• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Több mint húszezren bringáztak idén a munkába

2009.06.02. /
Május 8-án lezárult a Bringázz a Munkába! akció 2009-es tavaszi fordulója: a Margitszigeten május végén jöttek össze közös piknikre a résztvevő, hogy együtt ünnepeljék az akció sikerét.

Az április 6. és május 8. közötti tavaszi fordulóban egyéni nevezők vagy maximum ötfős csapatok indulhattak. A szervezők adatai szerint idén tavasszal közel háromszor annyian vettek részt az akcióban, mint ősszel. 600 cég 22000 munkavállalója jelentkezett, a letekert kilométerek száma meghaladja a kétmilliót. Ezzel több, mint 430 tonna szén-dioxidtól óvták meg a környezetet, ez egy csaknem margitszigetnyi erdő CO2 megkötése 1 év alatt.

Kling István környezetvédelmi és vízügyi államtitkár a záróeseményen elmondta, a zöldtárcának is fontos, hogy felhívják a figyelmet a fenntartható városi közlekedés kialakításának fontosságára. Az államtitkár rámutatott, külön büszkeség számára, hogy a KvVM 12 csapata a tavaly őszi és az idei tavaszi fordulóban összesen 12896 kilométert tekert: ez közel annyi, mint a Föld átmérője.

A minisztérium dolgozói így 2400 kg szén-dioxid kibocsátásától és 270 liter benzin elégetésétől kímélték meg a Földet, miközben ők maguk közel 300 ezer kalória elégetésével javították kondíciójukat.

Az országos Bringázz a Munkába! akció a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közreműködésével a Magyar Kerékpáros Klub szervezésében valósul meg a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium hozzájárulásával.

 

Forrás: MTI

Új hozzászólás