartók, szülők és érdeklődők felé, hogy hogyan lehet egészségre ártalmatlan anyagok használatával újjá varázsolni azokat a helyiségeket, ahol gyermekeink napjuk jelentős részét eltöltik. Ajánlott link: Négy fal között - egészségesen
A Greenpeace vizsgálata 20 divatmárka, többek között a Armani, a Levi’s és a Calvin Klein ruháiban mutatott ki veszélyes vegyi anyagokat. A Budapesten árult Zara gyermeknadrágban rákkeltő, valamint a hormonrendszert károsító anyaggá bomló kemikáliákat találtak.
Szinte lehetetlen elkerülni őket: ott vannak a műanyagokban, kozmetikai szerekben, ipari termékekben, élelmiszerekben. Kutatási eredmények szerint súlygyarapodásra, cukorbetegségre programozzák át sejtjeinket. Mire figyeljünk?
Pest megyén kívül november elejétől országosan is újra indul az ÖkoKör háztartás-zöldítő program. Bármelyik városból jelentkezhettek csoportvezetőnek, ÖkoKörösnek! Jó hangulat, kreatívkodás és sok-sok megtakarított energia, víz és hulladék. Zöldítsd Te is a háztartásodat ÖkoKörben! Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Állatokon végzett orvosi kísérletek szerint egyes mérgező anyagok, amelyekkel életünk során érintkezünk, nem csak ránk lehetnek káros hatással, hanem az utódainkra is, akár több generáción keresztül.
Mit takar az OEKO-TEX® Standard 100 szabvány? Mi ez a címke a termékekeken? Mitől egészséges és bőrbarát egy textil? Ajánlott oldal: OEKO-TEX
Naponta tízezer vegyülettel érintkezünk. Lehet egy kicsit kevesebb?
Egerben, Esztergomban, Kecskeméten, Szegeden és Tatabányán szeptembertől újra indul az ÖkoKör háztartászöldítő program. Jó hangulat, kreatívkodás és sok-sok megtakarított energia, víz és hulladék. Zöldítsd Te is a háztartásodat ÖkoKörben! Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Azt már tudjuk, hogy a háztartásban számos olyan vegyszer – tisztítószer, festék, ragasztószer, sőt kozmetikum – van, amitől a várandós kismamának nem árt tartózkodni. Káros anyagok azonban nem csak a lakásban, hanem azon kívül is leselkednek ránk, babával a hasunkban pedig nem árt még jobban odafigyelni ezekre a veszélyekre. Mikre is?
Két éve nyílt Budapesten az első BioHair hajvágószalon, ahol sem a vendég fején, sem a takarításhoz nem használnak durva vegyszereket. Az üzlet dinamikus terjeszkedésének kulcsa azonban egyelőre a gyors és olcsó hajvágás népszerűsége. A környezet védelme csak hab a tortán.
Mindannyiunk ruhatárának alapvető részét képezi egy-két farmernadrág, -dzseki, netán farmerszoknya. Vajon tisztában vagyunk-e vele, hogy a farmer mekkora veszélyt jelent a környezetre, az őt előállító munkások életére vagy akár saját egészségünkre?
Még a legzöldebb állatvédők is boldog vigyorral ölik meg a szúnyogot, amint rájuk száll, a különbség annyi, hogy ők házipraktikákkal vagy bio szúnyogriasztóval próbálják távol tartani maguktól a mocskos kis vérszívókat.
Although both private initiatives and EU Parliament regulations regarding cosmetic products without animal experiments have been existent for years, the topic is still sensitive. This is especially true because markets outside Europe have different regulations, some of them even stipulating animal experiments before a product can be marketed there.
Since 2005, the EU has imposed a mandatory declaration on 26 fragrances that have a particularly high potential to cause allergies. According to the EU-wide regulation, these fragrances must be identified with their INCI-name on the product packaging.
Háztartásaink felelnek az összes környezetszennyezés negyedéért. Ezért is jó, ha a nagytakarítást otthon kezded. 20-40%-kal kevesebb hulladék, 7-15%-kal csökkentett áramfogyasztás, 15-20%-kal kevesebb vízfogyasztás. Átlagosan így fest a résztvevők statisztikája az ÖkoKör program végére. Beszámolók első kézből a résztvevőktől.
Az egészségkonyhát vivő háztartásokban is előfordul, hogy a főzőedényekre kevesebb hangsúly esik. Pedig érdemes ezeket is tudatosan kiválasztani, nem csak a belevalót. Az alábbiakban összegyűjtöttük a leggyakrabban használt típusokat és utánanéztünk, mit lehet tudni róluk élelmiszerbiztonsági szempontból.
Kérdések és válaszok
- Olvastam cikkét az illóolajok ártalmairól, melyhezkapcsolódóan szeretnék n…
- Tusfürdővel és testápolókkal kapcsolatban szeretném avéleményüket megkérde…
- Esetleg az Yves Rocher termékekről nem készült valamivizsgálat? Ezeket szí…
- Olvastam oldalukon a Na-benzoátról és a borkősavról is, mint tartósítószerekről.
- A dohos szagot mivel lehet eltűntetni olyan ágyneműből, amit egyébként csak vegy
Máshol olvastuk
- Így készítsen házilag szúnyogriasztót (divany.hu)
- Cosmetics Without Animal Experiments: Laws And Practice (oneco.biofach.de)
- EU discusses fragrance labelling (oneco.biofach.de)
- The truth about food additives: how they threaten your health (The Ecologist)
- Milyen mérgeket szippantunk be egy rózsacsokorból? (origo)








