„Tudja Ön, hogy a világtörténelemben most nő fel az első olyan nemzedék, amely születésétől fogva kevésbé egészséges, mint szülei?” „Európában évente 100 000 gyerek hal meg környezeti tényezők által okozott betegségben.”

Ilyen és ehhez hasonló megdöbbentő információk zúdulnak a nézőre a Vigyázat, ehető! című francia, bioforradalmi film első negyedében. A kamera percekig hol egy idilli mediterrán falu, annak iskolája, hol pedig az egészségügyi vészharangot megkondító UNESCO ülés között csapong, a kapkodó fejű nézőt pár perc alatt teletömi sokkoló adatokkal.

Majd csendesen kibontakozik maga a történet. Az idilli kis faluról kiderül, hogy az ott élőknél egyre fiatalabb korban ütik fel fejüket a különböző daganatos megbetegedések. A környék nagyvárosainak gyerekkórházaiban egyre több a leukémiás, a rákos beteg. Mindez – a megszólaltatott szakértők szerint – egyenesen levezethető a túlzott vegyszerhasználatra épülő élelmiszertermelésből.

Jean-Paul Jaud rendező, korábbi televíziós munkák és sportközvetítések után, rákból felgyógyulva vált bioforradalmár filmkészítővé, és indított missziót a vegyszermentes élelmiszertermelésért és fogyasztásért.

Néhány évvel ezelőtt bukkant a példamutató, de szerencsére nem egyedülálló francia polgármesterre, aki önhatalmúlag úgy döntött, hogy az általa vezetett Barjac falu iskolai menzáján ezentúl csak biokosztot tálalnak fel a gyerekeknek. Ezzel együtt elindítanak egy szemléletformáló nevelési programot is. A hozzávaló többletköltséget – mivel a központi költségvetés egyelőre csak a „hagyományos”, azaz vegyszeres mezőgazdaságot dotálja toronymagasan az uniós átlag fölött – pedig az útalapból vonja el.

A film kronologikusan végigkíséri a biokantin első évét, valamint igyekszik bemutatni az ott élők attitűdváltozását is: miként lesz a gyerekeken keresztül a falu is bio megszállott. A kép itt is idilli, úgy tűnik, a gyerekek (egy dundi kisfiú kivételével) vidáman és (a legszebb úttörőmozgalmi időket idézve) dalolva váltak bioforradalmárokká.

Ez meglepő, hiszen a hazai tapasztalatok is azt igazolják, hogy a gyerekek szinte meggyőzhetetlenek az egészségesebb étrendről. Így sokszor marad az olajban sült krumpli, a pizza, a hamburger és fagyasztott, panírozott húsnak látszó készítmény. Igaz, a biokantinban is változatlanul a húsétel a sláger, és a film is csak nagyon csendesen említi meg a globális húsfogyasztás környezeti hatásait.

Jean-Paul Jaud azonban optimista és elszánt – derült ki a hazai premier alkalmából tartott sajtóbeszélgetésen. Szerinte nem számít a pénztárca, az ízlés. Mindenki meg fogja érteni, hogy az egészségért semmi nem drága és, ha ezt belátja, áttér a biora.

Jaud joggal bízik a Franciaországban híresen erős civil erőkben, hogy igenis, az elszántság megváltoztathatja a vásárlói attitűdöt, és kiköveteli a kereskedőktől a megfizethető bioválasztékot.

Erre bizonyíték az eleinte forgalmazói feketelistás, alacsony kópiaszámmal induló filmjének utóélete, amit a gerillapropaganda hatására egyre több vidéki mozi tűzött műsorára, így végül szép sikert futott be. A rendező szerint munkájának gyümölcse az is, hogy a film bemutatója óta 20%-kal nőtt országában a bioüzletek száma.

A siker azonban külföldön nem ismétlődött meg, ami részben érthető, hiszen például Belgiumban, Németországban – ahol a film csak kevés nézőt vonzott – a bioválaszték sokkal elérhetőbb, inkább a hétköznapok része, mint Franciaországban.

Hazánkban a Föld napjára időzített bemutatót követően meglepően sok mozi tűzte műsorára a dokumentumfilmet, ezzel is erősítve a rendező forradalmi küldetését.

A leginkább kontrasztokkal operáló, sokszor giccsbe forduló, hatásvadász képsorok (szőke kislányok virágot szednek a pipacsmezőn, majd a kamera kinyit, és máris egy hatalmas permetfelhőt maga mögött húzó traktor és űr-szkafanderbe öltözött sofőrje rondítja el az idillt) mögött egy megdöbbentő, valóban elgondolkodtató történet bontakozik ki.

A hatás kétséges, de még ha nem is leszünk azonnal bioforradalmárok, talán megpróbálhatunk egy kicsit kevesebb vegyszert tömni szervezetünkbe.