Hagyományőrző, sokszínű kiskereskedelem

Franciaországban még mindig erős nemzeti hagyománya van a kiskereskedelemnek. Teljes mértékben ugyan lehetetlen ellenállni a nagy hálózatok, nemzetközi multicégek nyomulásának, mégis megmaradt egyfajta hagyományos egyensúly. Az élelmiszerboltok mind egy-egy nagy – leginkább hazai – lánc részei, az „arabokon” és egy-két speciális szaküzleten kívül nincsenek szóló üzletek. Elvétve találhatunk külföldi hálózatokat is, de a piac legnagyobb részét a már más országokban is terjeszkedő nagy francia cégek uralják.

Míg bizonyos szektorokban, leginkább a ruházatban, egyre jelentősebb a nemzetközi láncok jelenléte, addig más területeken egy-két kivételtől eltekintve a fogyasztók ragaszkodnak a hagyományos kisboltokhoz. Erre példa a könyvkereskedelem, ahol ugyan létezik egy-két helyi nagyáruházlánc, de – úgy tűnik – nem céljuk az egyéni kis üzletek felvásárlása, mint az angolszász országokban. Számos különleges, specializált egyedi kis üzlet, kiskereskedés színesíti a francia városokat. Ugyanígy jó pár évtizedes hagyománnyal rendelkeznek bizonyos nagyáruházak, amelyek nem egy esetben kisebb fiókáruházakat is nyitottak mind Párizsban, mind vidéken (vagy akár külföldön is, például a La Fayette esetében). A hagyományokhoz ragaszkodó vásárlók, legtöbb esetben a közép- és felsőosztály tagjai, úgy tűnik, hosszútávon képesek életben tartani ezt a színes palettát.

A vásárlás terei

A vásárlások javarésze szerencsére még mindig a város kisebb üzleteiben zajlik: Párizs sikeresen ellenállt a plázák rohamának. A városon belül csak egy bevásárlóközpont üzemel, a volt nagybani piac helyén. Felépítését jó egy évtizedes vita előzte meg, és mind a mai napig nem igazán szerves része környezetének. Területének nagy része a felszín alatt helyezkedik el, és tetején, az utcaszinten parkot találunk. A városon kívül persze számos hipermarket, nagy bevásárlóközpont üzemel a forgalmasabb bekötőutak mentén. Ezek az autós bevásárlást szolgálják.

Ami a boltokon kívüli kereskedelmet illeti, Franciaországban nagy és élénk hagyománya van a piacoknak, vásároknak. Párizsban, miután az 1960-as évek elején lebontották a város közepén álló hatalmas nagybani piacot, a Les Halles-t, a hangsúly áttevődött a heti vásárokra. Minden városrész a hét két napján tart piacnapot, amiből az egyik mindig hétvégére, a másik pedig mindenütt más hétköznapi napra esik. Így minden nap találni őstermelőket, akik vidékről hozzák, és kora délutánig árusítják portékáikat. Ugyanígy működnek a nem élelmiszerekre szakosodott vásárok is, bár ezek kevésbé jelentősek, helyettük pár igen ismert használtcikk-piac vonzza a vásárlókat.

Franciaországban a kereskedelmi szektor hagyományosan igen tudatosan szabályozott, így az üzletek nyitva tartása jól követhető, kiszámítható, általában délelőtt 10-től este fél 8-ig várják a vásárlókat. Ezen a nyitvatartási időn túl már igen korlátozottak a vásárlási lehetőségek. A fővárosban csak a turisták által frekventált Champs Elysées luxuscikkeket forgalmazó presztízs üzletei állnak rendelkezésre éjfélig. Sajátos színfoltok a hazai éjjel-nappalikhoz hasonlatos, korlátozott választékban élelmiszert, minimális vegyi árut forgalmazó kis üzletek. Ezeket az éjfélig, bizonyos helyeken éjjel 2-ig nyitva tartó boltokat a helyi közbeszéd csak „arabnak” hívja, hiszen hagyományosan az arab kereskedők kezdték kis vegyesboltjaikat az átlagosnál hosszabban nyitva tartani.

Mivel a szombat a vásárlás szempontjából a leginkább frekventált nap, így az üzletek hétköznapi rendjük szerint tartanak nyitva. A franciák nagy része nem szeret a szabadnapján otthon ülni, így ilyenkor megtelnek a városok, üzletek, vendéglátóhelyek, de szerencsére a kulturális intézmények és a parkok is megmaradtak közkedvelt hétvégi zarándokhelynek. Az üzletek nagy része szombaton bonyolítja a legnagyobb forgalmat, jóformán korzóvá válnak az amúgy sem elhagyatott utcák.

Párizs, amilyen pezsgő város a hét hat napján, annyira kihalttá válik vasárnap. Ritka kivétellel minden zárva van, nem egyszerű kenyérhez, pékáruhoz sem hozzájutni. Igaz, a szabályozások arra is kiterjednek, hogy az alapszolgáltatásoknak – körzetenként – a hét minden napján a lakosok rendelkezésére kell állniuk. A szünnap persze a kis üzletekre is kötelező, így a pékek egy hétköznapon pótolják be a vasárnapi pihenőnapot.

Ami a vásárlási naptárt illeti, jól érvényesül a nyugati modell: az áruházak időről időre nagy leárazásokkal szabadulnak meg felesleges készleteiktől. Egyes statisztikák szerint a január eleji vásárlások már-már a karácsonyi rohammal vetekednek, mindenki ekkorra időzíti komolyabb beruházásait.

A piacok mellett egyes szupermarketek is igyekeznek bioélelmiszerek forgalmazásával magukhoz csalogatni az igényesebb vásárlóréteget. Azonban nem mindegyik élelmiszer-áruház fektet hangsúlyt a természetes összetételű, jó minőségű biotermékek forgalmazására. Biotermékek helyett inkább a zsír- vagy kalóriaszegény élelmiszerek forgalmazása látványos. Az alapképlet sajnos megállja a helyét: minél drágább terméket vásárolunk, annál jobb és megbízhatóbb minőséget kapunk.

Hiányzik a tudatos környezetkímélés is. Franciaország elég későn kezdett foglalkozni a mértéktelen fogyasztás környezeti hatásaival, így még mindig nem jelentős a környezetkímélő csomagolóanyagok használata, a szelektív hulladékgyűjtés, az újrahasznosítás.

Mivel Franciaország igen régóta hatalmas fogyasztási kultúrával, állandó vásárlási lázzal bír, a jövőben nem várhatóak áttörő változások. A kereskedelem és a vendéglátás nagyon aktív része a mindennapi életnek, mondhatni csillapíthatatlan a fogyasztási kényszer.