Az utóbbi évekig a legtöbb kutatás a tengerek és óceánok (mikro)műanyag tartalmának vizsgálatára korlátozódott, a közelmúltban viszont több olyan vizsgálat is zajlott, amelyek a folyók és tavak szennyezettségére fókuszáltak. A részecskék az emberek által nem gyakran látogatott helyeken is feltűntek, így Mongólia érintetlen tavaiban vagy a Sziklás-hegység esőmintáiban.

Itthon a Wessling analitikai laboratórium társadalmi felelősségvállalás keretében végzett több vizsgálatot többek között a Dunában és a Tiszában. Ezek alapján valószínűsíthető, hogy a több millió mikroműanyag úszik le a Felső-Tiszán óránként, a Dunában pedig köbméterenként 50 részecskét mutattak ki.

A tudományos életben általánosan elfogadott, hogy az 5 milliméternél kisebb műanyagdarabokat nevezzük mikroműanyagoknak. Fő forrásuk a nem hasznosított, eldobott hulladékok elaprózódásával keletkező szálak, darabok, részecskék, de ide tartoznak az eredetileg is kisméretűre gyártott darabkák, például a csillámpor vagy a kozmetikumokban, tusfürdőkben, fogkrémekben lévő „dörzsi” részecskék, illetve a mosás során a szennyvízbe került műanyagszálak is.

Háromszorosára nőtt a Dunában, de a csapvíz tartja magát

Idén a Greenpeace is elvégeztetett egy vizsgálatot a Wesslinggel: februárban a Dunából közvetlenül és a Dunából parti szűréssel tisztított budapesti csapvízből vettek mintákat.

A Dunában a korábbi vizsgálatokhoz képest majdnem háromszor több, köbméterenként 147 mikroműanyag-részecskét mutatott ki a vizsgálat.

A budapesti csapvízben most először vizsgáltak mikroműanyagot. Egy észak-budai és egy csepeli iskolában vett 1500 liternyi ivóvízmintából előbbi esetében 7, míg az utóbbi esetben 10 részecske volt kimutatható. A kapott eredmények hasonlóak vagy alacsonyabbak annál, amit más országok csapvízminőségi vizsgálatainál mértek, de egységes módszertan híján nehéz az összehasonlítás.

Arról, hogy melyek a leggyakrabban előforduló szennyeződések a csapvízben, kell-e aggódnunk az ólom, a baktériumok, az arzén jelenléte miatt ebben a cikkünkben írtunk. Itt pedig sorra vettük a forgalomban lévő házi víztisztító berendezések különböző típusait, és azt, milyen szennyeződéseket tudunk kiszűrni velük.

A Duna mikroműanyag-szennyezettségéért olyan műanyagok – a polietilén és a polipropilén – felelősek, amelyek jellemzően az egyszer használatos csomagolóanyagok alkotóelemei is.

Ami biztosan megállapítható:

a csapvíz mikroműanyag-szennyezettsége jóval kisebb, mint az eddig vizsgált palackozott ásványvizeké.

Ezt egy 2018-as kutatás eredményére hivatkozva állítják, amelyben 9 országból összegyűjtött 259 palackozott vizet vizsgáltak. Literenként 325 részecskét találtak az eldobható palackban forgalmazott vizekben.

 

325 darab mikroműanyag részecskét iszunk egy palack ásványvízzel

„A csapvízben mindenféle alapanyagú részecskéket találtunk, de nem tudjuk biztosan, ezek a Dunából jutottak-e bele vagy a rendszerből. Ha valaki egész évben csapvizet iszik, évente körülbelül 5 darab részecske jut a szervezetébe. Ez elhanyagolható mennyiség, ha figyelembe vesszük azt a becslést, hogy évente megközelítőleg 100 ezer mikroműanyag részecskét fogyasztunk valamilyen módon.

Az ásványvizekben mért koncentráció ennél nagyságrendekkel magasabb volt, össze sem hasonlítható a kettő”

– mondta el nekünk Simon Gergely, állandó szerzőnk, aki a Greenpeace műanyagkampányáért felelős.

Egyelőre nem tudjuk, milyen egészségre káros hatással kell számolnunk a mikroműanyagok miatt. Az ezzel kapcsolatos vizsgálatok folyamatosan zajlanak, de az biztos, hogy a gyártás során használt bizonyítottan toxikus anyagok, mint a biszfenol-A (BPA) vagy a ftalátok hormonháztatást zavaró anyagok. Igaz, hogy ezek elsődleges forrása nem a víz, ott vannak az életünk minden területén a légfrissítőktől kezdve a műanyag pohárig. Ezeken felül a mikroműanyagok további kockázata lehet, hogy képesek a felületükön megkötni különböző szennyezőanyagokat, vegyszermaradványokat, kórokozókat, de hogy ezek milyen koncentrációban okozhatnak problémát, az a jövő nagy kérdése.

 

Tényleg belefulladunk

A műanyagszennyezés globális probléma. A Kaliforniai és a Georgiai Egyetem, valamint a massachusettsi Óceánkutató Intézet munkatársainak elemzése szerint 1950 és 2015 között 8,3 millió tonna műanyagot gyártottak. Ennek a gigantikus mennyiségnek kis része kerül a szemétégetőbe vagy újrafelhasználásra, nagy része szemétlerakókban fekszik, vagy a természetben, a tengerekben, óceánjainkban lebeg. Hogy mennyi, arra nincsenek pontos adataink, az viszont egészen pontosan tudható, hogy több hulladéksziget is lebeg az óceánban, amelyből a legnagyobb Hawaii és Kalifornia között található. Mérete a becslések szerint hazánk területének több mint hétszerese.

Az ember számára a mikro-és nanométer nagyságú anyagok jelenthetnek kockázatot, nem úgy az állatokra. Egy amerikai fotós Chris Jordan, aki eredetileg úszó szemétszigetet akarta fotózni, a csendes-óceáni Midway Atoll szigetcsoporton megrázó jelenségre lett figyelmes, erről dokumentumfilmet is készített. A szigeten több ezer halott és oszlásnak indult albatroszfiókát talált, amelyek gyomra teli volt műanyagdarabokkal. Vélhetően saját szüleik etették őket halálra, mert tápláléknak nézték a vízen úszó műanyagokat, de hasonló történeteket láthatunk a Plastic Ocean és a Műanyag bolygó c. dokumentumfilmekben.

Az Európai Unió műanyag startégiájának keretében 2030-ra az uniós piacon mindenféle műanyag csomagolásnak újrahasznosíthatónak kell lennie. Ettől várhatóan csökkenni fog az egyszer használatos műanyagok fogyasztása, a mikroműanyagok szándékos használatára pedig korlátozás lesz érvényben. Ehhez névleg a magyar kormány is csatlakozott, kilátásba helyezték a műanyag zacskók teljes tiltását, a közelmúltban azonban visszavonták a javaslatot. Tájékoztatásuk szerint a tilalom csak a 15 mikronnál vastagabb egyszer használatos műanyagokra terjedne ki.

„Magyarországon a legtöbb a 15 mikronnál vékonyabb zacskóból fogy. Jelenleg a vékonyfalú műanyag zacskókat az üzletekben teljesen ingyen bocsátják a fogyasztók rendelkezésére, például a zöldség-gyümölcs vagy a pékáru részlegnél, hiszen igen alacsony termékdíj terheli őket.

A vékonyfalú zacskóból általában egyetlen használat után szemét lesz, az újrahasznosításukra pedig gyakorlatilag nem kerül sor. Ráadásul, ezek a zacskók kerülnek ki leggyakrabban a környezetbe. Könnyen felkapja őket a szél a szemetesből vagy szemétszállítás során, a természetben pedig hamar mikroműanyagokká aprózódnak.

Ezeket a vékony zacskókat nem tiltanák be, csak megadóztatnák. A mostani kilónkénti 57 forint helyett 1900 forint lenne – ez jóval magasabb, és talán visszatartó erő lenne. Viszont alacsonyabb, 500 forintos termékdíjat adnának az ún. lebomló zacskóknak. Miközben ezekről tudjuk, hogy otthoni környezetben nem, csak ipari környezetben bomlanak le – teszi hozzá Simon Gergely.

 

Próbáld ki velünk júliusban a műanyagmentes mosogatást!

Már itthon is kapható a mosogatószappan, ami remek hulladékmentes alternatívája a flakonos mosogatószereknek. Csatlakozz júliusi műanyagmentes mosogatás kihívásunkhoz, teszteld velünk, milyen a mosogatószappanos élet! Ha a TVE támogató tagja vagy szupertagja vagy, a mosogatószappant akár ajándékba is kaphatod!

---

Innovációs és Technológiai Minisztérium – a fogyasztók érdekében. Ez a tartalom az ITM FV-I-19-18-C jelű pályázata keretében készült.