fbpx

| Kump Edina

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

ZACC: Közösségi hely és adomány kávézó

Itt nincsenek árak, viszont van szívélyes vendéglátás és egyre növekvő közönség, akik nyitottak a nem szokványos dolgokra. Bárki betérhet egy beszélgetésre, még ha nem is ismer senkit.

Az Iparművészeti Múzeum és a Ráday utca szomszédságában található egy nem éppen szokványos kávézó, a ZACC. Tóth Imrével, a ZACC vezetőjével beszélgettünk.

 

Miért jött létre a ZACC (Zöld Autonóm Civil Centrum Egyesület) kávézója? Mi volt a célotok?

Eleinte csak egy teljesen normális kávézót szerettem volna nyitni, de ennek több jogi- és pénzügyi akadálya volt, nekem pedig amúgy is hajlamom van arra, hogy mást tegyek, mint a megszokott. Most már úgy tekintek erre, mint egy teljesen újfajta üzleti modellre, amely egyrészt a tudatosságon, másrészt a bizalmon alapul.

Amikor elmeséltem a barátaimnak, hogyan szeretném működtetni ezt a helyet, mindenki egyöntetűen állította, hogy ez lehetetlen, Magyarországon egyszerűen nem működhet ilyesmi. Kíváncsi lettem, vajon tényleg lehetetlen-e. Ugyanakkor olyan civil dolgot szerettem volna létrehozni, amely önfenntartó, kizárólag azokra támaszkodik, akik használják.

 

Miért nem pályáztatok?

Szerintem nem jó, hogy ma Magyarországon a civil szervezetek gyakorlatilag költségvetési pénzekből tartják fenn magukat. Éppen a civil öntudat sérül ezzel, hiszen elfogadják azt, hogy törekvéseiket a hatalom különböző szervei minősítsék, rangsorolják a saját céljaiknak megfelelően. Kénytelenek megfelelni a pályázatot kiíró feltételeinek, így ideológiai szempontból jó eséllyel korrumpálódnak. Ezt mindenképp szerettem volna elkerülni.

Itt, a ZACC-ban kizárólag adományokból finanszírozzuk a rendezvényeket, fizetjük a meghívott előadókat.

 

Kizárólag az adományokból finanszírozzátok a működést. Ez elegendő?

Jelenleg még nem. Még nekünk kell beletenni pénzt. Nem készítettünk megtérülési számításokat, de nagyjából havonta kétszereződik a visszatérő vendégek száma. Így szerintem fenntartható lesz.

 

A kávézó jogilag egy magánlakás. Hogy oldottátok meg, hogy mégis ebben a formában használhassátok?

Teljesen legális, amit csinálunk, mivel adás-vétel nem történik, vagyis nem forgalmazunk. Adományokat gyűjtünk, amit az egyesület céljainak megfelelően használunk fel, közösségi teret tartunk fenn ebből. Te bejössz egy magánlakásba, kérhetsz bármit, ami van, és ha úgy mész el, hogy nem adományozol, akkor sem történik semmi. Ugyanakkor adományozhatsz úgy is, hogy el sem jössz a helyre. Az adománygyűjtés szabályainak abszolút megfelelünk, jogszerűen működünk. Ha erre üzleti modellként tekintek, akkor ez bizony komoly kockázatot jelent, civil szempontból viszont egy újfajta tudatosságot.

 

És ha nem akarnak támogatni?

Nagyon fontos, hogy ezzel a modellel semmiképp sem károsíthatjuk meg a vendéget, még akkor sem, ha csak fogyasztás után derül ki számára, hogyan is működik ez a hely. Hiszen ha azt mondja, nem akarja támogatni ezt a helyet, akkor sincs semmi gond, elfogadjuk.

 

Szeretnétek több, ehhez hasonló helyet megnyitni?

Az egyesület azért alakult, hogy ezt, illetve ilyen helyeket működtessen. Én szeretném, ha több ilyen hely is lenne, de nem csak általunk működtetett. Ez modell lehet másoknak is a továbbiakban.

 

Tudsz hasonló hazai vagy külföldi kezdeményezésről?

Gyermekkoromban Nyugat-Magyarországon láttam, hogy az utcán, a bejárati kapu mellé ki van téve egy zsák alma, mellé egy mérleg és a becsületkassza. Nekem ez volt a minta, nagyon szimpatikusnak tartom.

 

Ismerőseim Berlinben ismernek hasonló helyet, bár az inkább már szórakozóhely. Hasonlóak a hazánkban is megtalálható lakáséttermek, amelyek alapvetően nem étteremként szeretnének működni, viszont amit csinálnak, annak nincsenek meg a jogi keretei. Szerintem többek között ezek a kezdeményezések teszik élhetővé a várost.

 

Mit kínáltok? Van esetleg alternatív termékkínálatotok a megszokotthoz képest?

A hely szellemiségéből következik, hogy nem termékeket kínálunk. Ki van írva, hogy „tudunk szerezni, ha akarsz”. Sok új dolog került már így ki a polcra. A borainkat és a gyümölcsleveket jellemzően magyar termelőktől szerezzük be, de nem feltétlenül figyelünk arra, hogy magyar termékeket kínáljunk, a sörünk például szlovák. A teákból és kávékból van fair trade választék is, multitermékeket nem kínálunk, egyetlen kivétel a kóla, ez elkerülhetetlen volt. Rengetegen hiányolták.

 

Hogyan értesülnek a vendégek a helyről?

Sokan úgy jönnek, hogy csak hallottak rólunk az ismerőseiktől, illetve az interneten is előfordul a nevünk. Figyelnünk kell arra, hogy milyen fórumon jelenünk meg, hogy többségben maradjanak azok a vendégek, akik megbecsülik ezt a helyet. Ezért nem reklámozunk, de például ha valaki a tudatosvasarlo.hu oldalon olvassa ezt az interjút, az jó eséllyel ilyen vendég lehet.

 

Ki a tipikus vendég? Milyen körök látogatják a helyet?

Elsősorban nagyon tudatos és nyitott emberek térnek vissza hozzánk. Jellemzően olyanok fordulnak meg itt, akik nem a tipikus helyeket keresik. Így nem is kifejezetten kávézóként működünk, inkább közösségi helyként. Ide akkor is bejönnek emberek, ha már nincs ülőhely, és állva beszélgetnek egymással. Egy egyszerű kávézóban ez elképzelhetetlen.

Az is jellemzi a hozzánk járókat, hogy annak ellenére, hogy nem dohányzó helyről van szó sok dohányos is betér hozzánk, és nem okoz nekik gondot, hogy cigizni kimenjenek az utcára.

 

Előfordult, hogy betér valaki a kávézóba, tetemes mennyiséget fogyaszt, majd fizetés nélkül távozik?

Azt szeretem, ha valaki használja ezt a helyet, és ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy megfelelően támogatja anyagilag. Vannak emberek, akik nagyon szeretnek beülni valahova újságot és könyvet olvasni, de láthatóan nem tudják kifizetni, az önköltségi árát sem egy tejeskávénak. Ők kérnek, amit kérnek, és annyit adnak, amennyit tudnak, ezzel semmi probléma nincs.

 

Tinédzserek esetében fordult elő, hogy ide szerveztek buli előtti ivászatot. Ilyen esetekben sajnos többször saját zsebünkből kellett pótolni a készletet. Velük az volt a gond, hogy semmilyen más módon nem vettek részt a kávézó életében, nem érezték magukénak a helyet, egyszerűen csak kihasználták.

Mindenkinek kell időt adni arra, hogy megtanulja használni ezt a helyet, ezért nem szólunk azonnal, de egy idő után nem szolgálunk ki alkoholos itallal. Továbbra is nagyon szívesen látjuk őket is a rendezvényeinken, beülhetnek egy kávéra vagy teára, de a hétvégi bulikat nem tudjuk finanszírozni.

Nem tiltunk ki senkit, de arra figyelnünk kell, hogy a hely fenntartható maradjon. Négy hónap alatt összesen két ilyen társaság volt itt, ez jó arány. Nagyon jók a tapasztalataink.

 

Foglalkozik az egyesület a kávézó fenntartásán kívül más tevékenységgel? Neked például van más munkád is?

Én most gyakorlatilag csak ezzel foglalkozom, a többieknek van munkájuk mellette. 16-22 óra között mindig a kávézóban vagyok, de általában előtte is van mit csinálnom.

 

Milyen változtatásokat terveztek a közeljövőben?

Alapvető változtatásokat nem tervezünk, csak ha az ide járók erre igényt tartanak.

 

Milyennek szeretnéd látni a helyet három év múlva?

Célunk, hogy megtaláljuk azt a közönséget, akik a hétköznapokban használják ezt a helyet. Szeretnénk, ha ez a hely a civil szervezetek fóruma lenne, ahol nemcsak azt a közönséget érhetik el, akire amúgy is számítanak, hanem egy kávézó közönségét, amibe a mellettünk lévő irodaház dolgozója és az olvasgató nyugdíjas bácsi is beletartozik. Azt szeretnénk, ha különböző érdeklődésű emberek találkoznának itt egymással és közösségi térként használnák ezt a helyet.

Ezért sokféle programot szervezünk és fogadunk be. A társadalmi és ökológiai problémákkal foglalkozó előadások mellett van egy kortárs költőket, írókat bemutató sorozatunk, ismert operatőrök tartanak nálunk vetítéseket és beszélnek a munkájukról.

A Budapest Melting Pot angol nyelvű társalgási klub is itt találkozik havonta egyszer. Február végétől kéthetente biztosítunk helyet a Szimbiózis antropológus klubnak, ezenkívül lesz filmműhely és lakásszínház, és folytatódnak fotó-és képzőművészeti kiállításaink. Működik nálunk egy közösségi könyvtár: ha hozol egy könyvet, vihetsz egy másikat, ezt hamarosan kiegészítjük DVD-tékával, ami hasonló elven működik majd.

Február végétől szombat délelőtt biozöldség elosztópontként is működünk, az interneten megrendelt zöldséget lehet nálunk átvenni.

Ha három év múlva ezeknek a programoknak a látogatóiból és azokból, akik csak egy-egy sörre ülnek be, kialakul egy olyan közösség, amelynek fontos ez a hely, elégedettek leszünk.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás