Exportra termelnek jellemzően bérmunkában

A hazai textil- és ruhaipar Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves, illetve Békés megyére, az ország legszegényebb régióira koncentrálódik. A hazai piacra történő gyártás minimális, a magyar textil és ruhaipar alapvetően exportra termel, az export aránya becslések szerint 75-80% közötti. Az export körülbelül 90%-a bérmunka, a célországok jellemzően az EU tagállamai.

2015-ben a ruházati iparban közel 18 000 főt foglalkoztattak, ennek 43%-át a felsőruházati gyártásban. A foglalkoztatottság az elmúlt öt évben csökkent, de továbbra elnőiesedett szakmáról van szó. A foglalkoztatottak körében a nők aránya megközelíti a 90%-ot.

Az általunk felkeresett három nagy gyárban a munkaszerződésekkel, a bejelentési kötelezettséggel, az adózással nem voltak problémák. Megkérdezett szakértők szerint a szürke- és fekete foglalkoztatás inkább a kisebb vállalkozásokra jellemző, elhangzott olyan becslés is, amely szerint a foglalkoztatás mintegy 30%-a nem jelenik meg a nyilvántartásokban. A kutatás a ruhaipar ezen sötét bugyrairól egyáltalán nem tudott információt szerezni.

Megélhetési gondok

A kutatás során megkérdezett munkások legfőbb gondja az alacsony, létminimum közeli fizetés, amelyet az elvégzett munkához képest aránytalannak éreznek. Mivel erős a konkurenciaharc a külföldi, (dél-)keleti versenytársak alacsonyabb munkabér költségei miatt, bérharcra nem sok remény van.

A munkakörülményekre kérdezve a dolgozók mindhárom gyárban arra panaszkodtak, hogy megoldatlan a légkondicionálás: a 35-42 fok körüli hőmérséklet szinte elviselhetetlenné teszi a munkát a nyári hónapokban. Az extrém hőségben végzett munkáért a dolgozóknak azonban nem jár semmilyen extra kompenzáció.

Ahol a feleség a ruhaiparban dolgozik, ott a férjek sem tudnak sokkal többet hozzátenni a közös bevételhez – a férfiak ezekben a családokban jellemzően mezőgazdasági dolgozók, karbantartók, hegesztők, gépkezelők, lakatosok. A havi összköltségvetésekből kiindulva a háztartások havi 200–250 ezer Ft-ból gazdálkodnak. Ebből váratlan kiadásokat már nem tudnak fedezni, gyakran csak késve tudják befizetni közüzemi számláikat, és szinte mind megemlítették, hogy nem jutnak megfelelő minőségű élelmiszerhez.

Arra a kérdésre válaszolva, mi az, amire a fizetésükből már nem futja, de örülnének, ha megengedhetnék maguknak, legtöbben a nyaralást említették. Mások egy autót tartanának fenn szívesen, vagy többet költenének a gyerekekre. Maradna pénz, félretennék, esetleg jobban ruházkodnának egy kicsivel.

Az egyik, nagy munkatapasztalattal rendelkező dolgozó így foglalta össze a helyzetet:

„Borzasztó keveset kapunk. Hajnalban kelés, bebuszozás, a 21. században a nyolc órát ledolgozom becsületesen, és van, hogy 70 ezret sem kapok. Ez szerintem

annyira siralmas, hogy én magam is elgondolkozom: ennyiért kelek fel?

Elfogadják [ a dolgozók], hogy ez a főnök, nem vitáznak, feleselnek vele, nyelnek jó van, rendben van, neked van igazad és még a napi 8 órát keményen végigdolgozzák és még a 70 ezret se kapják ki…. Ezek ráadásul mind 50 éves asszonyok, ez valami siralom.”

A teljes tanulmányt itt olvashatjátok:

Nyitókép: pixabay.com

A kutatás a Friedrich Ebert Stiftung támogatásával, a cikk a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium FV-I-16-2016-00023 jelű pályázat keretében valósult meg.