fbpx

| Nagy Melinda

Szárított, csomagolt vagy frissen reszelt bio citromhéj: melyik a drágább?

Utánanéztünk, mennyivel drágább az előre csomagolt répa, sajt, szalámi, de vajon a sütibe szórt bio citromhéjjal mi a helyzet? 

A gyümölcs héja fogyasztásra alkalmatlan – hirdeti a citrom, narancs csomagolására akasztott tájékoztató. A citrusfélék héját többféle vegyszerrel is kezelik, mielőtt a boltba kerül, ezért nem szabad a süteménybe reszelni. Talán éppen emiatt lett az utóbbi években népszerű a reszelt, szárított, csomagolt citromhéj. 

A biót nem kezelik vegyszerrel?
De igen. Attól, hogy valami bio minősítésű, még használnak vegyszert legfeljebb „csak” az ökológiai gazdálkodásban megengedett anyagokat.

Praktikus, mert sokáig eláll, de a frissen reszelt citromhéjhoz nem sok köze van, sem illatra, sem ízre, sem kinézetre – ez a képünkön is látszik, és a kóstolás is hasonló eredményt hozott (pedig ehhez még citromolajat is adtak).

 

 

Megnéztük, mennyivel éri meg jobban, ha rendszeresen bio citromot vásárolunk. Mivel ezt nem kezelik egészségre kockázatot jelentő gombaölő szerekkel, kevesebb ideig áll el, lehet reszelni, facsarni, szárítani, hogy később is legyen, sőt, fagyasztható is. Vagyis ha akarjuk, gyakorlatilag minden része felhasználható. 

 

 

Szóval vásároltunk a drogériában 1 csomag reszelt, szárított bio citromhéjat, és az egyik hipermarketben vettünk egy csomag (400 grammos hálós csomagolású) bio citromot. Az előrecsomagolt 199 forint volt, az infó szerint egy darab citrom héját tartalmazza. A 400 gr-os citrom 399 forint volt, 6 db citrom volt benne, vagyis egy darab citromért kerekítve 67 forintot kellett fizetnünk. A két adag nagyjából ugyanannyi lett, mondjuk, reszelni még lehetett volna, de olyan lédús volt, és puha volt a héja, hogy a reszelés végén kiszakadt. A még régi, kopott reszelőnk nem bírt el vele.

 

 

A különbség összesen, kerekítve 135 forint lett, tehát majdnem háromszor többet fizetünk a csomagolt verzióért. Rendben, hogy egy percig kellett reszelni, cserébe viszont egy pohár friss limonádét is kaptunk. 

 

 

Sajnos nem mindenhol lehet bio citromot kapni. Kétszer kellett fordulnunk egy nagy hipermarketben, és másodszorra is az utolsót sikerült elcsípnünk, míg a kezelt héjú citromból végtelen halmok álltak a zöldség-gyümölcs részlegen. A csomagolt változat előnye, hogy manapság sok helyen, folyamatosan elérhető.

 

Fotó: Nagy Melinda

 

Tetszett a cikk, szeretnél még több akciót? Nyomd meg a lenti gombot és támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással.  Köszönjük!

Legyél Te is a Tudatos Vásárlók Egyesülete büszke támogatója!

A TVE éves támogatói díja 3000 forint. És ezért kapsz egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is.

 

Kattints ide, ha szeretnél 5-15% kedvezménnyel vásárolni a TVE által minősített helyeken.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás