fbpx

| Tudatos Vásárló

Teszt: mikrohullámú sütők

16 különböző márkájú, összesen 50 mikrohullámú sütőt tesztelt laboratóriumban a TVE nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel együtt. A tesztelt készülékek között van beépíthető és szabadon álló is. Vizsgáltuk, hogy milyen jól melegítenek, olvasztanak, grilleznek, sütnek és mennyire jól használhatók. 

Az összesített szempontok alapján a tesztelt mikrók közül mindegyik 50% fölött teljesített és 20 készülék kapott 70-76% közötti értéket, aminél magasabbat viszont egyik sem ért el. A legjobbak között a legtöbb nagy márka képviselteti magát, és típus szerint is vannak csak mikro, ill. mikro+grill funkcióval ellátott és kombi készülékek is. Az áruk pár tízezer forinttól akár 300 ezer forint fölé is terjedhet.

 

A mikrohullámú sütőt leginkább a fagyasztott étel kiolvasztására és főzésre/melegítésre használjuk. Alapvető elvárás, hogy egyenletesen melegítse az ételt, vagyis ne legyenek benne túl forró vagy túl hideg részek. A TVE tesztjében a kiolvasztás, melegítés és egyenletes hőmérséklet alapján egy termék sem kapott maximális pontot a 0-tól 5-ig terjedő skálán. Mindössze egy Samsung készülék ért el legalább 4 pontot mindegyik szempont szerint, ráadásul ez egy olcsóbb kategóriájú mindössze 34.000 forintos mikró. Viszont a tesztelt készülékek közel fele mindhárom szempontból legalább közepes pontot kapott. 

A teljes teszt előfizetéssel megtekinthető itt >>>

Az egyesület azt is vizsgálta, hogy mennyire biztonságosak a termékek, vagyis működés közben okozhatnak-e áramütést, ill. mennyire melegedik át az ajtajuk vagy a tetejük használat közben. Jó hír, hogy mindössze 3 készülék kapott alacsony pontot amiatt, hogy a berendezés teteje túlzottan átmelegedett, a többi teljesen biztonságos.

Azoknál a készülékeknél, amelyek mikró+grill funkcióval is rendelkeznek, azt is tesztelték, hogy mennyire egyenletesen süti át, illetve pirítja meg a kenyeret és a csirkét, valamint a fagyasztott pizzát.  Egy készülék sem kapott maximális pontot grill és pizza funkcióra, és csak egy mikró ért el 4 pontot mindkét szempontnál. Meglepő módon ez is egy olcsóbbnak számító, 56.000 forintos Sharp készülék. 

Aki a fentinél többet vár egy mikrótól, vagyis sütni is szeretne vele, annak jobban a zsebébe kell nyúlnia. A kombi készülékek a levegő keringetésével sütni is képesek, így egy kisebb háztartásban kiválthatják a hagyományos sütőt, cserébe az áruk többnyire 90 ezer forint fölött kezdődik. Ezért, ha már van egy jó sütőnk érdemes megfontolni, hogy megér-e ennyit még egy hasonló funkciójú készülék.

Ezeknél a készülékeknél azt is megvizsgálták, hogy sütemény készítésre mennyire jól használhatók. A 16 kombi készülékből mindössze 3 kapott 4 pontot erre a szempontra, ezek közül kettő 90 ezer forintba, egy pedig 200 ezer forintba kerül. A többi 13 pedig legalább 3 pontot kapott. Jó hír, hogy kiemelkedően rosszul egyik sem teljesített, de könnyen fölösleges kiadásba verhetjük magunkat, ugyanis van köztük 56 ezer forintos és több mint 300 ezer forintos készülék is.

 


Szívesen olvasnál még a témában? Tegyél érte Te is! Válaszd a Neked megfelelő formát.

Támogasd a TVE munkáját adománnyal!

Fizess elő egy terméktesztünkre!

Legyél a TVE Támogató tagja vagy Szupertagja!

Ehhez még egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is adunk, amellyel több mint 70 jófej helyen vásárolhatsz kedvezményesen!

 


Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás