fbpx

| Darai Irén

Olvasónk írta: Mérgező hajfesték

Kedves Ujhelyi Kata! Hallottam a rádióban Ránki Júliával való
beszélgetését. Ezért írok most, mert itt is hallom, hogy a
felelősségünk nem ér véget a küszöbnél.

Igen ezt én is így gondolom! Én 58 éves
vagyok és beteg. Súlyos nehézfém mérgezésem van, melyet a hajfestékből
szereztem be. Aggódom a fiatalokért, mivel látom, szinte mindenki festi a
haját, nem gondolnak arra, milyen veszélyeknek teszik ki magukat rövid és
hosszú távon egyaránt.

Debrecenben élek, az itteni ATOMKI-ben
vizsgáltattam be a hajfestéket, ahol kimutatták: az akkor még festett hajamban
ugyanazok a nehézfémek vannak, mint a hajfestékben.

A festések során és után egyre rosszabbul
lettem, természetesen akkor még nem sejtettem én sem és az engemet vizsgáló
orvosok sem, hogy talán a hajfesték a bűnös, az egyre sokasodó panaszaim oka.
Két év kellett ahhoz, hogy egyáltalán valami kézzel fogható eredményre
jussanak. Miközben én rendszeresen, 2,5 havonként hajat festettem, addigra a
nehézfém a megengedett határérték 80 000-szeresére nőtt, amelynek kezelésére
még ma sincs gyógymód, gyógyszer. Panaszaimat pszichogén eredetűeknek minősítették,
és akként kezeltek.

2006 szeptemberében az MTV1 híradójában
láttam a következő hírt: „Ma kezdik Brüsszelben vizsgálni a hajfestékeket, mert
kiderült, rákot okoznak.” Ennek ellenére még ma is mindenki mélyen hallgat, a
festékek ott vannak a polcokon.

Egyre több az allergiás, rákos beteg, nem
csak az idősebbek, de a fiatalok között is. Most itt a guar gumi, amiről én azt
gondolom, hogy gyógynövény a nehézfémekhez viszonyítva. A parlagfű is csak
jelzőnövény: jelzi, hogy baj van! Ez az igazi ok! 14,3 mg/kg nehézfém egy adag
hajfestékben! Vas, nikkel, króm, stroncium, rubídium, molibdén, arany, s van
még benne bróm, formaldehid és ammónia is.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás