• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Viszlát augusztus: #movethedate

2018.07.31. /

Idén is elérkezett a Túlfogyasztás Világnapja, amit évről-évre egyre korábban ünnepelhetünk. Ünnepelhetünk? Igen, rendhagyó módon a túlfogyasztás napját, tudatos vásárlókként idén ünnepeljük fenntartható és felelős vállalásokkal.

 

A Global Footprint Network adatai szerint 2018-ban augusztus elsejére esik az a nap, amikor az emberiség felhasználja a Föld egy évre elegendő erőforrásait, ami azt jelenti, hogy innentől fogva a jövőnket éljük föl és túlterheljük az ökoszisztémát.

A Túlfogyasztás Világnapja sajnos évről-évre egyre korábbi időpontra esik, ami azt jelenti, hogy nem állunk túl jól a fenntarthatóség terén.

Jelentősen nagyobb lábon élünk, szép nagy ökológiai lábnyommal és a hétköznapjainkban nem igazán tudunk azzal mit kezdeni, hogy úgy élünk és fogyasztunk globális szinten mintha 1,7 Föld állna a rendelkezésünkre. A leginkább problémás területek, amik hozzájárulnak a nagyobb ökológiai lábnyomhoz az az energiafogyasztás és az élelmiszeripar.


Mi a probléma az élelmiszeriparral?

 

Jó hír viszont, hogy az élelmiszerek területe az, ahol mi is tehetünk valamit. A Global Footprint Network adatai szerint ha globálisan csökkentjük táplálkozásunkban a húsfogyasztást ( az intenzív ipari állattenyésztés kiemelten erőforrás igényes és környezetterhelő), és a felére csökkentjük az élelmiszerhulladék mennyiségét, hozzájárulhatunk, hogy több, mint 10 nappal eltoljuk a túlfogyasztás napját.

 

Mit tehetsz te is, itt és most? 

Válassz egy kihívást magadért és a Föld bolygóért!

 

1: Használd, ami otthon van!

Főzd be! Rakd el! Fagyaszd le! 

 

Katt a képre az ötletekért...

 

Vállalás 1: Próbáld ki, hogy a következő napokban ( vagy amikortól elhatározod) 3 napig nem vásárolsz semmilyen új élelmiszert, csak az otthon fellelhető élelmiszereket használod. Izgalmas, ugye? Meg fogsz lepődni milyen új kreatív csatornák nyílnak majd meg.
Vannak olyan recept oldalak ahová csak elég beírnod az alapanyagokat és kész ötleteket kapsz, hogy az adott hozzávalókból milyen fogásokat készíthetsz.

Bevállalod?

 

2: Válaszd a kimérőset!

 

 

Vállalás 2: Nézz utána, hogy a környékeden hol és milyen kimért termékeket lehet beszerezni, és legközlebb vásárolj csomagolás mentesen, saját zacskóba. Akár boltba vagy piacra mész, ne félj megkérdezni a termékek származási helyét.
Nemrég csomagolás mentes boltban jártunk, innen is lehet inspirálódni és tájékozódni, hogy már mennyi mindent lehet így vásárolni.

 

3: Csatlakozz egy közösségi gazdasághoz

 

Katt a képre a gazdaságok listájához

 

Vállalás 3: Tudj meg többet az itthon is egyre több helyen működő közösségi gazdaságokról, csatlakozz és legyen neked is saját zöldségdobozod. Így biztos lehetsz benne, hogy közvetlenül a termelőtől vásárolsz és megtapasztalhatod, hogy nincs egész évben paradicsom, viszont mennyire jó elővenni télen a saját készítésű paradicsom befőttet. 

 

Bármelyik kihívást is választod, biztos lehetsz benne, hogy ezzel te is hozzájárulsz egy fenntarthatóbb világhoz: #movethedate

 

 

Kép: https://www.overshootday.org/


Ha te is egy vagy a több, mint egymillió olvasónkból, támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fejlesztését. Hozzunk létre együtt egy megújult tudatosvasarlo.hu-t.

 

Így tudsz hozzájárulni Te is, hogy összegyűljön a 3.000.000 forint 2018. december végéig.
 


Segíts kisösszegű rendszeres havi adománnyal. Most! 

Rendszeres havi 1.000FT adomány

   

 

Rendszeres havi 2.000FT adomány

   

 

Rendszeres havi 5.000FT adomány

   

 

Rendszeres havi 10.000FT adomány

   

 

Egyszeri 5000 forint - kevesebb mint két mozijegy ára, de nekünk fontos segítség, főleg ha rögtön jön. 

   

 

Bármennyi pénzt adhatsz, minden apró vagy hatalmas hozzájárulás számít.

   

 

Ha banki átutalással támogatnál:

Számlavezető: Tudatos Vásárlók Közhasznú Egyesülete

Bank neve:    Magnet Bank

Számlaszám:    16200106-00108490-00000000

IBAN szám: HU40 1620 0106 0010  8490 0000 0000

Swift: HBWEHUHB


 

Köszönjük az eddigi támogatásokat, az eddig összegyűlt összegről és a gyűjtés állásáról itt találsz további információkat.

 

Köszönjük, hogy velünk vagytok!

 

 



  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében