fbpx

| Tudatos Vásárló

Színtiszta? Magas adalékanyag-tartalom a McDonald’s menükben

78-féle adalékanyagot tartalmaz egyetlen, a gyerekek körében is rendkívül népszerű gyorséttermi menü – állítja a The Independent című brit napilap.

 

Az 578 alkalommal végzett mintavétel elemzése szerint a legnépszerűbb hamburgercég legnagyobb menüje 78 mesterséges adalékot tartalmaz, azaz „fogásonként” átlagosan hét „E” található az ételsorban. Habár a cég állítása szerint a húspogácsa színtiszta darált marhahús, a zsemle, a sajt és a szószok már közel sem ennyire természetes eredetűek. A Big Mac-szendvics 18, a sajtburger 17 élelmiszeripari „műanyagot” tartalmazott, valamiféle adalék pedig gyakorlatilag az étterem teljes választékában megtalálható – beleértve a grillezett csirkemellet és a salátákat is.

Egyes szakemberek szerint néhány adalékanyag mellékhatása nehéz légzés és fejfájás lehet. A Big Mac és a sajtburger a vizsgálat szerint olyan tartósítószert tartalmaz, amelyről megállapították, hogy súlyosbítja a hiperaktív gyerekek tüneteit – hasonlóan a cég 1250 brit éttermében árusított desszertek és üdítőitalok színezékeihez. Holott a vállalat – éppen a fogyasztóvédők kampányának hatására – azt állította, hogy csökkenti termékeiben a mesterséges adalékokat. A napilap tanulmánya ennek éppen az ellenkezőjét látszott bizonyítani: az elmúlt év során a felhasznált adalékok inkább szaporodtak, mint csökkentek.

A McDonald’s-ot érő vádak – sokan az elhízás egyik fő okozójaként emlegették – miatt a közelmúltban több „egészséges” étel került a gyorsétterem-lánc kínálatába, így például saláta és ásványvíz; valamint ekkor vezették be a „legfrissebb alapanyagokból készült” szlogent is.

A vállalat brit csoportja nem volt hajlandó nyilatkozni az adalékanyagokról a The Independent-nek. A lap tesztje szerint azonban a brit kínálatban csak a gyümölcsös táska, a tea és a nyers répa mentes a hozzáadott anyagoktól. Ellenben a lapkasajt savanyúságot szabályozó anyagot tartalmaz, a bacon(szalonna) aszkorbinsavat és nitrites sót, amelyet máskülönben műtrágyák és robbanóanyagok gyártására használnak.

A Southamptoni Egyetem kutatói szerint bizonyos adalékok hozzájárulhatnak a gyermekek figyelemzavaros tünetegyüttesének súlyosbodásához. Az általuk vizsgált anyagok közül a gyorsétteremlánc az E 110-es és E 104-es sárga, az E 124-es vörös ételszínezékeket, valamint a nátrium-benzoátot (E 211) használja.

A McDonald’s közleményében kijelentette, hogy igyekszik megszabadulni a tartósítószerektől, s hogy a southamptoni kutatás vegyszerei közül csak a nátrium-benzoát mutatható ki a burgerekben, az is kizárólag a savanyúságban. Ezenkívül hangsúlyozták, hogy beszállítóikat ösztönzik az adalékanyagok használatának csökkentésére – „ahol lehet”.

„Azon dolgozunk, hogy csökkentsük, illetve bizonyos esetekben akár teljes egészében elhagyjuk a mesterséges színezékeket és a tartósítókat” – közölték a cég illetékesei.

A cég honlapján biztosítja a fogyasztókat, hogy az új termékek nem tartalmaznak nátrium-benzoátot és színezékeket. A The Independent 2007 szeptemberi első vizsgálata azonban 568 különféle adalékanyagot talált a McDonald’s termékeiben. Októberben pedig – amikor az internetoldalt frissítették – ez a szám már 578-ra emelkedett.

 

Forrás: MTI

Kép [cc] Flavs Paradise, Shannon Shue

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás