fbpx

| Tudatos Vásárló

Teszt: bevásárló körök

Egyre több városban működnek bevásárló közösségek, ahol a tudatos vásárlók közvetlenül a termelőtől szerzik be az élelmiszert. A Tudatos Vásárlók Egyesülete önkéntesei négy bevásárló kört teszteltek.

A bevásárló kör tagjai minden héten eldönthetik, hogy egy adott listáról milyen termékből és mennyit rendelnek. Ehhez csupán regisztrálni kell a honlapon, és leadni a rendelést, de legtöbbször az átadóponton is lehet még válogatni a termelők által hozott portékából.

A tesztben a budapesti Szatyorbolt, a debreceni Szatyor, Kecskeméti Szatyor Egyesület és az esztergomi Kiskosár Bevásárló Közösség vettek részt. Négy különböző városban, egyenként ötezer forint értékben rendeltek bevásárló közösségektől önkénteseink, kipróbálták az online felületet, majd személyesen átvették az árut az átadópontokon. Visszajelzéseikből megtudhatjuk, melyik közösségnél milyen a választék, mik az előnyei és a hátrányai ennek a vásárlási módnak.

 

 

 

A rendelés leadása

A kecskeméti, budapesti és esztergomi beszámoló szerint könnyen ment a regisztráció és a rendelés. Debrecenben néha eltűnt egy-egy termék a kosárból, amelyeket újra bele kellett tenni. Mivel Debrecenben több átvevőhely van, és azoknál különböző termelők vannak jelen, ezért először az átvevőhelyet kellett kiválasztani, és utána csak azokból a termékekből lehetett rendelni, amelyeket az ott árusítók hoznak.

 

Érdekelnek a rövid élelmiszer ellátási láncok? Kíváncsi vagy mi a különbség a bevásárló kör és a részes rendszer között? Szertnél csatlakozni már működő közösséghez? A Közösségi mezőgazdaság oldalunkon számos friss adatot, cikket, videót, képzési anyagot találsz a témában. 

Tapasztalatok az átvevőpontokon

Az összes átadóhely könnyen megközelíthető volt biciklivel vagy tömegközlekedéssel, központi fekvésük miatt. Nyitva tartásukkal általában meg voltak elégedve a tesztelők: Budapesten minden nap lehet vásárolni, és az átvételi napokon hosszabbított nyitvatartás is megkönnyíti a dolgunkat. Esztergomban munkaidő után, két órán keresztül zajlik az árusítás. Debrecenben heti négy nap négy különböző helyen van átadás, 17-18 óráig. A kecskeméti nyitvatartás rugalmas.

Az átadóhelyek kialakítása általában tetszett a tesztelőknek: a kecskeméti tesztelő családiasnak találta, a budapesti igényesnek és hangulatosnak nevezte, az esztergomi átvevőhely pedig egy gyönyörű plébániakertben volt. Mind a négy városban elégedettek voltak a tesztelők a fogadtatással és a segítőkészséggel, a Szatyorboltban még baracklevet is kóstoltattak, bár kicsit sokat kellett várni az áfás számlára, de addig körül lehetett nézni. Kecskeméten önkéntesek készítik elő a személyre szóló dobozokat, Budapesten az eladók, míg Debrecenben és Esztergomban egyenesen a termelőtől kaphatjuk meg a terményeket.

Kecskeméten, Esztergomban és Budapesten összekészítve várta a rendelés a vásárlókat, míg Debrecenben egyenként kellett összeszedni a rendelt árut a különböző termelőktől. Ez ismeretség híján kis nehézséget okozott és kérdezősködni kellett, de talán következő vásárlásnál már nem okozna gondot. Mind a négy közösségnél helyben kell fizetni, a Szatyorboltban még kártyával is lehet.

Debrecen

Választék

A tesztelők szezonnak megfelelő, változatos és bőséges kínálatot találtak. Debrecenben főleg a húsáru és a feldolgozott termékek voltak túlsúlyban, de sajt és pékáru is sok van. A zöldségből a honlapon kevés volt, de a helyszínen már többől lehetett válogatni. A budapesti kínálatot szinte túl szélesnek is találta a tesztelő, mert nem számított rá, hogy távoli országokból származó ételekkel is találkozik. Ez azzal magyarázható, hogy a Szatyorbolt már túlnőtte magát azon, hogy „csupán” átadó hely legyen, és inkább nagy választékú boltként funkcionál, ebben jelentősen különbözik a többi bevásárló közösségtől. Ide egész héten be lehet menni, rendelés nélkül is lehet vásárolni, bár az egyesületi tagok 10% kedvezményben részesülnek.

Kecskeméten, Esztergomban és Budapesten sok minősített biotermék közül lehet választani. Debrecenben a tesztelő nem talált minősített bioterméket, de a szervező elmondása szerint egy ilyen termelőjük van.

Mindenhol lehetett kapni tejtermékeket. Budapesten szinte mindenféle tejtermék beszerezhető, Esztergomban is sok termelőnél olyan különlegességek is vannak mint például diós, és vörösborban érlelt sajt. A debreceni tesztelő hiányolta a tejfölt és a joghurtot, de sajtból nagyon sokfélét talált két termelőnél is.

Húsárut is be lehetett szerezni az összes tesztelt helyen: Debrecenben voltak feldolgozott húsok, csirke és tojás, Budapesten csirkén kívül mindez megtalálható volt, és még ezeken kívül rackajuh- és szürkemarhahús is. Esztergomban csak feldolgozott húsok voltak, friss tőkehús nem.

Kecskeméten és Budapesten hüvelyesek és olajos magvak is voltak a kínálatban, Esztergomban nem. Debrecenben ugyan a honlapon nem szerepelt, de a helyszínen lehetett venni babot. Más tartós élelmiszert (pl. olajok, liszt, méz, lekvár) is beszerezhetünk mind a négy helyen. Az italok szintén nem hiányoztak egy helyről sem: Debrecenben elsősorban szörpök voltak, Budapesten e mellett sör, bor és gyümölcs- és zöldséglevek is.

Mind a négy helyen vehetünk pékárut: Debrecenben két termelőnél is volt, nagyon finom kemencés pékáru, sütemények és kenyerek. Esztergomban biotermékek és különlegességek is megtalálhatók pl.: Hildegard-féle őstönkölyös süti és juhtúrós őstönkölyös rúd. Budapesten szintén sokféle kenyér és kekszek, paleo sütik kaphatók.

Esztergom

Tájékoztatás a termékekről

A bevásárló közösség legfőbb előnye, hogy első kézből kapjuk a közelből érkező termékeket, így lehetőség van információt szerezni a termelési és elkészítési módról. Ezért nagyon fontos szempont volt a tesztben, hogy ezek mennyire valósulnak meg.

A kecskeméti és a debreceni átadópontokon hamar kiderült, hogy melyik termelőtől származik a termék. Esztergomban a standokon nem volt kiírva, emellett sem az ár, sem a terméknév nem volt mindig egyértelműen feltüntetve. A budapesti Szatyorboltban az itthon termelt élelmiszerekről könnyen kiderült a termelő, míg a távolról érkező, Magyarországon csomagolt áruknak sokszor csak a származási országát tudni.

A debreceni közösség honlapján volt olyan termelő, akiről hosszas leírás volt, másokról viszont semmi. Az esztergomiak honlapján csak a termelők egy része szerepelt. A budapesti Szatyorbolt honlapján a legtöbb termelőről van leírás, de sajnos az előre csomagolt távolról érkező áruk esetében a származási ország csak a boltban derült ki, a csomagolásról.

Kecskeméten, Debrecenben és Esztergomban a termelőket részletesen ki lehetett kérdezni a termelés és az elkészítés módjáról. A Szatyorboltban a termelők nincsenek jelen, de az eladó készségesen válaszolt, és azt is elmagyarázta, miért döntöttek úgy, hogy nem csak 50 km-en belüli, termelői élelmiszert árulnak: korábban nagyon sokan keresték ezeket. A honlapon kis piktogram jelzi azokat a termékeket, amelyek maximum 50 km távolságból származnak.

 

Csomagolás

A környezetbarát vásárlásnál fontos szempont a csomagolás minimalizálása vagy legalábbis lebomlósága, újrahasznosíthatósága. Hogy állnak ebben a tekintetben a bevásárlóközösségek?

Kecskeméten a tejterméket saját üvegbe mérik, és mindenki hozza a saját dobozát, szatyrát. Debrecenben lehet saját edénybe kérni a sajtot, vászontáskába a krumplit. Esztergomban is van ezekre lehetőség, de a tesztelő szerint kevés vásárló élt vele. Budapesten nagyon sok kimérős áru van, azonban nem volt világos, hogy hol kell jelezni az internetes rendelésnél, hogy saját csomagolóanyagot vinnénk, ezért mire a tesztelő odaért, már minden be volt csomagolva papírba.

Kecskeméten odafigyelnek a csomagolás jellegére, többnyire papírba és üvegbe csomagolna. Debrecenben a lekvárok visszaváltható vagy újrahasználható üvegben vannak, az olaj pedig PET palackban. A sajtot és a pékáru egy részét papírba csomagolták, néhány dolgot pedig műanyag zacskóba. Esztergomban többnyire sajnos nejlonzacskóban adják az árut.  Budapesten a (nem előre rendelt) kimért árut lehet saját csomagolásba vagy papírba kérni. Az előre csomagolt termékek, például a magvak és gabonák műanyagban vannak, a kencék, lekvárok és italok üvegben, a nem kimérős tejtermékek műanyagban. A zöldség szerencsére nincsenek csomagolva. Aki többször is visz magával a saját vászonszatyrot a Szatyorboltba az dicsőségfalra kerül.

Forrás: Szatyorbolt 

Benyomások, tapasztalatok

 

Mi tetszett legjobban a tesztelőknek a bevásárló körben? Máskor is vásárolnának-e itt?

Kecskemét: A végtelen közvetlenség, kedvesség és a családias hangulat. Igen, tagságot váltottunk, mert megéri a minőség.”

Debrecen: Egy helyen sokféle termék van, mind közvetlenül a termelőtől. Néhány terméket (hús, pékáru, sajt) biztos fogok még a későbbiekben is venni.”

Esztergom: „Az, hogy a termelőktől vásárolhattunk és kérdezhettünk. Igen, rendelnék.              Láttuk, hogy valódi élelmiszerek, nem szójás, ízfokozós, stb. termékek.”

Budapest: Nagyon kedvesek voltak, és nagyon széles volt a választék, megnyugtatja az ember lelkiismeretét, ha közelből, kistermelőtől, biót vásárol. Fogok még itt vásárolni.”

 

Mi tetszett a legkevésbé? Mi volt nehézkes?

Kecskemét: „Akadnak pontatlanságok, de nem vészes.”

Debrecen: A honlap nem egyezik a valódi kínálattal, mivel a helyszínem sokkal több dolog van.  Így inkább nem rendelnék, hanem a helyszínen vásárolnék máskor, mivel így is, úgy is sorba kell állnom minden egyes termelőnél.”

Esztergom: „Sem az árat, sem terméknevet sok esetben nem láttuk kiírva, mindent kérdezni kellett. Mivel ez nem csak átadópont, a tömeg miatt nehézkes volt.”

Budapest: Nekem furcsa, hogy egy bevásárló közösségben árulnak kókuszterméket, és más távoli országokból származó árut. Sajnos például a Dénes-Natura termékeknél nem volt feltüntetve a származási ország a honlapon, ha tudtam volna, hogy Kanadából jön a vörös lencse, akkor inkább nem rendeltem volna meg.”

 

Melyik volt a kedvenc élelmiszered, amit rendeltél? Miért?

Kecskemét: „A kecske- és tehénsajtok nagyon jó minőségűek, a kecsketej és joghurtok szintúgy, a bio zöldségek közül a saláták frissek és változatosak, és a tisztítószerek hasonlóképpen jó ár-érték arányban vásárolhatók.”

Debrecen: „A tönkölyzsemle. Nagyon finom, fantasztikus állagú, és mint megtudtam, a készítő maga őrli a lisztet. De a bazsalikomos lekvár, a kolbász és a sajt is nagyon finom.”

Esztergom: „Parenyica és diós sajt a finom ízharmónia miatt. A sonka jó ízű volt, kevés kövéret tartalmazott, sózás és füstölés ideális. Kolbász, mert nem volt zsíros, kellemes fűszerezésű volt, mindenkinek ízlett.”

Budapest:Áfonyás szívecske, aszalt meggy és a meggylé, mindhárom abbahagyhatatlanul, eszméletlenül finom volt.”

 

A teszt megvalósításában Fetykó Kinga, Kerekes Anna, Nagybán Piroska és Tanka László és az esztergomi Ökökörösök segítettek. Köszönjük!

 

Tetszett a cikk, szeretnél még több akciót? Nyomd meg a lenti gombot és támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással.  Köszönjük!

   

Legyél Te is a Tudatos Vásárlók Egyesülete büszke támogatója!

A TVE éves támogatói díja 3000 forint. És ezért kapsz egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is.

 

Kattints ide, ha szeretnél 5-15% kedvezménnyel vásárolni a TVE által minősített helyeken.

 

  Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – a fogyasztók érdekében. A cikk a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium FV-I-15. 15-2015-00014 jelű pályázat keretében valósult meg.  

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás