• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Plüssfigurák hozzáadott értékkel

2018.03.14. /

A segítő vásárlás azt jelenti, hogy egy olyan minőségi terméket vásárolunk, amelyet a munkaerőpiacon nehezen elhelyezkedni tudó munkavállalók készítettek. Így segítünk abban, hogy dolgozhasson, közösségben élhessen, csakúgy mint bárki más. A Gond-viselés Nonprofit Közhasznú Kft. 1993 óta segíti a fogyatékkal élő fiatalokat, hogy megélhessék a munka örömét.

Szerethető plüssállatok csalogatják a vásárlókat a Thaly Kálmán utca 40. alatti üzletbe. Az aprócska boltban a Gond-viselés Nonprofit Közhasznú Kft. fiataljai munkájával készült párnákat, plüssállatokat, figurákat árulnak. A boltban az egyik fiatal édeasanyja dolgozik, de az alkotó munkába is becsatlakozik, az eladás szünetében szívecskéket vág méretre.

Mint minden délelőtt most is lázasan folyik a munka egy ajtóval arrébb is: középsúlyos értelmileg sérült fiatalok dolgoznak két varrónő támogatásával napi néhány órát. Méretre vágnak, válogatnak, szösztelenítenek, tömnek – részfeladatokat látnak el, ahogy a Gond-viselés vezetője, dr. Telek Vilmosné fogalmaz.

Az értelmi akadállyal és halmozott sérülésekkel élő fiatalok ugyanolyan teljes és szép életet akarnak élni, mint kortársaik, joguk van erre. Vágynak a közösségre, dolgozni, tanulni, szórakozni akarnak, családjukban szeretnének élni. A pozitív diszkrimináció elve alapján biztosítani kell ehhez a lehető legoptimálisabb körülményeket. Ezt a feladatot vállalja a Gond-viselés programja. „Húsz fiatalt látunk el jelenleg, húszonévestől negyven éves korig. Fejlesztő foglalkozásnak hívják, amit itt csinálunk, a munka mellett van közös zenélés, táncház, különböző más foglalkozások.

Tarka-Barka Ajándékbolt
Gond-viselés Nonprofit Közhasznú Kft.
1096 Budapest, Thaly Kálmán u. 40.

Az ügyesebbek munkaszerződéssel dolgoznak, rendes fizetést kapnak. Fizetést, nem zsebpénzt, és dolgoznak, nem segítenek, fontos, hogy így használjuk – pontosít Telek Vilmosné. A kevésbé ügyesek szociális jogviszony keretében tevékenykednek nálunk, ők háztartási feladatokat látnak el, de az itt folyó munkákba is bekapcsolódhatnak. Például a tisztítást vagy a lábacskák méretre vágását, a tömés előtti kifordítást szívesen és jól elvégzik- folytatja.

 

 

 

A termékeket rendszeresen fejlesztik.  A vezető jobbkeze, Gál Gabriella, aki eredetileg ipari formatervezőként dolgozott, nagy segítség a tervezésben és az iroda vezetésében. „A figurákat direkt úgy tervezzük, hogy minél jobban bele tudjanak dolgozni a fiatalok. Ránézésre kicsit mindegyik különböző, de minőségileg kifogástalan, profi termék. Ez nagyon fontos” - kapcsolódik be Gabi. Közben látom, hogy két nagy megtömött zsák áll az ajtó mellett. Azt mondják, a fiataloknak is nagyon fontos, hogy lássák, a plüssfigurák, babzsákokat elszállítják, így van értelme a munkának. „Ezek most Egerbe mennek az adventi vásárra, de kint lesznek a termékeink a pesti Bazilikánál is” - folytatja.

Igyekeznek az adott szezonra is reagálni, így volt most tökpárna és Halloween-figurák. Húsvétkor, karácsonykor, mikuláskor is készítenek szezonális darabokat, de az is előfordult már, hogy a gondozottak közül érkezett az igény. Így lett katica, egy Dóri nevű lány kérésére, meséli Gabi: „Elmondta, szereti ezeket a figurákat, de milyen jó lenne egy katica is. Megcsináltuk. Nem tudom, hogy ha most megkérdeznénk, még emlékezne-e, de akkor nagyon boldog volt.Azt mondják, a bolt forgalma csak egy nagyon kicsi része az értékesítésnek. A cél az lenne, hogy különböző együttműködések keretében hosszú távon előre látható megrendelések érkezzenek. Erre már van is példa.

Szállítottak a Bátor Tábor számára, érkeztek nagyobb megrendelések különböző cégektől, és folyamatosan kapcsolatban állnak a Magyarországi Kerekasztal Egyesülettel, akik már több alkalommal vettek tőlük termékeket nagyobb mennyiségben.

„A velük való együttműködés annyira szép történet. Megvásárolják tőlünk a figurákat és adománygyűjtő munkájukban használják fel. Így kapott például a Tűzoltó utcai Klinika új inkubátort. A történet szépen körbeér. A mi fiataljaink készítenek egy terméket, amivel azoknak a babáknak segítenek, akik korábban jöttek a világra, hogy ne kerüljenek olyan helyzetbe, mint ők” - folytatja Gabi, de mind a ketten egyetértenek abban, hogy a jövőt a hasonlóan kétirányú együttműködések jelentik az ilyen kis sejtek számára, mint az övék. Ha stabil együttműködések alakulnak ki, előre tudják tervezni évet, és gyakorlatilag meg is alapozzák a működésüket.


Szívesen olvasnál még a témában? Tegyél érte Te is! Válaszd a Neked megfelelő formát.

Támogasd a TVE munkáját adománnyal!

Fizess elő egy terméktesztünkre!

Legyél a TVE Támogató tagja vagy Szupertagja!

Ehhez még egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is adunk, amellyel több mint 70 jófej helyen vásárolhatsz kedvezményesen!



 



  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében