Tusfürdők
A szappan használata több ezer éves múltra tekint vissza, a babilóniaiak készítették első változatát közel ötezer évvel ezelőtt. Mégis az elmúlt pár évtizedben, legfőképp az ezredforduló óta, a szappan pozíciója megrendülni látszik.
Az első folyékony szappan a XIX. század végén, Amerikában jelent meg, de háztartási használata csak az 1980-as években terjedt el. A kilencvenes évek sikertörténete pedig a tusfürdő, amely a folyékony szappannál jobb bőrkímélő tulajdonságokkal rendelkezik, és mára már ezernyi illatban, színben és funkcióban kapható. Olyannyira sikeres, hogy mára a legtöbb fejlett országban átvette a vezető szerepet a hagyományos, szilárd szappanhoz képest.
Nincs ez máshogy Magyarországon sem, az AC Nielsen piackutató 2004-es adatai szerint az eladott tusfürdők mennyisége 2003-hoz képest 27%-kal nőtt, nem meglepő tehát, hogy az elmúlt években a tusfürdő-használat már nálunk is megelőzte a szappanhasználatot.
Magyarországon a tisztálkodási termékek jelentik - a hajápolás után - a kozmetikai piac második legnagyobb szeletét. A tusfürdők, szappanok, habfürdők és társaik a Magyar Kozmetikai és Háztartás-Vegyipari Szövetség adatai szerint a teljes magyar kozmetikai piac 18%-át teszik ki. A hazai forgalom oroszlánrészét a multinacionális cégek, az Unilever, a Colgate-Palmolive, a Beiersdorf és a Henkel bonyolítják - egy tanulmány szerint a piac forgalmának 70%-át. A legkedveltebb tusfürdő-márkák 2005-ben a Palmolive (Colgate-Palmolive) és a Dove (Unilever) voltak.













Hozzászólások
Eszter
2010.03.06. 18:21
Kedves Pepiofi!
Ha írsz az előzőekben megadott e-mail címemre, tudok segíteni!
Pepiofi
2010.02.25. 12:03
Mit lehet tudni az Oriflame termékeiről? Én azokat használom , de semmilyen hivatalos vizsgálati anyagban így nem találtam , sem a rossz sem a jó katergóriában.
Eszter
2010.02.18. 15:04
Kedves névtelen!
Ha ekcémás vagy, akkor a mosódióból készül sampont ajánlom.Az teljesen emberbarát.
Eszter
2010.02.18. 14:55
Kedves Judit!
Ha még olvasod ezt a fórumot, a Niveával kapcsolatban sajnos nincsenek jó híreim.Én eddig imádtam a termékeiket, de most,hogy már kicsit beleástam magam a hatóanyagok megismerésébe, már nem kenném magamra egyik terméküket sem(amit régebben használtam)Ha van kedved erről eszmét cserélni, írj a pelcze@freemail.hu-ra!
Eszter
2010.02.18. 14:48
Kedves Karesz(Chris) :)!
Nem vagyok egy nagy fórumhozzászóló, de épp a napokban ástam magam bele "egészen mélyen" egy konkrét Amway termék (tusfürdő) összetételébe.Sajnos nem csak kókusz és kukorica kivonatot tartalmaz...pedig ezért vásároltam meg.
Valódi szintetikus összetevők is vannak benne.A saját szememmel olvastam az összetevői között, és magam kerestem ki a Wikipédiában ezek leírását.Pl:Buthylphenyl methylpropional :"illatanyag, bőrirritációt okoz; állatoknál nagy koncentrátumban használva spermakárosodáshoz vezet, befolyásolja a központi idegrendszer működését, álmosságot, légzési nehézséget okoz)..."
Hasonlókat ír a Sodium és Ammonium lauryl/laureth sulfátokról.És még olyat is, hogy a bőrön csak rövid ideig maradjon rajta:)Hát, ilyen is van ebben a tusfürdőben.
Tudom, hogy csak nagy koncentrációban igaz,hogy veszélyes,de ez csak egy a többi közül.Hát akkor már inkább olyan termékeket használok, amiben ilyen nincs,hiszen használok még sampont, testápolót, dezodort stb.ráadásul naponta...lehet, hogy egyszercsak elérem a határt, és kinyiffanok.
Az Amway valóban kapott (ha jól tudom 2-szer is) környezetvédelmi díjat az ENSZ-től.De engem ez csak arról győz meg, hogy a környezetvédelmet a szívükön viselik.Az nekem is szimpatikus, hogy kevés szemetet kell a kukába dobnom, mert hihetetlenül sokáig elég egy-egy termék, sőt a mosogatószeradagoló flakonomat ha elásom, akkor 3 év múlva már nem fogom megtalálni, mert lebomlik.
A Nutrilite termékeit nem használom, de ha gazdagabb lennék, azokra rábíznám magam, a víztisztítójuk szintén szimpi...csak drága:(,és szerintem a konyhai edénykészletük is szuper minőség.
Mindezzel azt akarom mondani, hogy nem a céget fikázom, hanem a tusfürdőt... és ebben mache-nak adok igazat.De azt hiszem, és nem adok rá okot, hogy tájékozatlannak tarts.Ezért a hosszú hozzászólás.
És Karesz! A pénz nem minden...sőt pénzzel manapság nagyon sok ocsmányságot el lehet intézni.Én ezzel nem reklámoznám az Amway-t...nem illik hozzá.
Ja, és még egy pozitívum:a tusfürdőmet zokszó nélkül visszavették!!!
Kispapa
2010.02.04. 19:20
Segítség Ildikó hozzászólásához: igazi (disznózsírból) főzött háziszappant a Vaterán szokott kínálni egy srác (neve: marcosxxx). A családom csak háziszappant használ hajmosásra, fürdésre és általános kézmosásra, már lassan 10 éve. Soha semmilyen bőrproblémánk nincsen. A fürdőszobai szaniterek, csempék tisztítására ecetet vagy sziksót használunk, illetve ezzekkel mosunk és mosogatunk is.
Monic
2010.01.25. 16:34
A szappan a legjobb (házi főzött) ;)
Chris
2010.01.10. 21:12
Egyébként fele annyit költök, mint ha boltban vásárolnák, olyan drágák a termékek! Nevetséges! Próbáltad egyáltalán? Mivel koncentrátumok, éves szinten sokat megtakarítok velük! Rossz minőség? Józan paraszti ésszel gondolkodnál, nem mondanál ekkora baromságot! Szerinted az a cég aki 90 nap garanciát ad a termékeire rosszat gyárt? Miért nem ment eddig tönkre? A Tesco-ban sorok állnának, és nagyon megdrágítaná a termékeket, ha ugyanolyan minőséget akarnának előállítani! Ugyanis a termék árának 70%-a haszon ami a gyártó és a bolt közötti úton rakódik rá! Akkor melyik a drágább az MLM vagy a bolti, ahol boltokat tartanak fent, reklámoznak stb.? Nem beszélve arról, hogy a Tesco rég be is zárhatott volna! Ráadásul Tesco,.Spár stb. olcsóbban tudja adni a terméket mint a hazai kicsik, ráadásul kiviszi a hasznát az országból. Amway meg 70%-át visszaosztja a vállalkozóinak! Embereknek ad megélhetést, nyugdíj problémára megoldást stb. amit a politikusok nem tudnak kezelni Európa szerte! Akkor miről is beszélsz? Kérdezz attól aki ért hozzá! Tapasztalat és tudás nélkül kritizálni, hülyeséget állítani a legkönnyebb! Olvasd el a Tesco Titok nevű szerzeményt, megtalálod a neten!
Karesz
2010.01.10. 21:02
Ez a legnagyobb hülyeség amit hallotam!
Látszik, hogy nem vagy hozzáértő! Aki ugyanis jobban beleássa magát, az tudja, hogy semmilyen szintetikus anyagot sem használ Amway! Ő volt az első aki erre nagy hangsúlyt fektetett! Egyébként mind bevizsgált termékek! Amway saját szabályozása egyébként sokkal szigorúbb mint bármely cég vagy állam minőségellenőrzése. Minden termékük a táplálékkiegészítőktől, tisztítószerekig, tisztálkodószerekig saját biofarmjairól megtermett növényekből készül. Egyedüli vegyipari cég, aki ENSZ környezetvédelmi díjat kapott a termékeiért! Más cég meg sem próbált végigmenni a teszteken, hogy megkaphassa a díjat! Sem FLP, sem ökonet, bionet, neways, nuskin stb!
Karesz
2010.01.10. 21:01
Ez a legnagyobb hülyeség amit hallotam!
Látszik, hogy nem vagy hozzáértő! Aki ugyanis jobban beleássa magát, az tudja, hogy semmilyen szintetikus anyagot sem használ Amway! Ő volt az első aki erre nagy hangsúlyt fektetett! Egyébként mind bevizsgált termékek! Amway saját szabályozása egyébként sokkal szigorúbb mint bármely cég vagy állam minőségellenőrzése. Minden termékük a táplálékkiegészítőktől, tisztítószerekig, tisztálkodószerekig saját biofarmjairól megtermett növényekből készül. Egyedüli vegyipari cég, aki ENSZ környezetvédelmi díjat kapott a termékeiért! Más cég meg sem próbált végigmenni a teszteken, hogy megkaphassa a díjat! Sem FLP, sem ökonet, bionet, neways, nuskin stb!
yazmin
2009.11.15. 11:29
sziasztok keresek bp-en neways forgalmazót.
yazmin2@citromail.hu köszi
csajok
2009.11.09. 12:24
Én nem fürdök tusfürdővel! Nekem a szappan vált be!!! Jó kis baba szappany! Nekem nagyon tetszik az oldal, mindig ezt olvasom elalvás előtt! Ez álomba ringat!
Ádám
2009.10.29. 15:32
Most vettem fireman tusfürdőt, amit reklámoznak mindenfelé. Valaki hozzáértő esetleg tudja abban van-e valami haszontalan dolog?
mache
2009.09.22. 11:51
Sajnos az Amwayben nagyon sok a szintetikus méreganyag, érdemes egyenként megvizsgálni őket.
FLP fogkrémben pl SLS van, ami szájnyálkahártyáról nagyon mérgező.
Még orvosok és gyógyszerek orvosi tájékoztatói is erősen tanácsolják a Sodium-laury-sulfate, az Ammonium-lauryl-sulfate, a Sodium-laureth-sulfate és az Ammonium-laureth-sulfate használatát.
Nagyon olcsó vegyi anyagok nagyon drága MLM rendszerben értékesítve.
Chris
2009.09.14. 22:07
A forgalom dollárban értendő! Direkt marketing cég még a közelében sincs ennek az eredménynek! Tusfürdők, tisztítószerek, kozmetika, a világ legjobb víztisztító berendezése! (Nem szedi ki a fontos anyagokat, de a károsat azt igen) , egészséges főzőedénykészlete, Nutrilite vitaminok (70 éves cég a világ legelső és legnagyobb táplálékkiegészítő gyártója), egyszóval én nem is vennék már mást, pedig én is próbáltam egy-két dolgot. Ha meg nem megelőzésről, hanem gyógyításról van szó, akkor FLP.
Chris
2009.09.14. 22:00
Az egyetlen ENSZ Környezetvédelmi és Zöld Föld díjas cé a világin az Amway. Termékei tökéletesen beváltak, nem hiába merik felvállalni minden termékükre a 90 napos visszavásárlási garanciát! Mert kiváló termékek! Megdöbbentem, hogy a független vizsgálóbizottság más vegyipari gyártónak nem is adta ki ezeket az elismeréseket, pedig valószínű kiadta volna, ha talált volna rá méltót. Utána lehet járni, én sem csak az Amway termékforgalmazóknak hiszek, de hát igazat mondanak. Minden termékük a környezet és egészségvédelemről szól. Ismerek vagy 80 MLM-et, javarészt kicsi magyar utánzatok, de még én is meghajtom a fejemet egy 50 éves cég tapasztalata előtt. Nem gondoltam volna, de a világ 81 országában vannak jelen, köztük a minőségre legkritikusabb nyugati országokban. Tehát van kivel versenybe szállnia. Nagyon kevés kell mindenből, így az ár-érték arány kiváló. Megdöbbentő, hogy éves 8 milliárdos forgalmával a 10 legnagyobb cég egyike a világon! 17 nagy egyetemmel, 600 tudóssal működik közre, Ott aztán van pénz a legjobbak alkalmazására, és fejlesztésre! Nem gondoltam volna! Én szívből javaslom mindenkinek, hogy próbálja ki! Ráadásul jóval kevesebb hulladék képződik a háztartásunkban!
2009.01.10. 14:19
Milyen samponnal mossam a hajam, ha ekcémás a kezem?
BSanyai
2008.10.08. 11:10
Sziasztok!
Itthon a legmegbízhatóbb, megfizethető cég a Neways International. a Boráros téren van az üzletük. Méregmentes kozmetikumok, természetes alapanyagokból 450Ft-tól!
Vásárolni a 97983616 kód bemondásával lehet az üzletben vagy a webshopban a www.neways.hu címen.
Az oldal, ahol le tudjátok ellenőrizni a saját kozmetikumaitok veszélyességét (be kell írni a nevét és a rendszer elemzi):
http://www.cosmeticdatabase.com/
Infóért, nyugodtan írjatok!
2008.03.09. 23:01
Kedves Adri !
egyik ismerősöm teljesen megszabadult az ekcémától, ha érdekli, hogyan segítgetek !
gardalits@invitel.hu
Adri
2008.02.19. 20:18
Sziasztok!
Én Tulasi termékekkel foglalkozom és nagyon meglepett h a kifogásolt kategóriába tartozik.
Elégre akik készítik (krisna tudatúak) elkötelezett hívei az egészséges, környezetbarát és erőszakmentes életmódnak.
Azt is furcsának találtam h csak nyolc pontot kapott hiszen nem csak műanyag csomagolásban kapható, magyar termék és még sorolhatnám.
Egyébként én ezeket a termékeket használom évek óta és én személy szerint nagyon meg vagyok elégedve velük.
Sőt a kislányomat is Tulasi tusfürdővel fürdetem (3 éves) és ez az egyetlen amitől nem jön elő az ekcémája.
Én teljes mértékben meg vagyok elégedve a termékeikkel.
Meglepődtem...ennyi...
judit
2007.10.29. 21:18
Az alverde nekem is bejött, tetszik.
judit
2007.10.29. 21:17
Van valakinek tippje, hogy mi van Niveában? Állítólag érzékeny bőrűeknek készült... Kegyetlen viszketés jön rám a termékektől és vörös foltjaim lesznek tőle...
Zsuzsinci
2007.09.07. 11:58
Elég régóta használom nagy megelégedettséggel az Alvedere termékcsaládot. Örülök, hogy bebizonyosodott, amit eddig is tudtam: JÓ :)
Vadon Zoltán
2007.09.03. 14:34
Bármerre nézek a fürdőszobában flakonok,családunk csak a fürdőben heti egye tusfürdőt elhasznál. Azaz 52töt csak a fürdőből,és ez csak egy háztartás. Ma éppen azon fáradozom hol is vegyek 5-10l literes tusfürdőt hozzá egy kis adagolót már is tettem valamit a környezetért+időt spórolok
Markovics Vera
2007.09.03. 14:20
Sajnos a vásárlók nincsenek könnyű helyzetben, ha
valóban természetes anyagokból készült kozmetikumokat
akarnak használni. A kontrollált natúrkozmetikumokat
(s ebből már elég sok van: Logona, Lavera Sante,
Hauschka stb.) kell keresni azoknak, akik az
összetevők alapján nem képesek tájékozódni, mert
ezeket rendszeresen ellenőrzik.
Természetesen ez nem
jelenti azt, hogy a nem minősített készítmények között
ne lehetnének olyanok, amelyek szintén megfelelnek a
natúrkozmetikumoktól elvárt követelményeknek. Egyszerű
natúrkozmetikumok pl. a növényi olajok és az
aromavizek, vagy gyógyteák együttes alkalmazása.
LillaAnyu
2007.08.24. 13:36
Természetes fürdőszer:
Hozzávalók: 1 púpozott evőkanál zabpehely, 1 ek őrölt mandula, 1 ek szárított levendulavirág, egy 1szárított kamilla. A zabpelyhet, finomra őröljük, összekeverjük a mandulával. Vékony anyagba teszünk egy halom gyógynövénykeveréket. Száraz helyen tároljuk.
A fürdővízbe áztatjuk, kinyomjuk, és úgy használjuk mint egy szappant. Az elhasznált keverék komposztálható, a muszlint meg újrahasználhatod.
Márti
2007.08.20. 07:58
Kedves Tudatos Vásárló társaim!
Örömmel tudatom Veletek, hogy több megoldás is van tisztálkodásunkra és táplálkozásunkra egyaránt!
Szeretettel várunk minden érdeklődőt: www.lugositunk.shp.hu
erika
2007.07.23. 22:37
palmolive tusfürdő ráömlött a kisfiam ruháira.az összeset foltosra marta. mi lehet benne,tudja valaki,
Ildikó
2007.07.23. 06:24
Létezik egy cég, aki csak garantáltan tiszta termékeket állít elö!Szerencsénkre novemberben hallottam róla,addig nem is tudtam hogy ilyen szintü mérgezésnek vagyunk kitéve!!!Én vödörszámra dobáltam ki a fürdöszobánkból a sok szemetet!!!Nem vagyok hajlandó ebben tovább résztvenni!Természetgyógyász és lelkes barátaimmal arra törekszünk,hogy minél többen megtudják mit müvelnek velünk!Egy négy gyermekes családanya Egerböl!
1 tudatos vásárló csapdában
2007.07.20. 09:35
Ha nem tiszták Ilcsi néni termékei, sem a Tulasi termékek, akkor kérem igaz lelkére mondja meg valaki végre: miben bízhatunk? és mit használhatunk?
Rita
2007.07.11. 12:38
Milyen tisztálkodó szereket használjon az, aki formalin, Quaternium 15, geránium olaj, sesquiterpen lacton és Kathon CG allergiás?
Zsuzsa
2007.07.08. 08:27
Aki igazán tiszta ,rákkeltő és méreganyagmentes fürdőszobát szeretne irjon.
vekonyneurfi@freemail .hu
Manó
2007.07.05. 10:52
Kedves Gábor,
Tulasiban is van SLS, tehát az még nem az igazi.
Barát Gábor
2007.04.17. 07:08
A cikkben említett marketingharc nálam is megtette a hatását. Már régóta kikívánkoztak az életemből az ordítóan buta, fölöslegesen túlbonyolított és színesen, műanyagba csomagolt tisztálkodási termékek. Nemrégiben rátaláltam egy közeli gyógynövényboltban a Tulasi szappanokra, így legnagyobb örömömre végre meg is valósíthattam ezt a törekvést. Tudom, nem egy nagy dolog ez, de hát ki-ki a maga útján igyekszik... :-)
Mari
2007.04.16. 22:32
Megdöbbentő,hogy a Tudatos Vásárló mint Forum az Ilcsi folyékony szappanjának csak a flakonját vizsgáltatta meg 36 ból a mikrobiológiáját viszont elfelejtette. És még az összetevőjét sem keresi az OÉTI. Ez nem semmi!!!