Könyvajánló

Fogyasztóvédelmi tájékoztató

Szerző: 
Baranovszky György (szerk.)
Kiadó: 
Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége
Kiadás éve: 
2006

A 45 oldalas Fogyasztóvédelmi tájékoztató célja, hogy felhívja a figyelmet a fontosabb, fogyasztókat közvetlenül is érintő szabályozási elemekre.

Világos módon mutatja be a fogyasztóvédelmi hatóságok, szervezetek rendszerét és feladatkörét, a jogsértést követően indított hatósági, illetve az esetleges bírósági vagy békéltető testületi eljárás menetét, továbbá ezek legfontosabb vetületeit. Számos gyakorlati tanáccsal szolgál, hogy mire érdemes odafigyelni a vásárlás során: számba veszi a kereskedők kötelezettségeit és a fogyasztók jogait. Külön fejezetben foglalkozik a hagyományostól eltérő értékesítési formák, illetve az ilyen módon kereskedő "távollevőkkel" kötött szerződések buktatóira, problematikájára; a gazdálkodó szervezetek tájékoztatási kötelezettségének elemeivel, de a megrendelőkre vonatkozó elállási joggal is.

A tájékoztató ugyancsak elkalauzol az internetes szolgáltatások és az elektronikus kereskedelem, a banki hitelek, kölcsönök és betéti formák, valamint a turisztikai szolgáltatások és utazási szerződések útvesztőiben. Utolsó két fejezetében a közüzemi számlák számlázásával és kiegyenlítésével, a köztartozások kérdésével, valamint a betegjogok semmivel sem kevésbé szövevényes területét tárja fel.

Tartalom:

  • Fogyasztóvédelmi hatóságok
  • Bírósági eljárás
  • Békéltető testületi eljárás
  • Mire figyeljünk a vásárlás során?
  • Hagyományostól eltérő értékesítési formák
  • Internet szolgáltatások
  • Banki kölcsönök, betéti formák
  • Utazási szerződések
  • Közüzemi számlák
  • Betegjogok

A kiadvány letölthető a FEOSZ weboldaláról.

 

Nyelv: 
magyar
Oldalszám: 
45


  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében