Szeretem a régi könyveket és így igazi ínyencség volt számomra az 1800-as évek végén kiadott, A legujabb házi czukrászat kézikönyve Hegyesi József tollából. A régi nyelvezet mellett egy másik világ tárul elénk, ahol az asszonyok több mint száz éve még nem használtak sütőport, és élesztőt is alig. A mindenféle tartósítószerek is hiányoztak. Ezzel szemben ma a tortáink az adalékanyagoktól az égig nőnek, és nem lepődünk meg, ha egy-egy lakmározás után allergiás roham tör ránk.

Megfogadtam, hogy nem szólalok meg felülnézetből. Van számtalan táplálkozástani szakember - indokoltam. De tényleg van-e? Miért találkozom akkor helyettük szóló kémikusokkal, állatorvosokkal és növényvédő mérnökökkel? És hol vannak az orvosok? Utólag akarnak gyógyítani, és nem megelőzni? Azt gondolják, hogy ez a terület csak a diétásnővéreké? Miért mutogatják az onkológusok évek óta - hatástalanul - hazánkra nézve szégyenletes statisztikáikat? Mitől ilyen hallgatagok a gasztroenterológusok? Ki nyomja el az allergológusok hangját? Megpróbálom összefoglalni mégis. Szeretném azonban elkerülni a hápogó publicisztikát (hátmégezis, hátmérgezis stb.), az olvasótól pedig azt kérem, nyugodtan fontolja meg azt, amiről írok.

Porc, inak, csontvelő, sok víz és adalékanyagok - el se tudnánk képzelni, hogy mi készülhet mindebből. A gyártók virslit készítenek belőlük.

2600 mesterséges aroma és háromszáz adalékanyag között akar rendet vágni az Európai Unió. Az is megtudhatja, mit vett le az áruház polcáról, aki élelmiszer-allergiás, nem bízik a génkezelt áruban, netán nem bízik semmiben.