A francia reklámellenes akciók leginkább napjaink mértéktelen és jórészt felesleges fogyasztására, illetve annak társadalmi problémáira hívják fel a figyelmet. „A reklám környezetellenes és demokráciaellenes” – vallják a reklámkritikusok. Az aktivisták szerint már maguk a reklámhordozók is környezetidegenek és -rombolóak, hiszen a hatalmas, nem ritkán illegálisan kihelyezett hirdetőtáblák ugyanúgy zavarják a táj, a térség eredeti arculatát, mint számos más civilizációs túlkapás. A hatalmas mennyiségű reklámanyag előállításához pedig papír szükségeltetik, ami bármennyire is természetes alapanyag, mértéktelen használata fölösleges erdőirtáshoz, vízfelhasználáshoz vezet. Az pedig köztudott, hogy a reklámok, szórólapok, hirdetési újságok igen kis százalékban érnek el a megfelelő felhasználókhoz, nagy részük olvasatlanul kerül kidobásra, megsemmisítésre, ezzel is a szemétkupacot, azaz a pazarlást növelve.

A reklámkritikusok felhívják a figyelmet arra is, hogy a reklámra költött összegek az elmúlt évtizedekben exponenciálisan növekedtek. Belgiumban például az elmúlt hét évben 75%-kal növekedtek az ilyen célú kiadások, amelyeket végül természetesen a fogyasztókkal fizettetnek meg, jórészt tudtuk, de leginkább beleegyezésük nélkül. Számítások alapján egy fejlett nyugati ország polgára nagyjából évente 200 eurót fizet be reklámra a megvásárolt termékeken keresztül. Mindemellett ezres nagyságrendre tehető a naponta látott reklámok száma, beleértve az elektronikus média által sugárzott, a nyomtatott és a köztéren kihelyezett hirdetéseket.

Miért is küzdenek konkrétan a francia reklámellenes akciócsoportok? Céljaik nagyjából azonosak a nyugati világ hasonló aktivistáival. A mértéktelen fogyasztás és a reklámok kölcsönhatásán túl a tudatos és sok esetben megtévesztő pszichológiai eszközhasználat, illetve a reklámokban megfogalmazott negatív értékszemlélet ellen tiltakoznak. Ellenzik a hirdetésekben sokszor megjelenő egoista, szexista, etnocentrikus szemléletet, a reklámok kultúraellenességét, az általános nézetet, miszerint élünk legfőbb célja a fogyasztás.

A reklámellenes akciók megjelenési formája Franciaországban sokszínű, a kisebb partizánakcióktól kezdve a gondosan megszervezett és kivitelezett nagyobb kampányokig. Az előbbinek igen látványos, de lassan csillapodni látszó hulláma a nagyközönség befolyásolására alkalmas hirdetések átírása, átformálása az elérhető helyeken. A plakátfirka nem új keletű jelenség (gondoljunk a „rajzoljunk bajszot a bácsira” jellegű gyerekcsínyre), de a gondolatok ilyen mértékű, egységes kifejezése már komoly mozgalmat sejtet a háttérben.

Átlépve a marginális és sokszor vulgáris egyedi dekorációk elemzésén (amelyek hátterében általában a reklámok túlzott szexuális tartalma húzódik), nézzük a szervezettebbnek tűnő akciók megjelenését, amelyek egy-egy terméket, cégcsoportot helyeznek célkeresztbe, tudott, vagy kevésbé ismert, esetleg tudatosan leplezett információk felfedésével. Az olyan „beszólás” jellegű firkák mellett, mint a „te hülye vagy és mindent beveszel”, vagy a „reklám butít”, nem egy esetben komoly vádakkal is illetnek egyes termékeket, gyártókat a plakátokon, hirdetéseken. Ilyen módon igyekeznek a vásárlókban tudatosítani például azt, hogy számos nagy (leginkább ruházati) cég milyen körülmények között dolgoztatja alulfizetett alkalmazottait, akik sok esetben kiskorú gyermekek. Más esetekben a felhasznált, pazarló, vagy éppen veszélyes alapanyagokra, összetevőkre fókuszálnak, vagy a minden cselt bevető, megtévesztő árképzésre. A legtöbb esetben elhallgatott információk felfedésével kívánják tudatosabbá tenni a fogyasztást, a vásárlást.

A kilencvenes években elszaporodott, ma már lecsengőben levő akciók, úgy tűnik, sok esetben célba találtak. Maguk a hirdetők és a lebonyolító reklámcégek is védekező pozícióba helyezkedtek. Nagyon hamar megjelentek a „kínos” firkákat gondosan eltüntető takarórétegek, mintegy toldozgatva-foldozgatva a meglévő plakátot. A párizsi metró hirdetései – mint legkönnyebben elérhető és látványos célpontok – hamar „áldozatul estek” a reklámellenes akcióknak, de gyorsan megjelentek a feliratokat eltakaró átragasztások. Mivel ezeken a helyeken a plakátok általában hetente cserélődnek, a felek komoly harcot vívnak egymással. Tehetősebb hirdetők, erőszakosabb reklámkampányok esetében az sem meglepő, ha hamar új plakáttal ragasztják felül a szókimondó réteget.

A plakátháború továbbra is dúl, de a frontvonalak megváltozni látszanak. Manapság – bár nem feledik a régi módszereket sem – inkább a felszíni, utcai hirdetésekre helyeződött át a hangsúly. A reklámellenes szervezetek egy része pedig „békésebb”, szervezettebb kampányok felé fordult, bevetve az új média, az Internet adta lehetőségeket is.