fbpx

| Tudatos Vásárló

Rákot okoznak az elektronikai összeszerelő munkások munkakörülményei

Ma több tucat nemzetközi civilszervezet arra kéri a globális elektronikai ipart, hogy vállaljanak felelősséget, és csökkentsék a káros vegyi anyagok használatát a gyártás során. A kezdeményezést a TVE is támogatja.

2015. március 16-án ülésezik Brüsszelben az Electronic Industry Citizenship Coalition (EICC, Elektronikus Ipar Állampolgári Koalíció), amely több mint 100 elektronikai vállalatot tömörít. Az ülés célja, hogy a vállalatok megbeszéljék a vegyi anyagok használatára vonatkozó terveiket. Az ülésen résztvevő civilszervezetek bemutatják a „Kihívás az elektronikai ipar számára” című dokumentumot, amelyet világszerte 200 szervezet, Magyarországon a Tudatos Vásárlók Egyesülete, támogat. A dokumentum arra szólítja fel a vállalatokat, hogy tegyenek hathatós lépéseket a vegyi anyagok munkásokat érintő káros hatásainak megelőzésére, javítsák a vegyi anyag biztonságot, és vállaljanak felelősséget munkásaikkal és az üzemeik környékén élő közösségekkel szemben.

 

Rákos megbetegedés a Samsung dél-koreai gyárában

Leukémiában halt meg a 23 éves Jumi Hvang 2007 március 6-án, miután több évet dolgozott a Samsung dél-koreai chip gyárában. Igaz, hogy csupán nyolc év jogi herce-hurca után, de végül a bíróság is elismerte, hogy betegsége munkahelyi megbetegedés volt. Abban a chip gyárban, ahol Jumi dolgozott, egy harmincöt éves munkás is leukémiás lett. 2007 óta tízen haltak meg.

 

Az ázsiai és latin-amerikai elektronikai munkások káros vegyi anyagoknak vannak kitéve munkájuk során. A civilszervezetek több száz megbetegedéses esetről számoltak be az elmúlt öt évben Kínából, Dél-Koreából, Indonéziából és a Fülöp-szigetekről. Thaiföldön és másutt az összeszerelés során benzolt és más káros anyagokat használnak.

 

 

Ki fizet ezért? Angol nyelvű film az elektronikai iparról

 

Kihívás az elektronikai iparnak

A dokumentum fontosnak tartja a káros vegyi anyagok elhagyását és helyettesítését biztonságosabb anyagokkal, a munkások védelmét, a munkásszerveződés szabadságának tiszteletben tartását, a munkások bevonását a munkafolyamatok felügyeletébe, a környezetvédelmet, és azoknak a munkásoknak, közösségeknek és természeti értékeknek a kártalanítását, akik eddig károkat szenvedtek. Az iparnak felelősséget kell vállalnia és hathatós lépéseket kell tennie. A jelenlegi eljárások és audit rendszerek nem hatékonyak – áll a dokumentumban.

„Döbbenetes, hogy a legtöbb vezető technológiai vállalat, amelyeknek márkanevei ott villognak az elektronikai felszereléseinken, még mindig nem tudja, hogy pontosan milyen anyagokat használnak fel a saját vagy beszállítóik gyáraiban” – mondja Ted Smith az ICRT képviselője. „Az szeretnénk, ha ez a fontos iparág felelősséget vállalna, biztonságos munkakörülményeket teremtene, és biztosítaná a családok egészségét. Azt szeretnénk, ha a következő generáció szülöttei legalább olyan fontosak lennének számukra, mint a chipek következő generációja”.

 

A GoodElectronics és az ICRT várja az ipar észrevételeit a dokumentumra. Az Electronic Industry Citizenship Coalition (EICC, Elektronikus Ipar Állampolgári Koalíció) már felállította a vegyi anyagokkal foglalkozó munkacsoportját. Ugyanakkor az ipar képviselői azt állítják, hogy a szokványos vállalati vizsgálatok nem tártak fel olyan eseteket, amelyekben a munka során használt vegyi anyagok egészségi problémákhoz vezettek volna. „Ezek a vállalati vizsgálatok nem tárják fel a vegyi anyagoknak való kitettséget és más, a munkások jogait sértő gyakorlatokat a beszállítói lánc egészében” – állítja Pauline Overeem, a GoodElectronics Network koordinátora. „Teljesen egyértelmű, hogy a vállalati auditokban leírtaknak nincs köze ahhoz a kegyetlen valósághoz, amit sok üzemben látunk. Ezért állítjuk kihívás elé az elektronikai ipart, és kérjük arra, hogy teremtsen tiszta körülményeket”.

 

 

A Tudatos Vásárlók Egyesületének anyagai az elektronikai iparról, köztük a hazai körülményekről, itt olvashatóak.

 

 

 

A cikk a Földművelésügyi Minisztérium PTKF/467/2014-es számú Zöld Forrás pályázat keretében készült. 

 

Tetszett a cikk? Nyomd meg a lenti gombot és támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással.  Köszönjük!

 

   

 

Legyél Te is a Tudatos Vásárlók Egyesülete büszke támogatója!

A TVE éves támogatói díja 2500 forint. És ezért kapsz egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is.

Kattints ide, ha szeretnél 5-15% kedvezménnyel vásárolni a TVE által minősített helyeken.

 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás