alap kinézet

System Messages

Szerző: 

Szávai Ilona (szerk)

Kiadó: 

Pont Kiadó

Kiadás éve: 

2010

A tévé megkerülhetetlen. Minden műsora befolyásol valamiképpen. És világviszonylatban Közép-Kelet-Európában töltenek legtöbb időt az emberek – a gyerekek is – a tévé előtt.

Mintha mindent innen tanulnánk, a tévében nézünk „beszélgetéseket”, mert magunk már nem beszélgetünk. A politikai műsorokból lessük el a „vitakultúrát”, innen tanuljuk a mellébeszélést, szappanoperák kínálnak mintát az érzelmek megélésére és kinyilvánítására. Tévé-aláfestéssel főznek a háziasszonyok, a közös családi étkezések alatt kattog a távirányító, a fehér abrosz fölött is hatalmi konfliktusokat generál, és tévére alszik el ki-ki a maga szobájában, magányosan, hogy másnap elölről kezdődjön minden.

Már az is fordulat volna: ha figyelnénk a gyerekekre. A kötetünkben szereplő írások tízévnyi együttgondolkodás töredékét tárják az olvasók elé, és remélni szeretnénk, hogy feltűnik bennük, mögöttük a gyerek, akiért megszólaltunk. A kötet új, bővített kiadása neves szakemberek (Szávai Ilona, Ranschburg Jenő, Vekerdy Tamás, Dr. Vetró Ágnes stb.) tanulmányait tartalmazza.

 

Tartalomjegyzék:

I.

Szemben a képernyővel Védtelenül?

Agresszivitás a képernyőn

A képernyők varázsa

A televízió veszélyei

A kép, amely visszanéz ránk

A média és a család

II.

Tanuljunk tévézni Hasznos vagy káros?

Tanuljunk tévézni

Médianevelés Szlovéniában

III.

Van megoldás?

A Louvre fantomja

A bűvészinas és a mester

Pro és kontra.

Gyűjtsünk érveket!

Szemet szúr

A tévé tündöklése és bukása

Elvonókúra a TV rabjainak

A mi televíziónk

 

További információk a kiadó honalpján.

Nyelv: 

magyar

Oldalszám: 

112

Ár: 

1890 Ft

Ajánlotta: 

Tudatos Vásárlók

Olvastad a könyvet? Milyennek találtad?

Smink