fbpx

Vásárlási tanácsok gyógynövényes termékekhez

A saját magunk által gyűjtött gyógynövények minőségének, tisztaságának biztosításához a gyűjtéssel foglalkozó cikkünkben adunk tippeket. Most azt járjuk körbe, mire kell odafigyelnünk, ha készterméket vásárolunk.

A gyógynövényes gyógyítás, öngyógyítás egyre nagyobb teret hódít az utóbbi időben. Bár ez a tény önmagában örvendetes volna, negatív velejárója, hogy a boltokat és az internetet elárasztják a különböző, sokszor bizonytalan minőségű növényi kivonatokkal készült termékek, a sajtót, a médiát és a könyvesboltokat pedig az ezek felhasználásával kapcsolatos, nem mindig szakszerű tanácsok.

Sok esetben kiderül, hogy a szenzációs állítások csupán ügyes marketingfogások, és a termékek promóciójában hangoztatott „tudományos” eredmények egyáltalán nem léteznek, vagy nem úgy, ahogyan állítják.

Nehéz tehát kiigazodni ezen a téren, szerencsére azonban akad néhány támpont a jó választáshoz.

 

Gyógynövény termékek fajtái

Gyógynövényeket sokféle készítmény tartalmazhat: gyógyszerek, ún. gyógyhatású termékek, étrend-kiegészítők, élvezeti teák, élelmiszerek stb.

Több, különböző kategóriájú termékben benne lehet tehát ugyanaz a gyógynövény, ez azonban korántsem jelent feltétlenül azonos minőséget! Az utóbbi években végzett laboratóriumi vizsgálatok során az egyes termékek minősége és összetétele közt számottevő különbséget találtak.

Szeretnéd tudni, hogy melyik gyógynövényt mire használhatod? Gyógynövény adatbázisunkban számos növény közül kereshetsz különböző szempontok szerint.

 

Gyógyszerként, illetve gyógyhatású termékként regisztrált termékek

Elsőként a regisztrált készítményeket részesítsük előnyben, hiszen e szerek biztonságosságára és hatásosságára garancia van. Előírások, szabványok (lásd alább a gyógyszerkönyvekről szóló részt) vonatkoznak a bennük található növényi kivonatok és segédanyagok minőségére, mennyiségére, a gyártás folyamatát és a végterméket pedig ellenőrzik.

Fontos továbbá, hogy a termékekhez kapcsolódó tájékoztatás (csomagolásokon, reklámanyagokban) is ellenőrzött. Listáik megtalálhatók az OGYI (Országos Gyógyszerészeti Intézet) honlapján, amit rendszeresen frissítenek.

 

Étrend-kiegészítők

Ezek csomagolásán is minden esetben fel kell tüntetni a termékkategóriát, felismerésük tehát nem jelenthet gondot.

Ellenőrzésük, minőségbiztosításuk azonban nem megoldott, sok tekintetben a gyártó lelkiismeretétől függ. Előfordulhat, hogy a hatásért felelős gyógynövény-kivonat egy adott szerben nem éri el a kellő mennyiséget, vagy épp nem megfelelő minőségű. A legrosszabb esetben pedig akár hamisítás is történhet.

Egyes, a gyógyszerkönyvben nem szereplő gyógynövényekből készült szerek eleve csak ebbe a kategóriába tartozhatnak, hiszen ezek pontos indikációjáról, adagolásáról nincs hivatalosan elfogadott álláspont. Dobozukon, reklámanyagaikban gyakran találkozhatunk túlzó állításokkal, elfogadhatatlan indikációkkal és bizonyítatlan hatásokkal.

Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy az összes étrend-kiegészítő rossz minőségű vagy hatástalan lenne. Csupán azt, hogy minőségük, illetve a velük kapcsolatos tájékoztatás hitelessége, ebből következően pedig biztonságosságuk és hatásosságuk nem garantált (jobban mondva az egyetlen garanciát a gyártó saját felelősségérzete jelenti).

Problémát jelent továbbá, hogy az utóbbi időben elszaporodtak az olyan, étrend-kiegészítő néven forgalomba hozott termékek, amelyeknek valójában nem ebbe a kategóriába kellene tartozniuk (pl. potencia-növelők, hangulatjavítók, altatószerek).

Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézetnél (OÉTI) szabályosan bejelentett étrend-kiegészítők felsorolása megtalálható az intézet honlapján. Tudnunk kell azonban, hogy az OÉTI nem rendelkezik felülbírálati jogkörrel.

 

--------Kifejezések a csomagoláson-------

 

Gyógyszerkönyvi minőségű

Nemcsak a gyógyszerekre vonatkozik, sokszor az egyéb kategóriába tartozó termékek (teák, teakeverékek, illóolajok) csomagolásán is megtalálható. Mindenképp fontos minőségi szempont, hiszen azt jelenti, hogy a termék megfelel a hatályos gyógyszerkönyv előírásainak.

A mindenkori hatályos gyógyszerkönyv a növényi drogokkal kapcsolatban elsődleges információforrásnak tekinthető. Ez tartalmazza valamennyi hivatalos gyógyszer ható- és kísérőanyagára nézve – beleértve a gyógynövényeket és növényi drogokat is – a kötelező minőségi standardokat, követelményeket. Előírásokat fogalmaz meg a növényi alapanyagokból készülő szerek kiindulási anyagaira, minőségére, ellenőrzésére és tárolására vonatkozóan.

Magyarországon jelenleg a VIII. Magyar Gyógyszerkönyv (Ph.Hg. VIII.) érvényes, amely az Európai Gyógyszerkönyv honosítása, és egyben a gyógyszerekre vonatkozó nemzetközi szabályozás eszköze.

 

Standardizált (sztenderdizált)

Növényi kivonatok és egyéb hordozó- és kísérőanyagok hozzáadásával készült szerek csomagolásán olvasható. Ezzel az eljárással biztosítják, hogy az adott készítmény mindig azonos hatékonyságú legyen – voltaképpen azt jelenti, hogy az előállítás folyamatát a fő paraméterekre nézve szabványosítják.

Azért van erre szükség, mert még az ugyanahhoz a fajhoz, sőt fajtához tartozó gyógynövények hatóanyagtartalma is erősen ingadozhat a talaj- és időjárási viszonyok, az élőhely, a csapadékmennyiség, a gyűjtés stb. körülményeitől függően.

A növényi gyógyszerek standardizálása magában foglalja a kiindulási anyagokra, az előállítási folyamatra vonatkozó előírások betartását, a kivonat analitikai specifikációját, és bizonyos, a hatásért felelősnek tartott összetevőkre való normálást. Ez utóbbi azt jelenti, hogy adott hatóanyag és a készítményben jelen lévő, hatás szempontjából indifferens anyagok mennyiségi arányát pontosan beállítják a készítményben, vagyis a hatástanilag meghatározó összetevőkre egy minimálértéket adnak meg.

 

--------Összetevőlista--------

 

Gyári készítmények vásárlásánál fontos támponttal szolgál az összetevők listája. A megfelelő mennyiségű és minőségű hatóanyagon kívül nem elhanyagolandó szempont, hogy a termék milyen kísérő- és hordozóanyagokat tartalmaz, illetve hogy milyen mennyiségben tartalmazza ezeket.

Belsőleges készítményeknél igyekezzünk kerülni a mesterséges színezékekkel, aromákkal készült verziókat. Cukorbetegek figyeljenek oda, hogy az általuk választott készítmény tartalmaz-e laktózt vagy egyéb cukorféleséget.

A külsőleg használatos krémek, kenőcsök, olajok, fürdőkészítmények esetén ugyanazokra az anyagokra érdemes odafigyelni, mint a kozmetikumoknál: előnyös, ha a termék nem tartalmaz mesterséges illatanyagokat, tartósítószereket, és színezéket.

Mindenképpen kerüljük azokat a készítményeket, amiknek kőolaj-származék, például vazelin vagy paraffinolaj adja az alapját. Ezek helyett lehetőség szerint válasszuk a méhviasszal, gyapjúviasszal, sheavajjal, illetve növényi olajokkal (jojobaolaj, olivaolaj stb.) készült termékeket.

A krém-és kenőcsalapokról, olajokról bővebben a házi készítményekkel foglalkozó cikkünkben szóltunk.

 

--------Bőrpróba-------

 

Még a szigorú minőségi ellenőrzésen átesett, illetve legtisztább, legtermészetesebb összetevőkből álló készítmények is kiválthatnak nem kívánatos egyéni reakciókat.

Külsőleges szereknél – főleg, ha olyan összetevőt tartalmaznak, ami jó eséllyel okozhat allergiás reakciót (pl. körömvirágkrém alkalmazása ismert fészkesvirágzatúakkal szembeni allergia esetén), a használat előtt végzett bőrpróbával könnyen elejét vehetjük a komolyabb kellemetlenségeknek.

Szerencsére hazánkban is egyre jobban terjed a gyártók körében a trend, hogy kis kiszerelésű, sokszor ingyenes termékmintákat bocsátanak a vásárlók rendelkezésére. Ez lehetőséget ad rá, hogy kiszűrjük a számunkra nem megfelelő készítményeket, még mielőtt nagyobb mennyiségben megvásárolnánk őket.

Bőrpróbához mossuk meg az alkar belső részét, és töröljük szárazra. Ezután tegyünk rá kis mennyiséget a krémből, olajból, és egy kis foltban masszírozzuk a bőrbe! Ha tehetjük, ragasszuk le vízhatlan sebtapasszal, és hagyjuk fönt 24 órán át!

Amennyiben a levétel után bármilyen pirosságot, viszketést vagy bőrkiütést észlelünk – akár egyetlen kis pörsenést is – az azt jelzi, hogy allergiásak vagyunk a készítmény valamelyik összetevőjére. Ha nem vagyunk biztosak az eredményben, ismételjük meg a próbát ugyanazon a helyen.

 

Kép [cc] famewhore

Támogass minket, hogy több hasznos tartalmat tudjunk mutatni neked a jövőben is!
Kapcsolódó cikkek
Még több cikk
Legfrissebb cikkek
Még több cikk
Legfrissebb videók

Segítünk a tudatos vásárlói döntésben!

Termék tesztek

Képezd magad a webinárjainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás