Könyvajánló
Együtt a helyi élelmiszer-rendszerekért
A fenti címmel megjelent 16 oldalas kiadvány a kistermelői rendelet civil összefogással elkészített, idén májusban beadott módosító javaslatát mutatja be. A javaslat célja az élelmiszer-önrendelkezés, a helyi mezőgazdaság erősödésének elősegítése.
A Balázs Bálint és Simonyi Borbála által írt füzet a
módosító kezdeményezés elméleti hátterét és legfontosabb tartalmi elemeit
ismerteti. A Védegylet, a Szövetség az Élelmiszer-önrendelkezésért és a
Környezeti Társadalomkutatók közös kiadványa emellett arra is kitér, hogy
milyen további jogszabályok módosítása volna szükséges a helyi
élelmiszer-termelés erősítése érdekében.
A füzet beszerezhető a Védegylet irodájában (Bp. XI. Bartók Béla út 19.), illetve letölthető innen >>>
Megjelent a Védegylet Zöldirodalom levelezőlistáján, amelyen olyan kiadványok (könyvek, folyóiratok, civil szervezetek anyagai) ismertetése olvasható, amelyek explicit módon foglalkoznak az ökológiai fenntarthatóság témakörével. Feliratkozni a lista szerkesztőjénél, Takács-Sánta Andrásnál lehet a tsa[kukac]mail.datanet.hu címen.









Hozzászólások
Tetszik a téma,és fojtatni kell! Az uniós csatlakozással még nehezebbek lettek a gazdák lehetőségei, had ne ecseteljem miért. Senki sem naiv, arra való tekintettel, hogy ez miért jött létre. Az iparszerű élelmiszer előállítást meg kell akadályozni, mert ellenünk van- végkimenete emberellenes minden szempontból. A multifunkcionális szerep betöltése, mint cél, pusztán parasztámítás, elég csak megnézni a 852/2004/EK rendeletet , vagy a 2006-os szövetkezeti törvényt -> No comment.
A gazdák és civil szervezetek által gerjesztett
kezdeményezések jók, folytatásuk és még nagyobb kiterjesztésük elengedhetetlen szükségszerűség!
Az értékesítési csatornáról szóló javaslat OK.