fbpx

| Tudatos Vásárló

Teszt: internetes gyermekzárak, szűrőprogramok

Három szűrőprogramot teszteltünk, arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire egyszerű telepíteni őket és milyen hatásfokkal szűrik valójában a pornográf és agresszív tartalmakat.

Gyermekeink védelme mindannyiunk érdeke. Közhely, ám ettől még határozottan igaz. Az EU-s országokban az elmúlt években felgyorsult az a törekvés, hogy a felnövekvő generációt megvédjék a nem kívánt – erőszakos, szexuális, beteges stb. – tartalmaktól. Habár szoftverek tucatjából lehet választani, a nyelvi korlátok, a funkciók eltérő volta és sokasága, de akár maga a bőség zavara is megnehezítheti a helyes vagy helyesnek vélt választást. Az internet világa hasznos és egyben veszélyes – virtuális – hely. Okosan használva a tudás kimeríthetetlen tárháza lehet, felelőtlen használata azonban komoly károkat okozhat gyermekeinknek. Tesztünkben három, a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete által javasolt gyermekzárat próbáltunk ki. Ezek egy része ingyenesen is elérhető, egy részük pedig fizetős szolgáltatás.

 

A keresés szempontjai: tesztünk során a leggyakrabban használt kifejezéseket ütöttük be a keresőbe. Összesen 20 szót és kifejezést vizsgáltunk, PC-n. A teljesség igénye nélkül: szex, kutyapóz, farok, elélvez, horror filmek, brutális támadás, sokkoló, brutális, halálos KO, ketrecharc videó(k), illetve a szexualitással kapcsolatos vulgáris kifejezések, melyeket gyermekeink akár az utcán is hallhatnak. Ne legyenek illúzióink: ha mi magunk vigyázunk is a szánkra, az iskolai, játszótéri stb. közegtől nehezen védhetjük meg a kiskorúakat.

A programokat egy kilencéves hamis avatarral futtattuk. Gyermekeink ebben az életkorban már komolyan érdeklődnek a számítástechnika, de leginkább az online játszható játékok iránt, melynek chatprogramjai szintén kitűnő terepet biztosítanak a nem kívánt tartalmak közvetítéséhez. Mindhárom szoftver esetében vizsgáltuk az online játszható játékok chatszobáit. Sajnos egyik esetben sem sikerült megóvnunk az itt kommunikáló gyermekeket a zaklatástól. Habár a letöltések tiltása itt is hatékonyan működhet, a szöveges szűrés hiánya nem teszi lehetővé a hatékony védelmet.

  

Dolphin Knigt Home (www.biztonsagosbongeszes.org)

Telepítés: Az előzetes regisztráció után a gyártó oldaláról tölthetjük le a 15 napig kipróbálható programot (ú trial version, ami a megadott tesztidőszak után fizetőssé válik). A telepítés kíván némi felhasználói gyakorlatot, mert az oldalon megjelenő Telepítés gomb érvénytelen oldalra irányít bennünket. A megoldás a telepítéssegédlet letöltése, innen már gyorsan haladhatunk. Angol és magyar nyelvű opciókból választhatunk. A kicsomagolás után a szoftver automatikusan elindul, majd saját weboldalára irányít, ahol a Facebook-használatot tilthatjuk le, korlátozhatjuk gyermekünk képfeltöltését (pl. egy chatoldalra vagy egy e-mailszolgáltatóhoz), az internetelérés idejét, de akár a teljes netelérést lekapcsolhatjuk. Emellett lehetőség van a torrentezés, az FTP-használat és más fájlcserélők tiltására is.

A program a szűrni kívánt tartalmakat egy saját adatbázisban tárolt törzsadat-állománnyal veti össze (angol, magyar és német nyelven is elérhető!), így tiltva vagy engedélyezve a tartalomelérést. Külön pont jár az adatbázis bővítésének lehetőségéért: ezt az opciót választva saját tiltólistát állíthatunk be.

Bónusz: a program eltávolítását jelszóval védhetjük, így – a jelszót beállítva – gyermekeink nem tudják azt törölni a merevlemezről.

Szűrés eredménye: 90-92% (a 20 keresett kifejezésből mennyit blokkolt). A program a szexuális tartalmak és a weboldalblokkolás esetében kitűnően teljesít, de az erőszakos és brutális tartalmak elérésénél már nem szerepel fényesen. Gyermekünk könnyedén elér egy halálos balesetet vagy éppen egy végzetes bokszmérkőzést bemutató videót.

 

Norton Family

A mobilszolgáltatók, valamint a legtöbb internetszolgáltató cég  – úgy a nagyok mint a kisebbek is – a  programot részesíti előnyben. Az alapverzió 30 napig ingyenesen kipróbálható, majd a próbaidőszak lejártával megvásárolható.

Telepítés: a program letöltése rendkívül könnyen megy, különösebb számítástechnikai tudást nem igényel. A program már ebben a szakaszban felajánlja több eszközre a telepítés lehetőségét, amelyet a rendszer automatikusan felismer és erre optimalizálva tölti le a megfelelő verziót. A telepítés után különböző fiókokat adhatunk meg gyermekünk vagy gyermekeink számára, ezáltal az NF az eltérő korosztályú felhasználókat eltérő jogosultsággal, úgynevezett házirenddel ruházza fel.

A program a háttérben fut, észrevétlenül. Jelenlétét csak akkor érzékeljük, ha a keresőbe olyan kifejezést ütünk, amelyet a szoftver károsnak minősít. A szexuális tartalmú kifejezések esetében az NF határozottan jól teljesít, habár valójában nem a kifejezéseket, hanem az oldalakat vizsgálja. A kifejezetten felnőtt tartalmú oldalak így elérhetetlenek, ám azon oldalak, amelyekben csak említés szintjén merül fel egy-egy szó, átcsúsznak a szűrőn. Így könnyen megtörténhet, hogy pl. egy bulvároldal cikkére kattintva méretes férfiszerszámmal vagy szeméremvillantó celebekkel szembesülhet gyermekünk. Pikáns tapasztalat, hogy a program a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének gyermekvédelmével foglalkozó oldalát is káros oldalnak érzékeli, igaz, nem folyamatosan, de 5 próbálkozásból kétszer nem engedte megnyitni a hivatkozást….

Szűrés eredménye: 65-70% (a 20 keresett kifejezésből mennyit blokkolt). A konkrét szexuális tartalmú keresések esetében hatékony, de a brutális és sokkoló tartalmak könnyen beleférnek.

 

 

 

Microsoft Windows – Szülői Felügyelet (MW-SzF)

Telepítés: Legegyszerűbben akkor használható, ha a legújabb windows-os operációs rendszert (pillanatnyilag Windows 10) használjuk. Ekkor magából a gépházból elérhetjük a beállításokat. Ellenkező esetben kénytelenek vagyunk a Live oldalán regisztrálni, majd itt hozzáadni a gyermekünk fiókját vagy avatárját. Az átlagos PC-használó számár kissé nehézkes a szolgáltatás regisztrálása és elindítása, mindenképpen kíván némi jártasságot a használata. 

Az oldalon engedélyezhetjük a webszűrést, kategóriákra bontva. Plusz pont, hogy saját weboldalakat is hozzáadhatunk a tiltólistához, illetve blokkolhatjuk a letöltéseket. Korlátozhatjuk az internetelérést, konfigurálhatjuk a futtatható játékokat, gyakorlatilag a legalapvetőbb biztonsági elvárásoknak megfelel az MW Szülői Felügyelete. Semmiképpen ne feledjük, hogy ingyenes szolgáltatásról van szó, így ezen alkalmazás elsősorban kiegészítőként funkcionálhat. Annál is inkább, mert a naplózásban és a megfigyelésben az MW-SzF igen erős. Tiltáshoz és szűréshez inkább a fizetős szoftvereket és/vagy szolgáltatásokat ajánljuk.

Szűrés eredménye: 60-65% (a 20 keresett kifejezésből mennyit blokkolt). A közösségi oldalak blokkolása és a chatprogramok szűrésénél mindenképpen hagy kívánnivalót maga után a szolgáltatás, különösen igaz ez a magyar nyelvű oldalak esetében. Az MW-SzF alapvetően angolul kommunikál, így a magyar oldalak esetében csak manuálisan gondoskodhatunk a megfelelő védelemről. A többi program által is vizsgált bulvároldalakat ezen szolgáltatás futtatása mellett értük el a legtöbbször.  

 

 

 

Fontos a finomhangolás

A tesztelt szoftverekkel, szolgáltatásokkal kapcsolatban megkérdeztük Pintér R. Róbertet, a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének felügyelőbizottsági tagját. Kérdésünkre elmondta, hogy az általuk ajánlott programok mindenképpen hasznosak, de önmagukban nem elegendőek a valódi védelemhez. Legfontosabbnak azt tartja, hogy a szülők beszélgessenek a gyermekeikkel a net használatának szabályairól és a felmerülő veszélylehetőségekről. Hozzátette, hogy a legtöbb szülő egyszerűen letudja a biztonságot azzal, hogy telepíti a programot, de a finombeállításokkal már nem törődik. Véleménye szerint sok szülő küzd digitális analfabétizmussal. A finomhangolás elmaradása gyakran 5% alatti (!) valódi védelmet jelent.

 

 

 

Mit tehetünk, ha gyermekünk pornográf tartalmat lát?

 

Minden igyekezetünk ellenéri is megtörténhet. Dr. Gyurkó Szilvia gyermekjogi aktivistát kérdezük, mit tegyünk ebben az esetben.

Ha egy kisgyerek véletlenül belefut valamilyen pornográf tartalomba a neten – ami azért, valljuk be, nem egy ritka helyzet -, a szüleinek az alábbiakat javasoljuk. Először is, próbálja meg elkerülni a legrosszabb reakciókat, azaz:

1. ne tegyen úgy, mintha nem történt volna semmi,

2. ne a gyerekre haragudjon,

3. ne reagálja túl a helyzetet. 

Ha ezeket sikerült elkerülni, akkor jó esély van arra, hogy az incidens a lehető legkisebb káros hatást gyakorolja a gyerekre és a szülő-gyerek kapcsolatra. Optimális esetben a szülőknek a gyerek 9 éves kora körül már érdemes elkezdeni beszélni arról, hogy nyílt, szexuális tartalmak vannak a neten, és hogy ezekről mit gondol (nem a valóságot ábrázolják, nem igazi párkapcsolatot mutatnak be stb.), valamint hogy mit tegyen a gyerek, ha ilyen kéretlen tartalomba botlik a neten (kattintson el a lehető leggyorsabban, kérjen segítséget, beszéljen arról, amit látott, stb.) 

A megelőzés tehát nagyon fontos, azonban nem elegendő – ahogyan a szűrőprogramokat sem tekinthetjük valódi megoldásnak. A szűrés csak a gyerek megfelelő felkészítésével (megfelelő internetes tudásával) együtt jelenthet hatékony védelmet. Ez utóbbi ki kell hogy terjedjen az olyan, internetes biztonsággal szorosan összefüggő kérdésekre is, mint a szexting, a pornográf képek megosztása, ill. az internetes zaklatás.

 

Vannak iskolák, ahol ez a tudásátadás a tananyag része (erről érdemes tájékozódni), azonban ha így is van, fontos, hogy a gyerek a szülőtől is halljon ezekről a dolgokról, hogy kialakuljon egyfajta közös nyelv, beszéd a témában. A gyerek védelme szempontjából ugyanis ez a fajta nyílt, tabuk nélküli kommunikáció nagyon fontos. 

Abban az esetben, ha a gyerek hamarabb lát pornót a neten, minthogy ezekre a beszélgetésekre sor kerülhetett volna, a szülőknek azt javasoljuk: 

– maradjanak higgadtak, 

– biztosítsák a gyereket arról, hogy nem ők csináltak valami rosszat, 

– mondják el, hogy sok ilyen tartalom van sajnos a neten, ezt pornónak hívjuk, és a szex egy sajátos ábrázolását jelenti; és hogy a valódi szex nem olyan, mint amit a pornó mutat

– kérdezze meg a gyereket, hogy hogyan érzi magát / engedje neki, hogy kérdéseket tegyen fel, megfogalmazza az érzéseit.

 

 

Képek forrása: www.pixabay.com

 

Tetszett a cikk, szeretnél még több akciót? Nyomd meg a lenti gombot és támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással.  Köszönjük!

Legyél Te is a Tudatos Vásárlók Egyesülete büszke támogatója!

A TVE éves támogatói díja 3000 forint. És ezért kapsz egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is.

 

Kattints ide, ha szeretnél 5-15% kedvezménnyel vásárolni a TVE által minősített helyeken.

 Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – a fogyasztók érdekében. A cikk a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium FV-I-15. 15-2015-00014 jelű pályázat keretében valósult meg.  

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás