fbpx

| Tudatos Vásárló Domokos Kata

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

A hazai ruhagyárakban pokoli hőségben dolgoznak, minőségi élelmiszerre nincs pénzük

A Tudatos Vásárlók Egyesülete 2016-ban kutatást végzett a magyarországi felsőruházati szektorban dolgozók munkakörülményeiről és a bérviszonyokról. Három nagy gyár összesen 30 dolgozójával készítettünk interjút, ahol nagy világmárkákat gyártanak.

Exportra termelnek jellemzően bérmunkában

A hazai textil- és ruhaipar Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves, illetve Békés megyére, az ország legszegényebb régióira koncentrálódik. A hazai piacra történő gyártás minimális, a magyar textil és ruhaipar alapvetően exportra termel, az export aránya becslések szerint 75-80% közötti. Az export körülbelül 90%-a bérmunka, a célországok jellemzően az EU tagállamai.

2015-ben a ruházati iparban közel 18 000 főt foglalkoztattak, ennek 43%-át a felsőruházati gyártásban. A foglalkoztatottság az elmúlt öt évben csökkent, de továbbra elnőiesedett szakmáról van szó. A foglalkoztatottak körében a nők aránya megközelíti a 90%-ot.

Az általunk felkeresett három nagy gyárban a munkaszerződésekkel, a bejelentési kötelezettséggel, az adózással nem voltak problémák. Megkérdezett szakértők szerint a szürke- és fekete foglalkoztatás inkább a kisebb vállalkozásokra jellemző, elhangzott olyan becslés is, amely szerint a foglalkoztatás mintegy 30%-a nem jelenik meg a nyilvántartásokban. A kutatás a ruhaipar ezen sötét bugyrairól egyáltalán nem tudott információt szerezni.

Megélhetési gondok

A kutatás során megkérdezett munkások legfőbb gondja az alacsony, létminimum közeli fizetés, amelyet az elvégzett munkához képest aránytalannak éreznek. Mivel erős a konkurenciaharc a külföldi, (dél-)keleti versenytársak alacsonyabb munkabér költségei miatt, bérharcra nem sok remény van.

A munkakörülményekre kérdezve a dolgozók mindhárom gyárban arra panaszkodtak, hogy megoldatlan a légkondicionálás: a 35-42 fok körüli hőmérséklet szinte elviselhetetlenné teszi a munkát a nyári hónapokban. Az extrém hőségben végzett munkáért a dolgozóknak azonban nem jár semmilyen extra kompenzáció.

Ahol a feleség a ruhaiparban dolgozik, ott a férjek sem tudnak sokkal többet hozzátenni a közös bevételhez – a férfiak ezekben a családokban jellemzően mezőgazdasági dolgozók, karbantartók, hegesztők, gépkezelők, lakatosok. A havi összköltségvetésekből kiindulva a háztartások havi 200–250 ezer Ft-ból gazdálkodnak. Ebből váratlan kiadásokat már nem tudnak fedezni, gyakran csak késve tudják befizetni közüzemi számláikat, és szinte mind megemlítették, hogy nem jutnak megfelelő minőségű élelmiszerhez.

Arra a kérdésre válaszolva, mi az, amire a fizetésükből már nem futja, de örülnének, ha megengedhetnék maguknak, legtöbben a nyaralást említették. Mások egy autót tartanának fenn szívesen, vagy többet költenének a gyerekekre. Maradna pénz, félretennék, esetleg jobban ruházkodnának egy kicsivel.

Az egyik, nagy munkatapasztalattal rendelkező dolgozó így foglalta össze a helyzetet:

„Borzasztó keveset kapunk. Hajnalban kelés, bebuszozás, a 21. században a nyolc órát ledolgozom becsületesen, és van, hogy 70 ezret sem kapok. Ez szerintem

annyira siralmas, hogy én magam is elgondolkozom: ennyiért kelek fel?

Elfogadják [ a dolgozók], hogy ez a főnök, nem vitáznak, feleselnek vele, nyelnek jó van, rendben van, neked van igazad és még a napi 8 órát keményen végigdolgozzák és még a 70 ezret se kapják ki…. Ezek ráadásul mind 50 éves asszonyok, ez valami siralom.”

A teljes tanulmányt itt olvashatjátok:

Nyitókép: pixabay.com

A kutatás a Friedrich Ebert Stiftung támogatásával, a cikk a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium FV-I-16-2016-00023 jelű pályázat keretében valósult meg.

 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás