fbpx

| Hargitai Miklós

Paradicsom a pokolból

A spanyolországi Almería története messziről nézve sikersztorinak tűnik: a rossz földrajzi adottságú vidék néhány évtized alatt a zöldségtermesztés egyik európai központja lett. Ám a pirospozsgás héj alatt csúnyán rohadnak a fóliás zöldséggyár paradicsomai.

A budapesti nagybani piacon a zöldségszezon két-három nyári hónapját leszámítva egész évben van spanyol zöldség. Ez azt jelenti, hogy a 2500-2700 kilométert utazó spanyol áru legalább 9 hónapon át versenyképes a helyben termő magyarral, árban és minőségben egyaránt – állítja Gyolai Zoltán, a zöldség-nagykereskedelemmel foglalkozó Gyolai Kft. vezetője, majd hozzáteszi: a minőség itt nem elsősorban az ízre, hanem a küllemre vonatkozik, és arra, hogy a növények milyen sokáig életképesek a polcon.

Hogy hogyan tud Spanyolország, azon belül is a fő zöldségtermesztő régiónak számító Almería versenyben maradni Európa hagyományos zöldségpiacain, az csak az almeríai gazdálkodási módszerek behatóbb tanulmányozása után érthető meg.

Ez a tartomány a múlt század elején még a szegény Spanyolországon belül is az egyik legelmaradottabb vidék volt, amelynek lakói pásztorkodással vagy csemegeszőlő-termesztéssel foglalkoztak. Amikor a szőlőüzletnek bealkonyult, az amerikai vadnyugathoz hasonlító, követ, homokot és kaktuszt bőven termő, egyébiránt viszont kietlen területet átmenetileg a filmesek vették birtokba, ám az évi néhány produkció a gyér lakosságot sem tudta eltartani.

Az 1950-es évek végén azután a spanyol kormány gondolt egy merészet, és megreszkírozta annak az egyetlen üzletágnak a felfuttatását, amelyet az akkori tudás szerint a helyi viszonyok lehetővé tettek. Almeríában évi 3000 órán át süt a nap, a hőmérséklet sosem megy fagypont alá, az évi átlag pedig 18-19 fok, azaz majdnem tíz fokkal magasabb, mint Magyarországon – ellenben nagyon kevés a csapadék. Ahhoz, hogy a kopár tájból zöldségeskert legyen, „csupán” némi víz és talajjavítás kellett. Az előbbit fúrt kutakkal oldották meg (elég mélyen, 300-400 méteren van a környéken a talajvíz, de a minősége jó: tiszta, és alacsony a sótartalma, vagyis lágy), az utóbbit pedig eleinte műtrágyázással.

Képaláírás – írd át vagy töröldA fokozódó ütemben néptelenedő, gazdaságilag szinte teljesen inaktív régiót valóban az állami beavatkozás mentette meg: a földeket kiadták művelésbe a helyben élő, mezőgazdasági tevékenységre vállalkozó néhány száz családnak, a költségvetés pedig magára vállalta a kutak fúrásának és a termelés beindításának terheit. A költségeket alacsony kamattal meghitelezték. Ehhez létrehoztak egy takarékszövetkezetet a parasztok részvételével, akik így tulajdonképpen egymás számára kölcsönözték ki az állam pénzét, illetve később már a saját tőkéjüket is. Azaz a pénzügyi tevékenység nyeresége is helyben maradt. A spanyol állam még egy fontos lépéssel járult hozzá a sikerhez: alapított egy kutatóintézetet, amely számos használható választ adott a helyi termesztés számára fontos kérdésekre, a csepegtető öntözéstől az erózió megállításáig.

Az elsőként művelésbe fogott mintaterület 1700 hektár volt, ma mintegy 40 ezer hektáron folyik fóliás zöldségtermesztés a térségben. Összehasonlításképp, ez a fóliatenger nagyjából akkora, mint Budapest, és a magyarországi fóliás termőterületnek körülbelül a nyolcszorosa. A régió mintegy 700 családnak, illetve nehezen meghatározható mennyiségű (legális és illegális) vendégmunkásnak ad megélhetést. Hollandia és az olasz Puglia versenytársaként így vált Almería az európai piac legfontosabb primőrzöldség-ellátójává.

A fő profilba tartozó paradicsom és eper mellett termesztenek sárgadinnyét, uborkát, kínai kelt, cukkinit, kaliforniai paprikát is. Szinte kizárólag fóliasátrakat használnak, mivel ennek anyaga jobban védi a növényeket az erős naptól, mint az üveg. Mára sajátos agrár-ipari komplexum alakult ki itt, amelynek ipari része a mezőgazdaságban használt fóliákat, öntözőrendszereket, csomagolóanyagokat, tárolórekeszeket, vegyszereket állítja elő.

 

Vegyszertől tocsogó föld

A különleges éghajlatból, illetve az európai zöldségpiac jellemzőiből adódóan sajátos munkaritmus alakult ki Almeríában. Nyáron gyakorlatilag megáll az élet, a legmelegebb időszakot pihenéssel vagy idegenforgalom felvirágoztatásával töltik. Augusztus végén indul az első, február végén pedig a második hajtatási időszak. A kavicsos-agyagos talaj ásványi anyagokban gazdag, humuszban viszont szegény, a nedvességet azonban megtartja, nem engedi elszivárogni.

A vöröses színű földet ezért leginkább csak váztalajként, illetve vízzáró rétegként hasznosítják, a palánták hajtatása a felszínen szétteregetett, szerves trágyával kevert tengerparti fövenyben, azaz durva szemű kvarchomokban zajlik. Ebből adódik az intenzív zöldségtermesztés egyik komoly környezeti hatása. A homokos talaj javítására döntően a tágabb régió húsgyáraiból, elsősorban sertéstelepekről származó hígtrágyát használják, ami a növényeknek tápanyag, a környezetnek viszont szennyezés.

A hígtrágyából a felszíni vizekbe kerülő szervestápanyag-terhelés miatt az EU rendszeresen meg is bírságolja a fóliaövezet termelőit, az ezredforduló táján pedig az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást is indított a spanyol kormány ellen, elsősorban a trágya nem megfelelő elhelyezését sérelmezve. A problémát súlyosbítja, hogy a szerves anyag a „valódi” talajba annak kötöttsége miatt nem is tud beépülni, vagyis amit a növények nem szívnak fel, az teljes egészében a vizeket szennyezi.

A másik komoly környezeti krízist a fóliás hajtatás során használt vegyszerek okozzák. A monokultúrás, az élőmunka minimalizálására épülő termesztésben ugyanis kulcsszerepet kapnak a növényvédő szerek. Emellett tápoldatok formájában műtrágyát is használnak, ami tovább növeli a talaj és a víz terhelését.

A termőtalajt általában a sátrak élettartamáig használják, utána pedig lecserélik – az eredmény sok millió tonna, szerves szennyezőkkel és vegyszerekkel túltöltött, valójában veszélyes hulladéknak számító úgynevezett „meddő”. A fóliás nagyüzemi zöldségtermesztés fenntarthatóságát emellett az is megkérdőjelezi, hogy a hatalmas monokultúrák túlságosan sérülékenyek. 2010-ben a szokatlanul nedves időjárás miatt egy gombabetegség a régió teljes termésének 40 százalékát elvitte.

A nagyüzemi fóliázás termesztéstechnológiája nemcsak a környezetet, hanem a fogyasztókat is veszélyezteti. Simon Gergely, a Levegő Munkacsoport környezetkémikusa saját méréseik, illetve az európai tapasztalatok alapján is azt állítja, hogy a primőrként termesztett, nagyüzemi módszerekkel előállított zöldségfélékben egyértelműen több az egészségre káros vegyszermaradék, mint a helyben termő, szezonban fogyasztott zöldségekben. Ennek részben a termelési technológián kívüli okai vannak: az árut addig is többféle vegyszerrel kezelik, amíg a termőhelyről a polcra kerül.

A másik fele
Az egyik legnagyobb magyarországi, német tulajdonú áruházlánc beszerzési vezetője lapunk kérdésére elmondta: a beszerzés mindig központi, tehát adott esetben a helyi péküzemmel (ezen a területen a leggyakoribb a helyi beszállító) is a hollandiai vagy németországi központ állapodik meg.
Minden olyan árut, amely bírja a hosszabb szállítást és a hűtőházi tárolást, igyekeznek akkora tételben beszerezni, amely akár a teljes hálózatuk ellátására elegendő, a folyamatosan nagy mennyiséget és egyenletes minőséget pedig csak az almeríaihoz hasonló „zöldséggyárak” tudják garantálni. Miután a beszerzőknek egész Európát kell ellátniuk, a szállítási költség nem sokat nyom a latban. Az áruházvezetők szívesebben vásárolnának helyi árut, annál is inkább, mivel a fogyasztók is jobban szeretik, ám ennek lehetőségét az üzletpolitika nagyon szűkre szabja.

Maga a termesztés hatalmas, 5-8 méter széles és 3-4 méter magas, úgynevezett spanyol sátrakban zajlik, melyek lapos fóliateteje két réteg vékony, acélfonatból készült háló közé van beszorítva, hogy az erős szél ne tudja lebontani. A sűrű műanyaghálóból font falak segítik az átszellőzést, és távol tartják a nagyobb kártevőket (lepkék, madarak).

Egy-egy ilyen fóliacsarnok három-négy évig áll, utána a fóliát újrahasznosítják, a vázat és az acélhálót pedig ismételten felhasználják. Újabban terjednek a nagyobb, 7-9 méter magas, narancssárga, azaz színszűrő, csak a növények számára hasznos fényt beengedő fóliával takart sátrak is, amelyeket a környezetvédők azért sem szeretnek, mert a színes műanyag nehezebben, több maradékanyagot hátrahagyva bomlik le.

 

Élet a fóliatengerben

Az almeríai fóliázás társadalmi hatásai talán a környezeti következményeknél is riasztóbbak. Mivel az európai fogyasztó a szupermarketekben szezonon kívül is legfeljebb 2 eurót hajlandó fizetni a paradicsomért, a zöldség kilója a földeken nem kerülhet többe 50 eurócentnél. Ezt az árszintet még akkor is nehéz tartani, ha nem kell a sátrak fűtésére költeni. A „megoldás” az alacsony bérű vendégmunkások alkalmazása. Hivatalos adatok szerint a régióban 10-15 ezer, elsősorban Marokkóból és Dél-Amerikából érkezett idénymunkás dolgozik, jogvédő szervezetek szerint azonban valójában tízszer ennyien lehetnek. Többségük mindenféle papír nélkül, tejes kiszolgáltatottságban, a rabszolgaságra emlékeztető körülmények között él.

Az általában az anyaország, illetve az anyanyelv alapján klánokba szerveződő dolgozóktól a csoportok vezetői a bérük egy részét rendszeresen elveszik, gyakori az erőszak minden formája, a gyilkosságot és a nemi erőszakot is beleértve. A munkások – bármi történik is velük – a rendőrséghez nem fordulnak, hiszen a hatóságok elsőként az ott-tartózkodásuk jogcímét kezdik vizsgálni, ami senkinek sem érdeke. Munkavédelmi előírások természetesen nincsenek, sem a naponta ledolgozott órák számával, sem a zárt térben történő vegyszerhasználathoz egyébként elengedhetetlen védőruházattal nem foglalkozik senki.

A munkások között kelet-európaiak, románok, ukránok és kisebb számban magyarok is vannak. Egy lapunknak nyilatkozó fiatal magyar pár tagjai – akik egy teljes őszi szezont töltöttek kint, augusztustól februárig – azt mesélték, hogy a napi bérük elvben 30 euró volt (szemben a 45 eurós minimálbérrel), de még ebből is levontak különféle jogcímeken, így a gyakorlatban 22-25 eurót kaptak kézhez. „Ezért naponta átlagosan 10-12 órát dolgoztunk, szabadnap nélkül. A szállásunk egy félig földbe vájt, deszkából épült, fóliával fedett barakk volt a fóliasátrak között, amiért természetesen fizetni kellett”, mesélte a Torockai Tiborként bemutatkozó, állítása szerint hasonló rendszerben spanyol építkezéseken is rendszeresen dolgozó idénymunkás. Mint elmondta, a fóliázásban a munkavédelmi előírások betartásával senki nem törődik, a permetezéshez például védőálarc helyett az arcuk elé kötött ruhákat használnak.

A munkások, hogy spóroljanak, igyekeznek minél több helyben termő zöldséget fogyasztani, bár tisztában vannak vele, hogy túl magas a vegyszertartalmuk. Az eladást ugyanis eleve úgy időzítik, hogy a fogyasztáshoz szükséges várakozás idejébe az áru utaztatásának napjait is beleszámítják, vagyis a zöldség a leszedés időpontjában még garantáltan túl sok növényvédő szert tartalmaz.

A földeken dolgozók szociális helyzetének javulására nincs kilátás, az árakat ugyanis csak ezzel a foglalkoztatási szerkezettel lehet szinten tartani. A következményekért részben az európai szupermarkethálózatok központi árubeszerzési gyakorlata a felelős. Csak olyan beszállítóktól vásárolnak, akik egész évben tartani tudják az 50 cent alatti árakat, és folyamatosan biztosítják a hatalmas mennyiséget. Ennek a feltételnek azonban csak a „rabszolgákkal” dolgozó ültetvények tudnak eleget tenni. (Egyébként nemcsak Almeríában működnek ilyenek, hanem a már említett dél-olaszországi Pugliában is. Ott néhány éve valamivel javult a helyzet egy, a munkások közé beépülő újságíró Rabszolga voltam Pugliában című drámai riportja hatására.)

Van még egy alkalmazotti réteg, amelyet keményen kizsákmányolnak azért, hogy az európai vásárló az év 12 hónapjában olcsó zöldséget ehessen, ehhez ugyanis a jellemzően kelet-európai – román, ukrán, magyar és lengyel – kamionosok olcsó munkájára is szükség van: naponta átlagosan 500 hűtőkamionnyi (évente 3 millió tonna) áru hagyja el a térséget, és a szerelvények a visszautat többnyire üresen teszik meg. A sofőrök körében szintén gyakori az illegális foglalkoztatás, amiben az is közrejátszik, hogy a legtöbb nyugat-európai országban nem szokás megállítani az autókat ellenőrzési céllal, ha egyébként nem követnek el semmilyen közlekedési szabálysértést.

Azok az ágazatok, amelyek kifejezetten a szürkén és feketén foglalkoztatott, alacsony bérű vendégmunkások foglalkoztatására épülnek, nagyon erős szívóerőt gyakorolnak a bevándorlásra, sőt ezek jelentik a migráció egyik legfontosabb mozgatóját – nyilatkozta lapunknak Juhász Attila migrációkutató, a Political Capital vezető elemzője. Szerinte a jelenség nem korlátozódik Spanyolországra, sőt Európára sem, hiszen például a Mexikó és az USA közötti népmozgás is nagyrészt ezen alapul. Magyarországon pedig elsősorban határon túli magyarok végzik a hasonló munkákat, ezért a tünetek kevésbé látványosak.

A bevándorlók első számú felvevőpiaca a mezőgazdaság és az építőipar, az egyik legnagyobb befogadó pedig éppen Spanyolország. A jobbára papírok nélküli foglalkoztatási formákhoz gyakran emberkereskedelem, prostitúció, rabszolgamunka kapcsolódik. A szakember szerint önmagában a bevándorlási szabályok folytonos szigorítása nem oldja meg a problémát, hanem éppen azt eredményezi, hogy a meglévő munkaerőigény egy része csak az illegális szférán keresztül elégíthető ki, a kiszolgáltatott helyzetben lévő munkaerő pedig sokszor a munkáltatóknak is érdeke.

Mindehhez gyakran a hatóságok „félrenézése” is társul, kiegészítve azzal, hogy a bizonyos időt munkával töltő, valamilyen egzisztenciát kiépítő idénymunkások státusát időről időre legalizálják. Vagyis van út a papírok nélküli munkavégzésből a tartózkodási engedélyhez, illetve az állampolgársághoz, csak éppen nagyon meg kell szenvedni érte. Ez persze szintén migrációs hajtóerőként működik. Látni kell azonban azt is, hogy a nyomor és a kiszolgáltatottság nem a vándorlással jön létre, sok migráns saját országában még kilátástalanabbnak látja a helyzetét.

 

Megjelent a Tudatos Vásárló Magazin 24. számában.

 

***

Tetszik a TudatosVásárló.hu és szívesen olvasod cikkeinket? Ez egy nonprofit oldal, a Tudatos Vásárlók Egyesülete tartja fenn. Minimális forrásaink vannak a működtetésre. Kérjük, hogy te is támogass bennünket, hogy több hasznos cikket publikálhassunk!
 
Oszd meg a cikket a facebookon! Klikkelj a cikk címe mellett!
 
 

 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás