fbpx

| KÖVET

Növények az irodában

Akik „otthon” érzik magukat az irodában, szívesebben dolgoznak, és ritkábban betegszenek meg, esnek ki a munkából. A növények pedig segítenek ebben: növelik a mentális és fizikai komfortot.

Egy kimutatás szerint a munkahelyi növények…
– megkötötték a káros anyagokat
– kiszűrték a port és a szennyező
  anyagokat
– emelték az levegő páratartalmát
  hűtő hatásuk volt 
– csökkentették a stressz szintjét
– javították az általános hangulatot
– javították a megjelenést
– csökkentették a zajokat

Akik „otthon” érzik magukat az irodában, szívesebben dolgoznak, és ritkábban betegszenek meg, esnek ki a munkából. Jobban kezelik a stresszes helyzeteket, hatékonyabban dolgoznak. Mind a munkaadó, mind a dolgozó élvezi az olyan munkahely előnyeit, ahol figyelemmel vannak a dolgozók biztonság, egészség, komfort iránti igényeire.

Egy ilyen munkahely alapadottságaihoz tartozik a káros hatásoktól mentes, ergonómikus munkakörnyezet, a megfelelő klíma, jó munkafeltételek (kényelmes szék, rendszeres pihenő, elég hely/intim szféra). Egyformán fontos a változatos, értelmes munka, a fejlődési lehetőség, hogy legyen tere a kezdeményezésnek. Kevésbé ismert, hogy a növények a munkahelyen növelik a mentális és fizikai komfortot.

 

Otthon érezni magunkat a munkahelyen: a növények kedvező hatásai az irodában

A zöld beépült génjeinkbe. Az emberré válás évezredes útján szoros kapcsolatban éltünk a természeti környezettel, a növényekkel, melyek jelezték a vizet, tápláltak, gyógyszerként, építőanyagként, ruha alapanyagként szolgáltak. Az evolúciós hatásuk belénk ivódott. A civilizáció kezdeteitől, amint az ember egyre több időt kezdett épületben tartózkodni, ide is magával vitte a növényeket. Kínában már időszámítás előtt 1000 évvel házi növényeket neveltek, a rómaiak cserepes növényekkel díszítették az átriumokat, a felfedezések korában az utazók egzotikus növényekkel tértek haza, melyek idővel gazdasági jelentőségre tettek szert. A 18. században kezdték a ritka növényeket ún. orangerie-ekben és üvegházakban tartani. Csak a II. világháború után terjedtek el hatalmas számban a szobanövények, nem utolsó sorban a központi fűtés terjedésének köszönhetően, mely kellemes környezetet biztosított számukra. Az irodákban a hatvanas években jelentek meg, és mára szükséges részeikké is váltak.

 

A növények előnyős hatásai

A növényekkel való különleges kapcsolatunkat felhasználhatjuk az egészséges munkahely kialakítására. Tény, hogy a növények jelenléte melegebbé, kellemesebbé hangolja a környezetet. Javítják a munkahely minőségét és fontos a dolgozók egészségére gyakorolt hatásuk. Segítik a jó munkahelyi klíma kialakulását, ami a hatékonyságra is kihat. Egy felmérés szerint a betegség miatti munkahelyi hiányzások száma hat hónap alatt tizenötről öt százalékra csökkent, amikor a növényeket közelebb helyezték a dolgozók monitorához. Más tanulmány szerint a növények jelenléte az irodában csökkentette az olyan általános panaszokat, mint a levertség, fejfájás, légúti irritációk.

 

Kedvező hatások a beltéri környezetre

Számos tényező befolyásolja egy iroda levegőjének minőségét, pl. a nyomtatók, másolók, monitorok, a székek kárpitozása. A növények csökkentik a szén-dioxid és más káros anyagok koncentrációját (pl. a benzol és a formaldehid), ezzel csökkentve az elhasznált levegő mennyiségét, növelve a friss levegő arányát. A munkahely ideális klímáját különösen télen, fűtési szezonban nehéz megteremteni, amikor alacsony a páratartalom. A száraz levegő miatti kellemetlen tünetek ismertek: száj-szárazság, orr- és/vagy füldugulás, szem- és bőrviszketés.

A hiányzások két fő oka a megfázás és az influenza. Tudta, hogy a növények a felvett víz 97%-át párologtatják el a leveleik felületén? A vízigényes növények akár 10-15%-kal is növelik környezetük páratartalmát. A komfortérzetet az is fokozhatja, hogy a túl meleg irodát a légtérbe került víz kellemesen hűti. Egy felmérés szerint, ahol az irodában ilyen növények voltak, a betegség miatti hiányzás csökkent.

 

A növények komfortérzetet növelő hatásai

Számos kutatás kimutatta, hogy a növények hatása a művi környezetben stresszoldó. Jelenlétükben nő a komfortérzet, míg az ingerlékenység, feszültség vagy levertség csökken. Az is felmerült, hogy zöld szín kórházi környezetben kedvezően hat a gyógyulási folyamatra és a számítógép mögött dolgozók stressztűrő képessége is jobb. Számos vizsgálat igazolta, hogy míg a növények kellemes munkahelyi környezetet teremtenek, a „steril” iroda gyakran „untató”. Az egyik felmérés kimutatta, hogy összefüggés van a beltéri növények és a kevesebb egészségügyi panasz, valamint a jobb hangulat között. Egy másik szerint a vizsgált bevásárlóközpont látogatottsága megnőtt, miután növényekkel díszítették. Miért? A növények kellemesebb atmoszférát teremtenek, feldobják a környezetet, javítják a levegő minőségét.

Egy holland tanulmány pozitív összefüggést talált a növények és az iroda dolgozóinak produktivitása között (a dolgozók saját állítása szerint). Valóban igaznak bizonyult azoknál, akik legalább 4 órát töltöttek monitor előtt. A növények kedvezően hatottak a munkatársak kreativitására és koncentráló képességére. A növényekről az is kiderült, hogy jó hangelnyelők, vagyis a dekorációs értékre fordított összeg igen jó befektetés volt.

 

Milyen növényeket válasszunk?

Különböző növények különböző téren hasznosak. A levegő káros anyagainak megkötésében pl. a páfrányok, fikusz-fajták, Areca pálma, Phoenix pálma jeleskednek. A páratartalom növelését biztosító fajták: páfrányok, fikuszok, Kentia pálma, filodendronok, vitorlavirág.

A növényeknek elegendő helyre, fényre, vízre, tápanyagra van szükségük. Nincs általános szabály, hogyan rendezzünk be pl. egy irodát, célszerű szakemberhez fordulni. Az biztos, hogy a növényekre fordított költség számos téren megtérül, csak gondoljunk az egészségre, a termelékenységre gyakorolt kedvező hatásukra, a betegség miatt kiesett napok számának csökkenésére, nem is szólva a kellemesebb munkahelyi környezetről.

A befektetés éveken belül megtérül, mint azt a mellékelt kalkuláció mutatja egy száz főt foglalkoztató számítógépes munkát végző cégnél, ahol a hiányzások száma 1%-kal csökkent.

 

Megjelent a KÖVET Lépések c. folyóiratának 2007. nyári számában. A Lépések korábbi számai a http://www.kovet.hu/view/main/61.html weboldalon érhetőek el, ugyanitt az újság meg is rendelhető. A cikkekkel kapcsolatban bővebb információ kérhető a KÖVET Titkárságán.

Kép [cc] Darren Shaw, Kelly Cookson

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás