• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Szupermarketek visszaélései: mit tesznek a hatóságok?

2013.05.02. /

A jogi szabályozás csak akkor ér valamit, ha ezek létrejöttét és betartását a szupermarketláncok és a beszállítóik is támogatják az egész világon.

Több EU-s tagállam jelenleg is vizsgálatokat folytat a kereskedők erőfölényével kapcsolatosan vagy olyan eljárásokat dolgoznak ki, amelyek megoldást nyújthatnak erre a problémára. Mindezek hatására az Európai Unió is tett lépéseket. 2008-ban a Bizottság létrehozta az Élelmiszeripar Versenyképességével Foglalkozó Magas Szintű Csoportot. A testület javaslatait az Élelmiszer-ellátási Lánc Működésének Javításával Foglalkozó Magas Szintű Fórum tanulmányozta 2012 végéig. 

A Fórum része egy szakértői csoport is, amely az üzleti kereskedelmi szerződésekkel foglalkozik. A szakértői csoporton belül a beszállítói lánc különböző állomásait képviselő kereskedelmi és üzleti szervezetek kiadtak egy anyagot, Vertikális kapcsolatok az élelmiszer beszállítói láncban: A jó gyakorlat alapelvei (Vertical Relationships in the Food Supply Chain: Principles of Good Practice) címmel.

Ezek az alapelvek egy olyan etikai kódex vagy szabályrendszer alapjait jelenthetnék, amelyet az összes EU-s piacra irányuló értékesítési láncban részt vevő vállalatnak követnie kellene. Jelenleg arról folyik a vita, hogy hogyan lehetne egy ilyen kódexet bevezetni. A Magas Szintű Fórum 2012 végén zárta a munkáját, de még nem lehet tudni, hogy az EU milyen lépéseket tesz ezután.

A helyzet sajnos nem túl bíztató. Az EU versenyjogi szabályozása a fogyasztói érdekeket mindenek fölé rendeli, és ezt leginkább az SPQR-rel, azaz a szolgáltatás-ár-minőség-választék négyesével azonosítja. Az a fontos, hogy a szupermarketek nagyjából megfeleljenek az SPQR-teszten. A hazai vagy fejlődő országokbeli beszállítókkal való bánásmód lejjebb van a versenyhatóságok prioritási listáján.

Egy példa. Nagy-Britanniában régóta nyilvánvaló probléma a beszállítókkal való rossz bánásmód és az erre vonatkozó szabályozás hiánya. 2000-ben a Versenybizottság megállapította, hogy a szupermarketek vevői erővel való visszaélése legalább 10 éve fennáll. 

Az ezután kidolgozott etikai kódex nem bizonyult hatékonynak, így egy második vizsgálatot végeztek 2008-ban. Ismét megállapították a vásárlóerővel való visszaélés létezését, és a második etikai kódexszel egy időben létrehozták az Élelmiszer Bíróság (Groceries Adjudicator) intézményét az etikai kódex felügyeletére (a posztot a kiadvány szerkesztéséig nem töltötték be). Tehát a szupermarketek vevői erővel való visszaélése több mint 20 éve zavartalan Nagy-Britanniában.

A holland SOMO 2008-as beszámolója (The Abuse of Supermarket Buyer Power in the EU Food Retail Sector: Preliminary Survey of Evidence) szerint más európai országokban is hasonló a helyzet. A Spanyol Nemzeti Versenybizottság 2011-es jelentése is megállapította, hogy a kereskedők egyenlőtlen alkupozíciója negatív hatással lehet a versenyre, a fogyasztók érdekeire és a beszállítókra. Külön kiemelték, hogy az élelmiszeriparban lassul a fejlesztések üteme. 

A fejlesztések elmaradása Magyarországon is jellemző. Czibik Ágnes és Makó Ágnes 2009-ben megjelent kutatása megállapítja: „a jó üzleti helyzetű, innovatív vállalatok gyakrabban szembesülnek termékkilistázással”. Mindennek ellenére Magyarország azok közé az európai országok közé tartozik, ahol a legszigorúbb szabályokat hozták a beszállítók védelmére, ám itt a szabályok betartatása okoz gondot. Így még a kemény szabályozás sem vezetett látványos javuláshoz.

Miért nem lépnek fel határozottabban a versenyhatóságok?

Egyrészt azért, mert igen bonyolult ügyről van szó: a szupermarketek beszerzései milliónyi tranzakción és több ezer beszállítón keresztül zajlanak, és érintik a több millió fogyasztó által fizetett árakat. Nagyon bátor hivatalnak kell lennie annak, aki ilyen körülmények között beavatkozik.

Egy intézkedés még rugalmatlanabbá tenné az alkufolyamatokat, de nem feltétlenül befolyásolná azok kimenetelét. A szupermarketláncok hatékonyan lobbiznak és a politikusok készek elhinni, hogy a szupermarketek és a fogyasztók békességben megvannak egymással. Kérdés, hogy tényleg olyan jó-e nekik, mint ahogy kinéz.

Másrészt itt a rövid és a hosszú táv kérdése. A versenyhatóságok kiszámíthatóan működnek a múltbeli eseményekre, valamint az „itt és mostra” alapozva. Vonakodva hoznak meg döntéseket jövőbeli trendekből és előrejelzésekből következtetve, amelyek kihívást jelenthetnek a gazdaság számára.

A hosszú táv akkor válik majd vizsgálatra méltóvá, ha rövidtáv lesz belőle. Ennek sajnos az a következménye, hogy a torz verseny káros hatásai éveken át érvényesülhetnek. A CHOICE ausztrál fogyasztói magazin így fogalmazta ezt meg:

„Sok vita folyik arról, hogy a szupermarketek által kínált alacsony árak hosszú távon a fogyasztók érdekei ellen munkálnak-e. Például milyen hatással van a piaci szereplők egy kis csoportja által korlátozott választás vagy a nagyobb befolyásuk az árak alakulásán.

A hosszú távon érvényesülő hatásokat természetükből adódóan bonyolult mérni és előrejelezni, míg az alacsony árú termékek előnyei egyértelműek és rögtön látszanak.”

Miért nem volt hatékony sem Nagy-Britannia 2000-es sem Magyarország 2005-ös etikai kódexe, és miért állítja több szakértő, hogy az újabb kódexek sem lennének jobbak?

Mert a szupermarketek elültetik a félelem csíráit a beszállítókban – ahogyan arra mindkét brit versenybizottsági jelentés rámutatott. Míg a 2008-as brit kódex első változata valamilyen szinten foglalkozott ezzel a jelenséggel, a végső verzióban említést sem tesznek róla.

Még a legnagyobb multinacionális márkák sem mernek felszólalni a saját érdekük védelmében. Nem véletlen, hogy a kisebb beszállítók sem tesznek panaszt, holott ők még inkább ki vannak téve az esetleges negatív hatásoknak.

Nincs elég erőforrásuk ilyen ügyek felgöngyölítéséhez, és drágán megfizetnének akkor is, ha csak megkísérelnék. A GKI Zrt. 2010-es kutatása szerint a megkérdezett magyarországi beszállítók:

„fele nem tesz semmit, mivel ezzel árt legkevesebbet cégének, ugyanilyen arányt képviselnek, akik azért nem tesznek semmit, mivel ezzel csak időt és energiát vesztegetnének, de a célt nem lennének képesek elérni.”

A Brit Nemzetközi és Összehasonlító Jogtudományok Intézetének (British Institute of International and Comparative Law, BIICL) az élelmiszerellátási lánc szabályozásáról szóló kutatása rámutatott, hogy milyen gyakran foglalkoznak az EU-ban a vevői erőfölénnyel, és ehhez képest milyen nehéz hatékony szabályokat hozni.

A vizsgált 15 tagállam közül kilenc tett lépéseket a probléma szabályozására, hatan közülük a versenyjog keretein belül. Ezek az államok enyhe jogi eljárásokat alkalmaztak, és öten terveznek szabályozást. A kutatás a következő megállapításra jutott:

„Jelenleg egyetlen tagállamban sem alkalmaznak olyan módszert, amely önmagában teljesen hatékony. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy az eljárások többsége a versenyjogon alapul, másrészt annak, hogy nehéz olyan modellt létrehozni, amely megfelelően kezeli az élelmiszerkereskedők és a beszállítók közötti egyedi kapcsolatot.”

A BIICL a különböző eljárások tanulmányozása után azért összeállította a hatékony szabályozás ismérveit:

  • Olyan szabályok, amelyek alapja, hogy a kereskedő méltányosan, jogkövetően és jóhiszeműen szerződik beszállítóival, nem alkalmaz kényszerítő megoldásokat és elismeri, hogy beszállítóinak is kiszámíthatóságra van szüksége (azaz a méltányos szerződés alapjai).
  • Olyan intézkedések, amelyek a piaci magatartást olyan eszközökkel szabályozzák, hogy például kötelezik a szereplőket az üzleti struktúrák átalakítására.
  • Olyan önszabályozási megoldások, amelyek világos eljárásokat kínálnak a vitás felek számára konfliktusaik tisztázásához.
  • Olyan eljárások, amelyek megfelelően kezelik az egyenlőtlen tárgyalási pozíciókból adódó problémákat.
  • Az ügy nyomon követésére és képviseletére szakosodott jogi biztosi (ombudsman) intézmény létrehozása.
  • Olyan szabályozási keretrendszerek, amelyek az élelmiszerbeszállítói lánc minden szereplője számára elérhetőek, attól függetlenül, hogy mely országban működnek.
  • Rendszeres jelentések készítése az élelmiszeriparról, amelyek feltárják a legjobb gyakorlatokat és az akut problémákat.
  • A beszállítók helyzetét feltáró hivatali vizsgálatok.
  • Olyan eljárások kialakítása, amelyek lehetővé teszik a névtelen panaszbejelentést, és ezáltal védik a kényes helyzetben lévő beszállítókat.
  • Kötelezettségvállalási eljárások elérhetővé tétele.
  • Hatékony intézkedések, amelyeknek valóban visszatartó ereje van a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szemben (pl. pénzbüntetések).

A BIICL jelentése is hangsúlyozta, hogy a beszállítók sokszor nem mernek beszélni, és hogy az anonim panasztétel lehetősége fontos lenne, de nehéz megvalósítani úgy, hogy közben a kereskedők joga se sérüljön a teljes körű eljáráshoz egy olyan ügyben, amellyel, úgy tűnik, egyelőre nem tud megbirkózni a jogrendszer.

Ameddig félelemmel teli a légkör és ameddig a vevői erővel vissza lehet élni, addig a szupermarketek minden lehetséges költséget át fognak hárítani a beszállítókra. Ezek a hatások megjelennek a fogyasztói árakban, de mivel veszélyeztetik a beszállítók életképességét, végső soron befolyásolják a minőséget és a választékot is.

Kép:dreamstime

 

 

 

 

 

A cikk "A szupermarketláncok beszállítói kapcsolatai a fogyasztók szemszögéből" című kiadványban jelent meg. A kiadvány megjelenését az Európai Unió támogatatta. A kiadvány tartalmáért kizárólag a Tudatos Vásárlók Egyesülete felelős, és az semmi esetre sem tükrözi az Európai Unió álláspontját.

 



  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében