fbpx

| Bán Dávid

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Változó piacok: Budapest, Hunyadi tér

Ismét 22-es csapdája típusú helyzet kezd kialakulni egy fővárosi felújítási terv, ezúttal a Hunyadi téri piac körül.

Hunyadi tér

Máris sok ellentmondás, indulatoskodás kering, holott a rendezési terv még nem is teljesen átlátható. A probléma java része „magyar módra” ismét a végiggondolatlanságból és a kommunikáció – ennek következtében, pedig a kompromisszum – hiányából ered.

Az Önkormányzat – a már sajnálatosan jól ismert fővárosi recept szerint – a lakosság bevonása nélkül határozott a népszerű és forgalmas piac és terének megújításáról, hasznosításáról. A lakosok, kereskedők és az időközben beindult városvédők pedig ódzkodnak bármiféle változtatástól. Aggodalmuk, részben, érthető.

Holott változtatásokra időnként mindenképpen szükség van. A megoldás azonban mindig annak módjában, minőségében rejlik, így elengedhetetlen a józan kritika. A Hunyadi téri vásárcsarnok, mint számos kortársa a fővárosban, felújításra szorul.

Maga az épület jellegzetes darabja a város kereskedelmi építészeti örökségének; a XIX. század végén, az akkori köztisztasági előírásoknak nem megfelelő piacok egyikének helyére épült. Az épület habár megkésve, de az értékvédők látómezejébe került; elindult a műemlékvédelmi eljárás. Ennek betartatása, mint azt sajnálattal láthatjuk már jó pár éve, nem erőssége a belső kerületek önkormányzatainak.

A csarnok maga ma nem túl népszerű, állapota kaotikus, a piacra járók magát a csarnokot nem szívesen látogatják. A helyzet tehát mindenképpen megérett a változásra, ha ugyan nem is feltétlenül kávéházas, kisüzletes világra van itt szükség, mint ahogy azt a befektetők megálmodták.

Parázs vita inkább a tér területén elhelyezkedő, népszerű és a környéken egyedülálló piac körül alakult ki. Egy tervezett mélygarázs építése, vagy inkább a végiggondolatlan tervezése és az egyeztetések körüli anomáliák sodorták veszélybe a piac működésének jövőjét.

Piacra is, mélygarázsra is, ha nem is mindenáron ebben a formában, de szükség van. Nyilvánvalóan a legszerencsésebb az lenne, ha a felújított csarnokban méltó helyet kaphatna az eredeti funkció, kifizethető bérleti díjakért beköltözhetnének a most a téren szorongó árusok, illetve megfelelő helyet biztosítanának az őstermelők számára, és nem a felújított csarnok kávézói, mulatói alá, a pinceszintre dugnák el őket. A teret átalakítani vágyók érve is érthető, hiszen a kissé elhanyagolt állapotú térség megérett a rehabilitálásra.

 

Csarnokok máshol…

A piac, a vásárcsarnok mindig fontos eleme a városnak, egyik legjellemzőbb agórája, kultúrájának része. Egyesek szerint az idegen városok megismerését a piaccal kell kezdeni, itt rögtön betekintést nyerhetünk a hétköznapi életbe, a város igazi hangulatába, étkezési kultúrájába. Az európai városi kultúra szerves részét képezték a vásárcsarnokok, amelyeknek kétségtelen, hogy nem egy esetben nehezen találják meg a XXI. századi képét.

Számos nagyváros igyekszik a hagyományokat megőrizve modernizálni a főként XIX. századi csarnokokat, amelyek általában a központokban, de egy mára átalakult városstruktúrában helyezkednek el. Sok helyen „elitcsarnokokat” hoztak létre belőlük (mint mondjuk Barcelonában, Stockholmban, de ilyen a Fővám téri csarnok egy része is), ahol különlegesebb, drágább árukínálat várja a nem feltétlenül mindennapi vásárlókat.

A többi, a közvetlen központtól távolabb eső csarnokok, egyre vegyesebb, de alapvetően piaci funkciókat kiszolgálva, általában szépen felújítva, könnyű parkolási lehetőséggel (általában a piac alatti mélygarázzsal) várja a hétköznapi vevőket. Ilyen helyeken nem ritka az olyan egyéb, praktikus üzlethelységek megjelenése, mint a bankfiók vagy a posta (ld. Lehet téri csarnok).

Vannak olyan nagyvárosok is, amelyek nem őrizték meg központi csarnokukat eredeti funkciójában.

Különböző indokokra hivatkozva zárták be például a párizsi Les Halles-t az 1960-as években, hogy helyét átadja egy közlekedési csomóponttal kombinált föld alatti kereskedelmi központnak – sikerét máig vitatják. Párizsban a piacok jó része szabadtéri és nem állandó, az őstermelők a hét más-más napján állíthatják fel standjaikat az egyes kerületekben.

Londonban a Covent Garden helyén ma kulturális központ (pl. opera) működik. A városi piacok, Párizshoz hasonlóan, kerületenként változó időpontokban üzemelnek, illetve egyes utcákban (akárcsak számos más nagyvárosban) az élelmiszer-, fűszer-, zöldség- és gyümölcsüzletek egybefüggő sort alkotnak utcára nyitott standjaikkal.

 

… és itthon

A piacrekonstrukciók évek óta kisebb-nagyobb visszhanggal zajlanak Budapesten. Építészeti kincsként sikerült megőrizni a Nagyvásárcsarnokot mint a város „elitpiacát”. A korábban arctalan, de népszerű Fény utcai és Lehel téri piacok építészetileg sokszor kritizált modern és posztmodern zárt, fedett épületet kaptak. Sokan féltették a hagyományos – bár igen kaotikus és teljesen elavult – piacok funkcionális megszűnését, de ezek a helyek azóta is népszerűek, megtalálják helyüket az állandó árusok és az őstermelők is egyaránt.

Mára sikerült elérni, hogy a többi, jellegzetes XIX. század végi csarnoképület is védettséget kapjon, így megmenekült a Klauzál és a Rákóczi téri csarnok, hagyományos piacként működve tovább. Szépen megújult a Batthyány téri csarnok is, noha piac funkcióját már korábban elvesztette. A város két legkisebb, hasonló csarnokából a Hunyadi téri most került védettség alá, s remélhetőleg a műemlékvédelmi szabályozás betartása mellett eredeti funkciója is megmarad.

Azzal a mostani vásárlók egy része is egyetért, hogy a Hunyadi téri csarnok jelen állapota rendezetlen, mondhatni „funkciótlan”. Remélhetőleg az Önkormányzat és a piac, a vásárlók és a városvédők képviselői egyaránt megtalálják majd a közös nevezőt egy megújuló, minőségi Hunyadi térért.

 

Kincsünk a piac – Hunyadi tér

A Hunyadi téri piac fennmaradásáért kiállók a fenti névvel civil szervezetbe tömörültek, hogy ilyen módon védjék meg a piaclátogatók érdekeit. A szervezet az Önkormányzathoz hasonlóan azt szeretné, hogy megújuljon mind a vásárcsarnok, mind a tér. Emellett az is céljuk, hogy maradjon meg ezek eredeti funkciója is, s hogy a piac is maradhasson.

Ha Te is tenni szeretnél valamit a Hunyadi téri piac megmentéséért,

*látogasd gyakran információkért a http://lmv.hu/hunyadi oldalt, csatlakozz a Lehet Más a Világ! hálózat Hunyadi téri csoportjához!

*töltsd le és terjeszd a Tények és érvek c. kiadványt!

*menj el a lakossági fórumra 2007. szeptember 11-én 18 órakor a Pesti Barnabás Szakképző Iskola és Gimnáziumba (Hunyadi tér 13.)!

 

Közlekedés és bevásárlás nap

A Hunyadi téri piacon szeptember 21-én, pénteken Közlekedés és bevásárlás címmel kiállítást, vásárlási versenyt és számtalan érdekes programot szervez a Levegő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Tudatos Vásárlók Egyesülete. Arra szeretnék felhívni a lakosság és a döntéshozók figyelmét, hogy a fővárosban nagy múlttal rendelkező bevásárlócsarnokok jelentik az utolsó kapcsot a vásárlók és a hazai őstermelők egészséges és megfizethető élelmiszerei között.

Részletes program>>>

 

Képek [c] Krumpli Béla, Szántai Gábor

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás