• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Útikalauz Szuper Bevásárlóvároshoz – Az alacsony ár magas költsége

2007.10.18. /
Ma megérkezett a kéthetenként esedékes szupermarketes reklámkiadvány - állomány a postaládámba. Miért – kérdezem én – küzdenek egymás ellen oly gyakran e kéretlen küldemények a dobozban, elrejtve a fontos leveleket?

Akár kezdhetnék is velük valamit. Úgy döntök, térkép gyanánt fogom őket használni, mint egy útikönyvet a szuper bevásárlóvároshoz: a szupermarkethez.

Kiterítem őket az asztalomon, egyiket a másik mellé. Tudományos alapossággal próbálok felkészülni a vásárlásra. Nézegetem a ragyogó képeket; tervem az, hogy összehasonlítom az árakat, és áru-ár-bolt rangsort állítok fel a szupermarketek között, megtervezem a bevásárló útvonalat, majd uccu, nekifogok a fogyasztói mulatságnak. A szupermarket új és gyorsan fejlődő úticél: rengeteg útikönyv segíti a tájékozódást, ráadásul a többitől eltérően mind ingyenes. A képek mind kiváló minőségűek (gazdag és meggyőző színvilág - köszönjük, Kodak), - de a sertésbordák mégis műanyagszerűek. A disznók sose álmodtak volna húsuk ily megkülönböztető, kifinomult kezeléséről!

A másik szembeötlő dolog, rögtön a csillogó képek után, az árak: erős kontraszttal odabiggyesztve, nehogy elkerülje a figyelmünket. Ahogy várható volt, a szuperár-háború nagyban zajlik; a küzdelem tétje az, hogy ki tudja mélyebbre nyomni az árakat a termelési minőség csökkentése és a forgalom, valamint a szuperprofit magasan tartása mellett. Ezt akarják a fogyasztók - állítják. A kisboltok adjanak utat; a helyi kínálat, a helyi fajták provinciálisak; a termelők adják az árut termelési költség alatt, ha ez a fogyasztók kívánsága. A mélységbe tart a verseny: legalacsonyabb árak, legalacsonyabb minőség, legalacsonyabb társadalmi értékek. Természetesen mindez nem a Szupermarket hibája, hanem a fogyasztóké, akiknek ő csak kielégíti az igényeit.

Nos, én is fogyasztó vagyok, mondom magamban, most az lesz, amit én akarok. Kiterítve előttem fekszenek tehát a prospektusok; egyik szuperkönyvről a másikra nézek, körutazom a képeken, árakon, az „akció", „új!" „kedvezmény!" feliratokon. Bízom benne, a Szupermarket ki tudja választani, mire van szükségem. Veszem az útikönyvet és a pénztárcámat, mi több kéne egy látogatáshoz és a válogatáshoz a szuper bevásárlóvárosban.

Ezen a héten egy kiló banán - fényes, az egészségem baktériumoktól való védelme érdekében műanyagba szépen becsomagolt szőlő - ára „csak 169 Ft" az Au...-nál. De várjunk csak, „különleges ár, 159 Ft!" a Te...-ban! 10 Ft a különbség. „A legkisebb is számít" - dúdolom bágyadtan a tudatalattimban lejátszott reklám dallamát, miközben jobb lábam üti a ritmust az asztal alatt. Felírom a listámra: „banán, 159 @ Te...". Sorra veszem a tej, a csirke, a kenyér, a virsli, a lekvár árait - ügyelek arra, hogy mindig a leggondoskodóbb szupermarketet válasszam, azt, ahol legalacsonyabb az ár. Elégedett vagyok a matekommal.

Aztán észreveszem, hogy bár a szupermarketek akár 25 000 különféle terméket is árulhatnak - a választék mennyországai! -, a reklámkiadványokban mindegyik ugyanazt a párat jelenteti meg: tejet, sajtot, marhahúst, banánt, kenyeret, bort stb. Ezek az árindikátor termékek; azért hívják őket így, mert e termékek árai alapján tájékozódik a vásárló a bolt árszínvonaláról. Reprezentatívak ezek az árak? A versenytársak legyőzése érdekében a szupermarketek ezeket az árindikátorokat használják, amikor a vásárlók meggyőzésére a reklámbrosúrákban alacsony árakon hirdetik őket, miközben a többi termék árát úgy alakítják, ahogy akarják, hiszen a fogyasztók nem hasonlítgatják össze az árakat, amikor már a boltban vannak. Ez a versenyzési taktika lehetővé tette a szupermarketeknek, hogy piaci erejük kihasználásával bizonyos termékek árát mesterségesen alacsonyra kényszerítsék - a gazdálkodók és a minőség rovására.

Cuccok

Belépek a szuper bevásárlóvárosba, próbálok tájékozódni a polcfolyosókon. A bevásárlólistám a térképem, a bevásárlókocsi a járművem. A lista élén a lekvár. Csak egy üveggel szeretnék, de hogyan válasszak 30 különböző fajtájú közül, ha az összes különbség csak a márka nevében és a mesterséges adalékanyagok színében van? Gabonapelyhek tucatjai, egész polcnyi vécépapírok, folyosónyi ivóvíz, csokoládéosztály, sonkaterem. A két oldalról fölém tornyosuló, cuccokkal megpakolt plafonkarcolók elárasztanak, összeroppantanak. A választék fogalmával szó szerint visszaélnek. Leparkolom a bevásárlókocsit, kiköp egy százast, aztán futok, menekülök a Szupermarketből, mint a közmondásbeli falusi az első városnézés után. Kell, hogy legyen a létezésnek más módja, olyan, amiben nem kell szuperbevásárló polgárnak lenni.

A szuper- és hipermarketek megkedveltették, és szükségessé tették magukat, dobozépületeikkel megjelentek szerte a magyar gazdasági változás tájképén; méretük és erejük egyre nő. A hipermarketek bruttó alapterülete Magyarországon 1,68 millió m² (ez több mint 260 futballpálya területe). A központi és helyi (ön)kormányzat(ok) minden évben a fejlődést, modernizációt fémjelző statisztikaként idézik e számokat. Mindeközben egyre több közösség és aktív állampolgár ellenkezik: ők már túllátnak a dobozokon. Csakúgy, mint számos országban, ahol már ráuntak a szupermarketek káros mellékhatásaira, Magyarországon is egyre nő e hatások listája. (Ma kaptam a hírt, hogy ismét bepereltek egy kollégát, aki a szupermarketek csodái ellen merészelt írni - így eltekintek a konkrét nevektől és számoktól. Üdvözlet a civilizált piaci társadalmak dzsungelében!)

A kistermelők kihalófélben vannak - hitelt vesznek fel, hogy a szupermarketek által igényelt terményt termesszék, majd ezeket a szupermarketek által diktált feltételek szerint adják el, általában az utolsó pillanatban rájuk kényszerített, termelői költségeknél alacsonyabb áron. A kistermelők öngyilkosságainak száma évről évre nő.

Sorra tűnnek el a helyi boltok - minden új szupermarket megnyitásával egy időben bezár néhány környékbeli bolt. A közösségi érzés oszlik szét a helyi találkozási pontok megszűnésével. 2005-ben a hipermarketek piaci részesedésüket 24%-ra növelték, a 2003-as 21%-ról. Ennek az ellenkezője történt a láncokhoz nem tartozó, független kisboltokkal, amelyek részesedése 21%-ról 16%-ra esett vissza ugyanabban az időszakban. Mindezek ellenére Magyarország még mindig jobban áll a legtöbb nyugati országnál, amelyeket - ironikus módon - utol akar érni.

Gazdasági paraziták - a szupermarketek különféle módokon élősködnek az adófizetők pénzén: például állami támogatások és kedvezmények által. Ezen túl, mivel általában külföldi tulajdonban vannak, tőkét vonnak ki a befogadó országból a külföldi tulajdonosok részére.

Csökken a biodiverzitás - a szupermarketek bizonyos terményfajtákat preferálnak, mert azok gazdaságilag kedvezőbb tulajdonságokkal rendelkeznek (azáltal, hogy a termesztésük ipari méretekben zajlik, illetve mert jobban reagálnak a vegyszeres kezelésre stb.). Mivel a regionális, helyi fajták nem annyira alkalmasak az ipari mezőgazdasági termelésre, és nem termeszthetők elég nagy mennyiségben a szupermarket-populációk etetésére, megszüntetik termesztésüket (és a kis, specializált boltokkal együtt eltűnnek), helyet adva a szupermarketeket kiszolgáló ipari mezőgazdasági területeknek.

Környezeti és egészségügyi károk - az ipari növényvédő és hozamnövelő szerek vegyi anyagai bekerülnek a földbe, az ételbe és az ivóvízbe. A szupermarket-építések felélik a maradék városi zöldterületeket, betakarják azokat komplex struktúráikkal, parkolóikkal és bonyolult, a bolthoz vezető útrendszerükkel. Minden évben újabb és újabb közösségek vagy települések tiltakoznak a környékükön tervezett szupermarket-építés ellen.

Gazdasági stagnálás - a hiper- és szupermarketek emberek ezreit alkalmazzák (néhány ilyen cégnek több mint 12 000 alkalmazottja van). Jó hír, mondanád. De csak rövid távon. A legtöbb munkavállalót minimumfeltételekkel foglalkoztatják, és úgy bírják őket maradásra, hogy az előmenetelükre nem sok esély van - ez az idő előrehaladtával elzárja előlük a jobb jövőt ígérő tanulási lehetőségeket. Méretükkel, gazdasági erejükkel, a helyi törvények figyelmen kívül hagyásával és a munkások rovására növelt profit iránti szomjukkal a szupermarketek a jövő alacsonyan képzett munkásainak gyárai. A képzettség alacsonyan tartásával rontják az ország gazdasági kilátásait, és kiszolgáltatottá teszik a külföldi szakértelemnek.

Miért drágább az olcsó

Az a cinikus az egészben, hogy a Szupermarket állítása szerint az alacsony árak és a széles kínálat biztosításával a fogyasztók érdekeit képviselik. Ezt részben azért tehetik, mert a magyar fogyasztói társadalom nagy részének még meg kell tanulnia az alacsony árak mögé nézni, hogy lássák, hogyan is érhetők el ezek a mesterséges árak. A magyaroknak több mint harmada választ boltot a termékek árai alapján (miközben a csehek negyede és a lengyeleknek csak a tizede teszi ezt), és nem veszi figyelembe az odautazás, az eltöltött idő költségét és a vállalat működési módszereit.

Csupán 2005-ben a magyar Tesco 473 milliárd Ft forgalmat produkált, és 25 új szupermarket és 17 új benzinkút megnyitását tervezték 2006-ra. A pénzügyi igazgató, Antal Erzsébet elismerte, hogy a magyar piac „nagyon árérzékeny" volta miatt az általuk kínált termékek kiválasztásának elsődleges szempontja az ár. Az általuk kínált termékek alacsony minőségét beismerő, könnyelmű és ritkaságszámba menő kijelentése szerint „az ár a meghatározó tényező a minőséggel szemben". Az alacsony árak hajtása nem kizárólag a Tesco gyakorlata, a versenytársak nagy része beismeri, részese ennek a -mélységeket célzó - versenynek. De az olcsó áruknak nagy ára van, különösen, amikor az árak nem tükrözik a termékek igazi költségeit.

Az alacsony árak nyomásának nagy része a szupermarketekről a beszállítókra tevődik át. A szupermarketek erősen markukban tartják a kínálati oldalt, és taktikák sokaságával a beszállítókra hárítják a termelési költség alatti árak következményeit. Jól dokumentáltak azoknak a kistermelőknek az esetei, akik bankhitelt vettek föl a szupermarketekkel való megegyezésüknek megfelelő termékek előállítására és szállítására, ennek ellenére minden teketória nélkül kitették őket vagy rákényszerítették arra, hogy termékeiket az utolsó pillanatban a termelési költség alatt adják át.

Ahogyan az várható, az alacsony árak fenntartásának érdekében a szupermarketek az alacsony minőséget választják. Az olcsó és alacsonyabb minőségű termékek megvásárlása azt is jelenti, hogy az illető terméket gyakrabban kell megvenni, javíttatni, vagyis összességében több a kiadás. Az alacsony minőségű villanykörték előbb kiégnek, ruhák előbb elszakadnak, az esernyők hamarabb tönkremennek.

Az egészségügyi kockázat különösen az élelmiszerek esetében magas. A legtöbb szupermarketételt iparilag állítják elő, mesterséges adalékanyagokat adnak hozzá, vagy több gyomirtót, hozamnövelőt és egyéb vegyszereket alkalmazó gazdaságokban termelik. E termékek rendszeres fogyasztása révén a mesterséges és vegyi anyagok kis dózisai felhalmozódnak a szervezetben, ami bizonyítottan az illető egészségi állapotának romlását okozza. Amit megtakarítasz a Szupermarket-túrákon, annak többszörösét költöd gyógykezelésre. Elvégre, a legkisebb is fáj.

A szupermarketek - jelenlegi működési gyakorlatukban - ideiglenes, látszatmegoldásokkal termelik újra a gazdasági és fogyasztói dinamikát, de ezeknek csak rövid távú előnyei vannak a maradandóbb, hosszú távú problémákkal szemben. A kormányok (rövid távú beszédmondók egy rövid választási ciklus pórázán) és a kapitalisták (rövid távú törtetők az azonnali profit pórázán) imádják a szupermarketeket. Takaros menedzsmentrendszereiket és a fogyasztókat kézben tartó materiális uralmukat bármely kormány elirigyelné a szupermarketektől; méretgazdaságossági előnyeik, a beszállítói láncra gyakorolt befolyásuk és tekintélyes forgalmuk és profitjuk követendő például állítja őket más iparágak vállalatai számára. Kormányok és kapitalisták imádják a szupermarketet, és nemcsak azonnali eredményei miatt, vagy mert gondtalanul félresöpörhetik a hosszú távú következményeket! De miért is kéne ilyenekkel foglalkozniuk, a ma kapitalistái és politikusai már nem lesznek itt holnap, hogy szembesüljenek a hatásokkal. Úgy tűnik, e cuccokra szomjazó szuperjáték igazi vesztese a fogyasztó.

 

Megjelent a Tudatos Vásárló magazin 10. számában



  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében