fbpx

| Lugosi Beáta

A TVE ajánlja: gyerekjátékok 1 éves korig

Körülnéztünk a játékboltok polcain, és találtunk néhány olyan játékot, amelyet szívesen ajánlunk egyedi hangulatuk, környezetkímélőbb kivitelezésük miatt, vagy azért mert könnyen elkészíthetők saját kezüleg is.

A kicsik számára a karácsony a játékok idejét jelenti. Végeláthatatlan lelkesedéssel, izgatottan várják az ünnepi csodát, a fa alól előkerülő ajándékokat. Szülők és rokonok általában nagy fába vágják a fejszéjüket, amikor a decemberi forgatagban hasznos, a gyerekszemnek is tetsző, ugyanakkor környezetkímélő játékot igyekeznek beszerezni…

Színes forgók babaágy fölé

Az apróságok legelső fejlesztő játékai között találjuk a kiságy fölé akasztható forgókat. A színes, lebegő figurák felkeltik a babák figyelmét, és cselekvésre, mozgásra késztetik. Bár az üzletek kínálatában többnyire a műanyag, elemmel működő, zenélő darabok jelennek meg, környezetkímélőbb – s nem utolsó sorban olcsóbb – változatot magunk is készíthetünk olyan természetes anyagokból, mint a textil, a fa vagy a papír. Néhány könnyen megvalósítható ötletet találhatunk a világhálón is.

 

 

Fa csörgő

A német Grimm’s (http://www.grimms.eu/de/) cég által készített, igényes kivitelezésű, festett fa és natúr csörgők már 1 éves kor előtt a kicsik kezébe adhatók. A megszokottól eltérő, szép és érdekes forma- és színvilág új alternatívát visz a csörgők kínálatába; a fa tapintása révén a babák már a kezdetektől ismerkedhetnek, barátkozhatnak a természetes anyagokkal.

Beszerezhető: www.bikybike.hu

 

 

Kézzel készített babjátékok

A Pebble kézzel készített, egyedi babajátékai egy non-profit szervezetnek köszönhetően születnek Bangladesben. A Hathay Bunano alapítvány fair trade alapon működik, a babajátékokért kapott pénzzel hátrányos helyzetben élő nőknek segítenek. A márka vásárlói tehát nem csak kiváló minőségű játékot vesznek, de segítik a szegénység elleni küzdelmet. Minden játékuk 100% pamutból készül, 100% poliészter töltettel.

Beszerezhető: www.pebble.hu, www.babamosoly.hu

Akik számára az ajándékok beszerezésekor is fontos tényező a környezettudatosság, s előnyben részesítenék az újrahasználatot, azok a cikkben szereplő – vagy ezekhez hasonló – darabokat használt játékokat közvetítő weboldalakon is keresgélhetnek.
www.babaszoba.hu (fórum menüben)
www.jatekom.hu
www.vatera.hu
www.teszvesz.hu
www.jofogas.hu
www.aprod.hu
www.express.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Címkerongyi

A babák köztudottan odáig vannak a ruhacímkékért. Amint a látóterükbe akad akár egy is, mindent megtesznek, hogy megszerezzék; figyelmüket hosszabb ideig is leköti egy-egy kósza darab. Ezt a tulajdonságot meglovagolva készülnek a „címkerongyi” névre keresztelt játékok: zsebkendőnyi textildarab szélére megannyi címke varrva… környezetbarát, ötletes és egyszerűen elkészíthető, de akár be is szerezhető.

Beszerezhető:   gremese.hu hu,  www.meska.hu

 

 

Első bébi autóm

A Tájföld székhelyű Plan Creations játékai olyan gumifákból készülnek, melyek túl öregek ahhoz, hogy latexet adjanak. A játékká alakuló fa vegyi anyag-mentes, hisz a felhasználását megelőző 3 évben a fa már nem kap műtrágyát. A cég a faanyag stabilizálásához (vegyi kezelés helyett) vegyi anyag nélküli, időigényesebb szárítást alkalmaz. A játékokat formaldehid-mentes ragasztóval rögzítik, és nem mérgező, vizes bázisú festékkel színezik. Az érdekes formatervezésnek köszönhetően a Plan Toys modellek a tömegcikkektől merőben eltérő, vidám játékok.

Beszerezhető: tisztababa.hu, www.kreativjatek.hu, www.liliputi.hu

 

Waldorf babák

A baba fontos szerepet játszik a kicsik életében, nem mindegy hát, milyen játék babát fognak először a kezükbe. A Waldorf babák kézimunkával, természetes anyagokból (pamut, gyapjú, vászon) készülnek, testük arányos, színeik lágyak és természetesek. Hogy teret engedjenek a gyerek kreativitásának, a babák arcvonásai nincsenek részletesen kidolgozva, … alhat, nevethet, sírhat, a gyerek hangulatára, fantáziájára van bízva.

Beszerezhető: www.meska.hu, www.liliputi.hu, www.hella-meseorszag.blogspot.hu

 

 

Szivárványszín montesszori torony

A kézügyességet, finommotorikus mozgást fejlesztő; színek és sorrend megértését, megismerését segítő klasszikus játék. Már számos alak- és színkombináció kapható, minden gyerekszobában ott lenne a helye. A német Grimm’s márka egyedi formavilágú fa tornyocskái egészségre és környezetre ártalmatlan anyagokból készülnek.

Beszerezhető: bikybike.hu, www.mamamibolt.hu, www.fakopancs.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

Tologatós játék

A tologatós játékok a járni tanuló kicsiknek nyújtanak segítséget, mozgásra ösztönözve őket. A Selecta érdekes kialakítású, körhintás fejlesztő játéka festett fából készült, egészségre káros anyagot nem tartalmaz. 

Beszerezhető: hanifa.hu

 

 

 

 

A cikk megjelenése a Gazdasági Minisztérium FV-I-12-C-0004 pályázat keretében valósult meg. 

 

***

Tetszik a TudatosVásárló.hu és szívesen olvasod cikkeinket? Ez egy nonprofit oldal, a Tudatos Vásárlók Egyesülete tartja fenn. Minimális forrásaink vannak a működtetésre. Kérjük, hogy te is támogass bennünket, hogy több hasznos cikket publikálhassunk!
 
Oszd meg a cikket a facebookon! Klikkelj a cikk címe mellett!

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás