Ruhagyűjtés hajléktalan óvodásoknak
Talán sokan nem tudják, de Budapesten működik egy óvoda, amelybe hajléktalan gyermekek járnak. Az óvoda örömmel fogadja a gyerekruha és élelmiszer adományokat. Aki éppen most selejtez, gondoljon rájuk is...

Az ovi 2004-ben szükségből nyílt, hiszen a szabályok szerint az óvodákba csak olyan gyermek vehető fel, akinek lakcíme, tartózkodási helye van. A szakemberek szerint a fedél nélküli gyermekek száma Magyarországon közel ezer fő, ők lakásnak nem minősülő helyiségekben, például pincékben húzzák meg magukat. A pesti hajléktalanóvodába egész Budapestről viszik a gyerekeket. Az ovi reggel hétkor nyit, a gyerekeket először megfürdetik, aztán tiszta ruhába öltöztetik, és enni kapnak, mert nagy részük délután négytől másnap reggelig nem eszik. Nincs mit.
Az óvodavezető szerint az ő kis óvodásainak az a legnagyobb örömük, ha van mit enni. Minden ételt megmutatnak nekik, ha lereszelnek egy káposztát, azt is, mert volt olyan kicsi például, aki úgy érkezett hozzájuk, hogy kizárólag a krumplit ismerte.
Az óvodának nagy szüksége van 98-146-os méretű ruhákra és 24-35-ös cipőkre, mondta el a Bezzeganyának Szabóné Förhétz Krisztina óvodavezető. Aki tud ruhát, cipőt és tartós élelmiszert küldeni, az alábbi címre juttassa el:
Wesley János óvoda
1086 Budapest, Dankó u. 11.
Kép [cc] lazarslavkovic









Hozzászólások
Annyi helyen látom még most is ezt a hírt. Íme a valóság:
http://www.wesley.hu/wesley/ovoda/ovodarol/v/1832
Köszönöm a visszajelzést! egyre bizonytalanabb a közösségek működése...
elnézést kérek
Kedves Olvasók!
A hírforrást leellenőriztük. Az óvoda valóban foglalkozik hajléktalan gyerekek ellátásával, és mint a felhívásban is szerepel örömmel fogadnak ruha- és ételadományokat.
Üdvözlettel
TVE
ezt többen ellenőrizték: a hír nem igaz!
Most az a hír járja, hogy ez hamis hír... Kedves Tudatosvásárlóék, ellenőriztétek a hírt?
Kedves Varga Dóra!
Az óvoda honlapján ez az elérhetőség van: (06-1) 577-0512
Üdvözlettel
TVE
Milyen számon lehet az ovit elérni?
Én szeretnék ennivalót vinni :)
Dóra