fbpx

| Tudatos Vásárló

Tyúklízing és zöldségrész – Több mint 200 millió forintos növekvő piaci szegmens

Csak ez elmúlt 3 évben 359 milliárd forintot költött a hazai lakosság egészséges, környezetkímélő és etikus élelmiszerre. Ezen belül egyre növekvő szegmenst, 213 millió forintot jelent a közösségi mezőgazdaságból származó élelmiszer. A Tudatos Vásárlók Egyesülete képzésekkel segíti ennek a piaci szektornak a további erősödését.

Az egészséges élelmiszer iránti kereslet növekedését jelzi, hogy bővül a bioélelmiszerek piaca és a közösségi mezőgazdaság forgalma – mindkettő 50% fölötti arányban nőtt 2014 és 2016 között, a Tudatos Vásárló Piaci Jelentésszerint. Bioélelmiszerre 19 milliárd forintot, míg közösségi mezőgazdaságból származó termékekre 213 millió forintot költöttünk ebben az időszakban.

A bioélelmiszereknél szinte az összes nagyobb kereskedelmi- és drogérialánc növelte a feldolgozott biotermékek kínálatát. Ez nagy lendületet ad a növekedésnek, hiszen egyre gyakrabban vásárolunk élelmiszert ezeknél a láncoknál.

 

Közvetlenül a termelőtől

A közösségi mezőgazdálkodás látványos növekedése a városok környékére koncentrálódik, és eleve kis értékről indult a fejlődés, hiszen a közösségi mezőgazdaság fogalma csak néhány éve került be a köztudatba Magyarországon, többek között a Tudatos Vásárlók Egyesülete népszerűsítő és képzési munkájának köszönhetően.

Azóta egyre növekvő érdeklődés övezi mind a fogyasztók részéről, akik biztonságos, helyi élelmiszerhez szeretnének jutni; mind a gazdák részéről, akik hosszú távon tervezhető, stabil megélhetést biztosító gazdálkodást akarnak működtetni. Ezt jelzi a tény is, hogy míg 2011-ben mindössze 3-4 ilyen kezdeményezés volt Magyarországon, 2017-ben már legalább 20 vásárló—gazda közösség működik országszerte.

Képzés fogyasztóknak, termelőknek

A Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) 2011 óta segíti a közösségi mezőgazdálkodás mozgalmát. Előadásaiknak és képzéseik egyaránt szólnak a téma iránt érdeklődő termelőknek és fogyasztóknak, hogy azok helyben indíthassák el a bioélelmiszer köré szerveződő közösségeiket. A Magyarországon mintegy 20 működő közösségi gazdaság többsége ezeknek a képzéseknek köszönhetően ismerte meg gazdák és szervezők tapasztalatait és indította el saját kezdeményezését.

A TVE ezért 2017. május 27-én újabb egy napos rendezvényt szervez Budapesten, ahol az érdeklődők megismerhetik a közösségi mezőgazdálkodás alapjait és legfontosabb gyakorlati tudnivalóit.

A képzésen Lengyel Zoltán osztja meg gyakorlati tapasztalatait a résztvevőkkel, aki a Táncoskert Biogazdaságotműködteti Polgáron. A Táncoskert az első olyan hazai közösségi gazdaság, amely tojást szállít tagjainak.  2015-ben indultak és az idei szezonban már több mint 100 budapesti családnak tartanak tojókat.  Az indulást megelőzően Zoltán is részt vett a TVE közösségi mezőgazdálkodással foglalkozó képzésén, ahol egy másik tapasztalt gazdálkodó bemutatkozása erősítette meg abban, hogyan lehet egy közösségre alapozva gazdaságot működtetni és mindebből megélni.

A műhelymunka részletei és jelentkezés: http://tudatosvasarlo.hu/cikk/tanulj-kozossegi-mezogazdalkodasrol

 

Mi az a közösségi mezőgazdálkodás?

közösségi mezőgazdálkodás egy személyes együttműködés termelő és fogyasztó között, amelyben a gazdálkodással járó kockázatokat, felelősséget és a gazdálkodás gyümölcseit egy hosszú távú megállapodásban szabályozott módon közösen osztják meg. A zöldség, gyümölcs, tojás, sajt vagy akár hús köré szerveződő közösségek számos országban ismertek már.

A városi fogyasztókat és jellemzően kisléptékű termelőket összekötő rendszer kifejezetten azoknak a gazdálkodóknak jelenthet kiutat, akik kis méretűkből adódóan nem tudják felvenni a versenyt a nagyüzemi, intenzív termeléssel. A friss ízeket kereső fogyasztók pedig részesei lesznek egy kezdeményezésnek, amelyet magukéinak érezhetnek és táplálkozásuk is egészségessé válik.

 

Tetszett a cikk, szeretnél még több akciót? Nyomd meg a lenti gombot és támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással.  Köszönjük!

 

Legyél Te is a Tudatos Vásárlók Egyesülete büszke támogatója

Élvezd a Tudatos Vásárló Kedvezménykártya előnyeit, böngéssz a terméktesztjeink között!

 

 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás