Praktikus ötletek

Élelmiszerek tárolása, tartósítása

• Az élelmiszereket rövid távon hűtőszekrényben vagy hűvös kamrában, pincében tároljuk. Amit hosszabb távon kívánunk tárolni, fagyasszuk le, tartósítsuk befőzéssel, szárítással vagy aszalással.
• Az élelmiszereken általában feltüntetik, hogy milyen hőfokon, meddig áll el a termék. A megadott hőfoknál hidegebb tárolás szükségtelen és energiapazarló.
• Hőszigetelő edényekben ne tároljunk hűtőben élelmiszert, mert az növeli a hűtési időt, rontja a hatásfokot. Amit nem szükséges, ne tároljunk a hűtőben.
• Ellenőrizzük rendszeresen élelmiszereinket, nehogy penészgomba vagy valamilyen rovar támadja meg.

Petrezselyem, zeller, kapor tartósítása
Az apróra vágott zöld leveleket sóval rétegezve tegyük kisebb üvegekbe. Figyeljünk arra, hogy a legfelső réteg só legyen.

Tök és uborka tartósítása
Kilogrammonként 10 dkg sóval és 2 evőkanál ecettel számolva: a legyalult zöldségeket elkeverjük a só felével, majd egy órányi pihentetés után a levét kinyomkodjuk, és a tököt/uborkát üvegekbe töltjük. Az üvegek tetejére sót szórunk, meglocsoljuk ecettel, majd lekötjük a befőttet. Felhasználás előtt a tartósított zöldséget mossuk át hideg vízben.

Burgonya tárolása
Ha a pincénkben burgonyát tárolunk, tartsunk a közelében égetett meszet, hogy elkerüljük a rothadást.

Sárgabarack tárolása
Finom fehér homokot megnedvesítünk annyira, hogy a víz fölötte teljesen tiszta maradjon. Azután kiszárítjuk, és sósborszesszel mérsékelten átitatjuk a homokot. Egy réteg homokot ládába rakunk, és gondosan elhelyezzük benne a barackokat, úgy, hogy ne érjenek egymáshoz. A hézagot homokkal töltjük ki.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Kavard, forrázd, csavard! A tartósítószer-mentes lekvárok főzésének rejtelmei... >>>

Nyári ízek télen is >>>

A fonnyadt zöldség, gyümölcs is egészséges >>>