fbpx

| Léderer Sándor

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Az óriáscégek felelősek az Amazonas kiirtásáért

A Greenpeace hároméves oknyomozó tanulmánya szerint elsősorban a brazil szarvasmarhaipar felelős az Amazonas folyamatos irtásáért, ezáltal pedig az ország széndioxid-kibocsátásának jelentős részéért.

Az
Amazonas lemészárlása
című tanulmány nyomon követi több nagy brazil
szarvasmarhafarm működését, és megdöbbentő eredményre jut.

A tenyésztők legelőik kibővítése érdekében rendszeresen
végeznek illegális erdőirtást, kisajátítják a bennszülöttek által lakott
területeket, és dolgozóik egy részét rabszolgaként foglalkoztatják. A brazil
kormány szerint az amazonasi esőerdőirtás 80%-áért a szarvasmarhatartás
felelős.

A brazil szarvasmarhaipar főbb megrendelői között
megtalálható illetve megtalálható volt számos multinacionális óriáscég, például
az Adidas/Reebok, a Timberland, a Geox, a Carrefour, a Eurostar, a Honda, a
Gucci, az IKEA, a Kraft, a Clarks, a Nike, a Tesco és a Wal-Mart.

Úgy tűnik, hogy a jelentés hatására több nagy gyártó is átgondolta
beszerzési politikáját. Elsőként a Clarks jelentette be, hogy a továbbiakban
nem használ fel olyan alapanyagot, amely kiirtott erdőterületekről származik.
Később a Timberland, a Geox, a Nike
és az Adidas
is hasonló vállalásokat tett.

A Greenpeace szerint a brazil kormány is felelőssé tehető az
erdőirtásért, hiszen az ágazat legnagyobb cégeinek (Bertin, JBS, Marfri)
társtulajdonosaként érdekelt a szarvasmarhaipar növekedésében. (A nemzetközi
nyomás hatására a Világbank korlátozta
a környezetpusztításban résztvevő Bertin részére folyósított hiteleket). Ilyen
értelemben ellentmondásosnak tartják Lula elnök jóslatait, miszerint az ország
marhahúspiaci részesedése 2018-ra megkétszereződik, ugyanakkor 72%-kal
csökkentik az erdőirtás mértékét.

 

Sikeres Kleercut kampány a boreális erdő védelméért
Meghozta
az eredményét
a Greenpeace többéves Kleercut kampánya. A Kimberly-Clark 2009.
augusztus 5-i bejelentésében vállalta, hogy 2011-re az észak-amerikai eredetű
farost 40%-át újrafeldolgozásból, illetve FSC tanúsítvánnyal rendelkező
forrásból szerzi be. Hosszabb távon pedig arra törekszik, hogy nyersanyag igényét
100%-ban környezettudatos forrásból fedezze.

A szójatermesztés is az esőerdő területét csökkenti

A szarvasmarhatartás mellett a szójatermesztés jelent
fokozott veszélyt az Amazonas számára. A szója iránti nemzetközi kereslet
növekedésével a farmerek is termőterületeik bővítésére kényszerültek. Ehhez
gyakran az esőerdő kiirtásán keresztül vezetett az út.

A Greenpeace az
Amazonas elfogyasztása
című 2006-ban megjelent jelentésében rámutatott a
problémára, és kétéves megállapodást kötött a legnagyobb szójakereskedőkkel.
Ebben a kereskedők moratóriumot hirdettek minden erdőirtással létrejött
termőföldről származó szója forgalmazására.

Mivel a moratórium kezdete óta eltelt idő alatt nem sikerült
megnyugtatóan szabályozni az Amazonas védelmét, a felek a moratórium egyéves
meghosszabbítása mellett döntöttek. Ezúttal a brazil környezetvédelmi miniszter
is csatlakozott a megállapodáshoz.

Brazília a világ negyedik legnagyobb légszennyezője,
nagyrészt az esőerdők kiirtása és felégetése során keletkező szén-dioxid és
metángáz miatt. A 2009 decemberében megtartandó koppenhágai klímacsúcs áttörést
hozhat ezen a téren, amennyiben a világ vezető hatalmai képesek megállapodni a
környezetvédelemmel kapcsolatos keretszámok szigorításán.

A Greenpeace magyarországi
honlapján Te is követelheted
a magyar kormánytól, hogy a helyzet súlyosságát szem előtt tartva vegyen részt
a klímacsúcson, és segítse, hogy ennek megfelelő, érdemi döntés szülessen.

 

Kép [cc] Greenpeace

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás