fbpx

| Tudatos Vásárló

Növényi olajok magas vérnyomás és szívroham ellen

Az alfa-linolénsavat tartalmazó olajok, növények, mint például a dió, csökkentik a vérnyomást és a szívinfarktus kockázatát – állapították meg japán és amerikai vizsgálatok.

Japánban a Shiga Egyetem kutatói csaknem ötezer, önként
jelentkező felnőttet vizsgáltak. A hatalmas tanulmányban nem csak japán, hanem
amerikai, angol és kínai személyek is részletesen beszámoltak táplálkozásukról
és a kutatók nyolc alkalommal mérték az alanyok vérnyomását. A munkacsoport az
adatok értékelése során figyelembe vette a vizsgált személyek életkorát,
életmódját is, például azt, hogy dohányoztak-e, vagy volt-e súlytöbbletük.
Amikor 14 ilyen szempontot is beszámítottak, kiderült, hogy azok, akik
táplálkozásukkal – olajtartalmú salátaöntetek, olajos magvak – sok
alfa-linolénsavat fogyasztottak, alacsonyabb vérnyomással éltek, mint azok, akik
kevesebbet ettek ebből a tápanyagból.

Az alfa-linolénsav az egyik fontos, többszörösen telítetlen
zsírsav és azt már korábban is kimutatták, hogy ha valaki csak olyan ételeket
eszik, melyek keveset tartalmaznak ebből a zsírsavból, nagyobb esélye van az
életveszélyes szívritmuszavarok megjelenésére, mint annak, aki bőségesen
fogyaszt növényi olajokat, szóját, lenolajat vagy diót.

A másik vizsgálatot az amerikai Harvard Egyetem munkatársa, Hannia
Campos vezette, a vizsgálat színhelye pedig Costa Rica volt. Csaknem kétezer szívrohamot
elszenvedett helyi lakos táplálkozási adatait hasonlították össze olyan hasonló
korúakéval, akiknek nem volt infarktusuk. Ez a munkacsoport is figyelembe vette
a vizsgált személyek dohányzási szokásait, testsúlyát, vérnyomását és minden
egyéb kockázati tényezőjét és csak azokkal a különbségekkel foglalkozott,
melyek az alfa-linolénsav fogyasztásban, a vizsgálati alanyok zsírszövetének
összetételében voltak.

Egyértelműen bizonyítani lehetett, hogy akiknek az étrendje
gazdag volt alfa-linolénsavat tartalmazó ennivalókban, azok ritkábban kaptak
szívinfarktust, mint azok, akik más koszton voltak. Az alfa-linolénsav szívvédő
hatásához meglepően kevés ilyen ételre volt szükség: elég volt naponta két
teáskanálnyi szója- vagy repceolaj, fél kávéskanálnyi lenmagolaj, vagy három-öt
szem dió.

A két tanulmány az American Heart Association Hypertension c. folyóiratában jelent
meg.

 

Forrás: MTI

Kép [cc] p2cl

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás