fbpx

| Tudatos Vásárló

Új logót keres az EU a biotermékeknek

Új nemzetközi szimbólumot keres az Európai Unió a biotermékeknek. A 2010-től bevezetésre kerülő új ökologó megalkotására fiatal képzőművészek jelentkezését várják.

Az Európai Bizottság mezőgazdasági és vidékfejlesztési
főigazgatósága közleményt adott ki, amelyben felkérte az EU 27 tagállamának
tervezőgrafikus és művészeti szakos diákját, hogy vegyen részt az EU egészében megrendezésre
kerülő ökológiai logó-pályázaton.

A nyertes logót 2010 júliusától vezetik be a biotermékek hivatalos
emblémájaként az egész Európai Unióban. Az új jelzés használata minden, a 27
tagállam valamelyikéből származó, a címkézési szabványoknak megfelelő előrecsomagolt bioterméken
kötelező lesz. Az EU-logó ezenkívül szabadon használható lesz minden az EU-ból
származó vagy harmadik országból importált, nem előrecsomagolt ökológiai
terméken is.

A versenyben az első helyezett 6000 eurós készpénznyereményben
részesül, a másik két helyezett pedig 3500, illetve 2500 eurót kap. A
pályázatokat június 25-ig kell beküldeni a verseny weboldalára.

 

Ki és mire használhatja az új EU ökologót?

Az EU ökologó a következő feltételekkel kerülhet fel egy
termékre:

  • a termék összetevőinek legalább 95%-a ökológiai
    gazdálkodásból származik;
  • a termék megfelel a hivatalos ellenőrzési rendszer
    szabályainak;
  • a termék lezárt csomagolásban érkezett közvetlenül a
    termelőtől vagy feldolgozótól;
  • a terméken rajta van a termelő, a feldolgozó vagy kereskedő
    neve valamint az ellenőrző szervezet neve vagy kódja

Az EU-logó használata 2010 július 1-től ­ az EU új
ökológiai gazdálkodásról szóló rendeletének
hatályba lépésétől ­ lesz
kötelező az előrecsomagolt termékeknél. Az importált termékeknél ezután sem
kötelező a használatuk. A jövőben az EU közösségi logót a mezőgazdasági
alapanyagok származási helyének feltüntetésével lehet használni. Ez a jelölés
lehet „EU”, „nem-EU” vagy az illető ország neve – legyen az tagállam vagy sem –
ahol a terméket vagy annak alapanyagait előállították.

Ha valaki egy másik EU tagállamban szeretné a termékeit
eladni, jelenleg lehetséges, hogy még egy további logót is fel kell tüntetnie, amely
az illető piacokon ismert. Az EU logó segítségével ez a duplikáció elkerülhető,
mivel ezt az egész EU-ban ismerik.

Forrás: MTI, Európai Bizottság

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás