A Tudatos Vásárló Magazint 2004 májusa óta kb. negyedévenként jelenteti meg a Tudatos Vásárlók Egyesülete. A tudatos vásárlás egy-egy témáját feldolgozó magazin kiadásának célja, hogy hozzájáruljon egy olyan újfajta vásárlói értékrend kialakulásához, illetve megerősödéséhez, amelynek alapja a fogyasztás társadalmi és környezeti hatásait is figyelembe vevő, az öntudatos, a jogait és kötelességeit ismerő fogyasztói magatartás.
Magyarországon hiány mutatkozik olyan rendszeresen megjelenő, független információforrásban, amely a fogyasztói magatartás társadalmi és környezeti kérdéseit dolgozza fel az olvasók számára informatív, ugyanakkor olvasmányos módon. A napjainkban megjelenő, élvonalbeli életmódmagazinok, női magazinok számos, a mennyiségi fogyasztást stimuláló cikket, reklámot tartalmaznak, ugyanakkor hiányoznak belőlük a tudatos fogyasztásra, az öntudatos vásárlói életmódra buzdító írások.
Az olyan médium pedig még ritkább, amely ezeket a kérdéseket életmódszerűen, könnyen érthető, adott esetben szórakoztató nyelven tárgyalja. Ezt azért is nagy hiányosságnak tartjuk, mert számos tanulmány mutatott már rá, hogy tanítani, adott esetben a tudatos fogyasztói attitűdöket kifejleszteni, elsősorban nem racionális érveléssel, hanem könnyed hangvételű, ugyanakkor alapos és tényszerű információszolgáltatással lehet. Úgy gondoljuk, hogy a magazinjellegű média jelentős hatással van a jellemző életvitelbeli szokások kialakulására, ezért mindenképpen szükséges, hogy kiegyensúlyozott kép alakuljon ki: helyet kapjanak az olvasók fenntarthatósági ismereteit és kultúráját erősítő gondolatok is.
A magazin külső megjelenését legalább annyira fontosnak tartjuk, mint a tartalmi minőséget. Ezen a területen is törekszünk a szokványostól elütő, egyedi megoldásokra. Szeretnék elérni, hogy a magazin külalakjával is kiemelkedjen, és magával ragadja az olvasó figyelmét. Megtiszteltetés számunkra, hogy nyomtatott magazinunk vizuális nyelvezetének megfogalmazását társadalmi munkában Czakó Zsolt grafikusművész vállalta el, akit az angol Thames and Hudson Kiadó 2003-ban a világ negyven legkiemelkedőbb dizájnere közé sorolt.
A magazin kapható az újságárusoknál, illetve ingyenesen jár a TVE támogató tagjainak. Megrendelhető itt.


