fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Több éve lejárt, penészes sajtokat öntöttek új formába

Többek között Auchan, Coop és Reál saját márkás termék, Mackó, Falujava, Camping sajtok és sajtnak kinéző készítmények akadtak fenn a NÉBIH ellenőrzésén. Eddig 93 fajta termék. Ha van otthon, ne edd meg a cikkben szereplő termékeket.

A NÉBIH tejágazati célellenőrzése szerint több autóval terítették Budapesten és környékén a Nógrád megyében engedély nélkül palackozott tejet, egy fővárosi sajtgyártó üzemben pedig bevett gyakorlatnak számított, hogy lejárt alapanyagokat és selejt késztermékeket hőkezeltek és használtak fel újra a gyártás során. A „friss” termékekbe több éve lejártak is bedolgozásra kerülhettek. A lejárt termékek jelentős része gusztustalan, szennyezett, penészes, rovarokkal belepett volt.

Az országos főállatorvos által nyáron elrendelt tejágazati ellenőrzés folytatásaként a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI) négy megyében tartott célellenőrzést az elmúlt időszakban. A Bács-Kiskun és Vas megyében található sajtüzemekben csupán apróbb hiányosságokat tapasztaltak az ellenőrök. Bőven akadt azonban dolga a szakembereknek Nógrád megyében, ahol a célellenőrzés eredményeként egy olyan engedély nélkül üzemelő tejpalackozó egység működését tiltották meg, ahonnan naponta 500-1200 liter tejet szállítottak ki. A vizsgálat során több mint 500 liter jelöletlen, nem nyomonkövethető, tartályos és már kipalackozott tejet foglaltak le.

Egy fővárosi sajtüzemben a KÜI vizsgálata során kiderült, hogy rendszeresen hőkezelték a lejárt alapanyagokat és selejt termékeket késztermékeik előállításához. Az élelmiszerbiztonsági hatóság eddig 160 tonna ilyen alapanyagnak szánt terméket semmisített meg azonnali hatállyal. A cég készletét zárolták, az üzletekbe kikerült késztermékek visszahívása folyamatban van.

Az eljárások folyamatban vannak, előreláthatólag több tízmillió forintos bírság várható a két ügyben.

A már bizonyítottan jogszabály ellenesen előállított 93 tétel listája:

Visszahívott termékek 

Megnevezés

Minőségmegőrzési idő

Visszahívás oka

Auchan kördobozos paprikás 140g

2015.04.17

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Auchan kördobozos paprikás 140g

2015.05.07

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Auchan kördobozos téliszalámis 140g

2015.04.28

2015.06.02

Auchan kördobozos tejszines 140g

2015.04.23

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Auchan kördobozos zöldfűszeres 140g

2015.04.16

2015.04.30

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Camping Grillezni való Barbecue ízű 500g

2015.02.22

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Camping kördobozos medvehagymás 140g

2015.04.16

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Camping kördobozos Mix 4-es 140g

2015.05.04

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Camping kördobozos Mix 4-es 140g

2015.06.08

2015.06.22

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Camping kördobozos natúr 140g

2015.05.25

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Camping kördobozos natúr 140g

2015.06.10

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Camping kördobozos paprikás 140g

2015.06.09

2015.04.29

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Camping kördobozos sonkás 140g

2015.06.25

Camping kördobozos téliszalámis 140g

2015.04.14

Camping kördobozos tejszínes 200g

2015.04.22

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Camping kördobozos zöld fűsz. 140g

2015.01.28

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Camping kördobozos zöld fűsz. 140g

2015.05.05

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Camping lapka ementáli ízű 100g

2015.08.26

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Camping lapka ementáli ízű 100g

2015.09.09

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Camping lapka lapkaktózmentes 100g

2015.09.19

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Camping lapka natúr 100g

2015.09.22

Camping lapka toast 100g

Camping lapka zöldfűszeres 100g

2015.07.09

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Camping lapka zöldfűszeres 100g

2015.09.17

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Camping tégelyes natúr 125g

2014.12.10

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Camping tömlős kolbászos 100g

2015.02.28

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Camping tömlős medvehagymás 100g

Camping tömlős paprikás 100g

Camping tömlős sonkás 100g

2015.02.28

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Camping tömlős téliszalámis 100g

2015.01.31

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Camping tömlős tejszínes 100g

Camping tömlős zöldfűszeres 100g

2015.02.28

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Champignon blöckchen 100g

2015.07.12

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Champignon blöckchen 100g

2015.07.23

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Coop lapka Tejszínes 100g

2015.08.29

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Coop lapka Toast 100g

2015.08.28

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Creamy mix 200g

2015.08.28

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

ERU MIX R.box 140g

2015.07.17

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Falujava lapka snack 100g

2015.09.24

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Falujava lapka snack 100g

2015.09.04

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Falujava lapka szendvics 100g

2015.09.01

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Falujava lapka toast 100g

2015.08.27

2015.09.18

Falujava tömlős sonkás 100g

2015.01.31

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Gasztro lapka állapkati 150g

2015.06.03

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Goldhappchen 200g

2015.09.25

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Hortobágy kocka téliszalámis 200g

2015.03.24

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Hortobágy tömlős magyaros 200g

2015.03.31

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Mackó lapka sandwich 125g

2015.05.09

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Mackó lapka toast 125g

2015.06.18

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Mackó lapka zöldfűszeres 125g

2015.05.10

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Margaréta kördobozos zöld fűsz. 140g

2015.06.04

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Margaréta lapka fitt 125g

2015.08.13

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Margaréta Slices snack 100g

2015.07.30

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Margaréta tömlős snidlinges 100g

2014.12.31

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Margaréta tömlős sonkás 100g

2015.01.31

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Privát csípőspapr. Kördobozos rd. 140g

2015.06.24

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Privát lapka Snack 100g

2015.09.18

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Privát lapka Szendvics 100g

2015.09.18

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Privát lapka toast 100g

2015.08.27

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Privát sonkás kördobozos rd. 140g

2015.06.25

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Privát tejszines kördobozos rd. 140g

2015.06.26

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Privát tömlős sonkás 80g

2015.01.31

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Reál lapka emmentáli 100g

2015.08.29

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Reál lapka natur  100g

2015.09.25

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Reál lapka toast 100g

2015.09.03

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Tomate blöckchen 100g

2015.07.05

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Tuti Tipp kördobozos Csípőspaprikás 140g

2015.06.09

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Tuti Tipp kördobozos Zöldfűszeres 140g

2015.06.26

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Tuti Tipp lapka Edam ízű 150g

2015.07.08

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Tuti Tipp lapka Toast 150g

2015.08.01

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Tuti Tipp tömlős Csípőspaprikás 100g

Vikend kördobozos natúr 140g

2015.04.25

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Vikend kördobozos natúr 200g

2015.03.06

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Vikend kördobozos sonkás 140g

2015.01.09

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Vikend kördobozos sonkás 140g

2015.06.05

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Vikend tömlős natúr 80g

2015.01.31

Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.

Margaréta lapka 100g

2015.09.03

Jelölési hibás, mert állati eredetű alapanyagot is tartalmaz. 

Margaréta lapka szendvics 100g

2015.08.07

Jelölési hibás, mert állati eredetű alapanyagot is tartalmaz. 

Forrás: NÉBIH sajtóközlemény

Szívesen olvasnál még a témában? Tegyél érte Te is! Válaszd a Neked megfelelő formát.

Támogasd a TVE munkáját adománnyal!

Fizess elő egy terméktesztünkre!

Legyél a TVE Támogató tagja vagy Szupertagja!

Ehhez még egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is adunk, amellyel több mint 70 jófej helyen vásárolhatsz kedvezményesen!

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás