A táplálkozástudomány többé-kevésbé tudományos, egymással is vitatkozó irányzatainak története egyben a nehezen összeegyeztethető fóbiák története. Miután lassan már az összes ételcsoport a vádlottak padjára került, lassan szezonja lesz a jóindulattal is csak kvázitudományosnak nevezhető teóriáknak, amelyek történeti és evolúciós alapon jelölnék ki a javallott és tiltott táplálékok körét.

A paleolit diéta hívei maguk is ilyen szempontok szerint dolgoznak. Kiindulópontjuk a jó tizenkétezer évvel ezelőtti fordulópont, amikor az akkori emberiség mind nagyobb csoportjainál váltotta fel a gyűjtögető, halász-vadász életmódot a földművelés és az állattartás. Ez az őskőkor, azaz a paleolitikum vége. A paleolit diéta hívei szerint ez minden rossz kezdete. Az addig ideálisan táplálkozó emberiség megfertőződésének, a civilizációs, jóléti betegségek megjelenésének kora, amelyek azóta is kísértik fajtánkat.

A vádlottak padján ott ülnek a gabonafélék (kivéve talán a zabot) meg a belőlük készült kenyér- és tésztaféleségek, a tehéntej és tejtermékek, a bab, a borsó, a lencse, a nagy keményítőtartalmú gumók (a burgonya legelébb!), a növényi olajok, s végül, de nem utolsósorban a finomított cukrok, mint a legfőbb bűnösök, amelyeket ráadásul előszeretettel kevernek a többi delikvenshez.

A paleolit diéta hívei szerint a hirtelen táplálékváltás óta eltelt pár ezer év evolúciós szempontból olyan rövid idő, amely nem tette lehetővé az új táplálékforrásokhoz való alkalmazkodást. Márpedig a mai menük legnépszerűbb alkotóelemei ilyen vagy olyan okokból egyértelműen mérgek, amelyek még a legbanálisabb esetekben is alig kezelhető aknék, kelések elburjánzásához vezetnek.

Lássuk sorra a vádpontokat. A propagátoroknak a szénhidrátokkal általában bajuk van. Ez azonban nem mindig vág össze a szénhidrátfélék kárairól és hasznairól vallott táplálkozástudományi nézetekkel. A paleolit diéta követői szerint az akár húszezer évvel ezelőtti ételek fogyasztása nyomán kevesebb szőlőcukor kerül a vérbe, mint a ma népszerű tésztafélék vagy édességek esetében. Ez viszont nem feltétlenül van így.

Mézet alighanem már a pattintott kőkorszakban is ettek eleink, márpedig ez tömény glükóz-fruktóz keverék. Mindez azért fontos, mivel a teória szerint a gabona-, tésztafélék, más természetes keményítőforrások, illetve a finomított cukrok és az édesített élelmiszerek a legfőbb bűnösök a magas inzulinszint, az elhízás, cukorbetegség, anyagcserezavarok, szívbetegség, sőt szívhalál, illetve a rákos megbetegedések kialakulásában. Hogy a mai táplálkozástudomány ezt nem így gondolja, és nem is vetne minden gabonaszármazékot egyforma lendülettel a szemétdombra, az csak az ő baja.

A kulcsszó a gyanús fehérjék kerülése: mindenekelőtt a gluténé és más gabonafehérjéké, amelyek áthatolnak a bélfalon, módosítják a szervezet védekezési rendszerét, befolyásolják az agyműködést – ezáltal ők a felelősek a civilizációval együtt terjedő autoimmun és idegrendszeri betegségekért. A teljes kiőrlés pedig csak ront a helyzeten, mivel ekkor olyan rostok kerülnek a szervezetbe, amelyek akadályozzák a vitamin- és ásványianyag-felvételt, arról nem is szólva, hogy sok lektin nevű fehérjefajtát tartalmaznak, ez meg a paleolit diétások szerint mérgező anyag, amely végső soron tovább súlyosbítja az autoimmun állapotot. (A „hivatalos” tudomány csak a nagy mennyiségű, amúgy is nyers vagy rosszul főzött hüvelyesektől, gabonaféléktől és magvaktól óv).

A nem emberi tej sem sokkal különb hatású: itt a tejfehérje, a kazein és származékai a főbűnösök. Az inzulinszint drasztikus megemelésétől kezdve az így okozott cukorbajon át, az autoimmun betegségektől és az allergia terjedésétől a rák gyakoribbá válásáig szinte mindenért a tejet teszik felelőssé. Kivétel azért akad: a téma hazai apostola, Szendi Gábor maga is megvallja, hogy sajtot azért fogyaszt, mivel az már a feldolgozásnak rendkívül magas fokát jelenti. Továbbá a témában több kötetes szerző szereti, és ez magában is nyomós ok. Ugyanakkor pont a tej fogyasztása kapcsán ő maga is kénytelen elismerni, hogy az emberiség nem kis csoportjai igen gyorsan alkalmazkodtak a felnőttkori tejcukorbontáshoz. Az állati fehérjékkel, a jó kis húsokkal nincs is gond, ami összefügg azzal, hogy a paleolit diéta propagátorai üres fecsegésnek tartják a „koleszterinlegendát”.

De persze itt vannak a problémák, amelyek sokféle ellenvetésre késztetik a diéta kritikusait. Az irányzat hívei jó szokás szerint mazsoláznak a téma szerteágazó szakirodalmában, és hajlamosak csak az őket igazoló állításokat és vizsgálati eredményeket pakolni az irodalomjegyzékekbe.  Miközben azonban nyilvánvalóan nincs és nem is lehet igazuk minden felvetett kérdésben, ezek sokszor nagyon érdekes problémákra, tudományos dilemmákra mutatnak rá, amelyek feltárására eddig a kísérleti kutatási módszertanon alapuló orvoslás vagy éppen a táplálkozástudomány nem vállalkozott.

A temérdek élelmiszer egyedi és kereszthatásainak feltárásához ugyanis beláthatatlan mennyiségű pénzre és időre volna szükség – ennél mindenképpen olcsóbb látszólag meggyőző elméleteket felállítani. Éppen ezért minden olvasónknak javasolnánk, hogy a paleolit diéta elkezdése előtt gondosan mérlegelje a javallott és ellenjavallt ételek hatásait. Tudjuk, nem lesz könnyű dolga már abban sem, hogy különválassza a kétkedő, azaz nem a különféle hívők szája íze szerint íródott tanulmányokat, valamint az elferdített és sokszor bombasztikus megállapításokat rejtő irományokat.

A történelem előtti életformákat tanulmányozó kutató például nem fog olyan könnyedén és elhamarkodottan nyilatkozni az általunk még mindig csak töredékesen ismert őskőkor kulináris szokásairól és gyakori betegségeiről, egy biológus pedig kicsit összetettebben látja a változó körülményekre és táplálékokra adott evolúciós válaszokat, mint a notórius diétások.

Végül persze fel kell tennünk a kérdést: ez a diéta is csak a „felvilágosult” kevesek hóbortja lesz, vagy az egész emberiséget akarjuk visszaszoktatni a hús-zsír-zöldség-gyümölcs terápiára? Mert annyi megehető húst sosem fogunk előállítani, amennyi a jelenlegi népesség táplálására elég volna. A húsállattartás vagy a halfogyasztás sci-fi méretű felduzzasztása alighanem már magában is olyan járulékos (például környezeti) károkat vonna maga után, amelyek mellett eltörpülhetne a sok-sok amúgy is csak feltételezett haszon, amely a fenti menüből származna. A paleolit diéta hívei által támadott élelmiszerfélék – még ha el is fogadnánk az összes rosszat, amelyet róluk állítanak – sikeresen lendítették át az emberiséget az élelmezési kríziseken, és hozzásegítették, hogy minden képzeletet felülmúló mértékben terjedjen el Földünkön. Tudjuk, ezért nem mindenki lelkesedik.

Megjelent a Tudatos Vásárló Magazin 20. számában.

Kép [cc] tasikee