fbpx

| Tudatos Vásárló

Nézz az étlap mögé!

Lehetséges a csak hazai termék vásárlása? Mit jelent a bio minősítés, és kik is pontosan azok az őstermelők? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ a Jövő-t-Evő programsorozat első szakmai fórumán.

A kerekasztal-beszélgetés vendéglátósokat és rendezvényszervezőket célozta meg, a helyi és hazai termékek használatának, a szezonalitás preferálásának, a vegyszermentességnek, valamint a tej-, illetve húsfogyasztás csökkentésének lehetőségei kerültek górcső alá.

A meghívott szakmai beszélgetőpartnerek között volt:

–          Zoltai Anna, a NÉBIH Élelmiszer és Takarmány-biztonsági Igazgatóságáról, aki tájékoztatást nyújtott többek között a rövid ellátási láncok előnyeiről élelmiszerbiztonsági szempontból; és beszélt az Útmutató a vendéglátás és étkeztetés jó higiéniai gyakorlatához című kiadványról.

–          Mester Péter – a Zöldsziget Kft. képviselője, aki éttermeknek szállít be, és különösen ügyel arra, hogy a hazai termelőket részesítse előnyben.

–          Bisztrai Márton a Házikó/Agrikulti nevében osztotta meg tapasztalatait a vidék és város összekötéséről.

–          Az ökológiai gazdálkodás, a biotermékek ellenőrzésének és tanúsításának szakértője, Allacherné Szépkuthy Katalin, a Hungária Öko Garancia Kft. munkatársaként nyújtott tájékoztatást a hazai helyzetről.

–          Szöllősi Réka, az ÉFOSZ az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségétől rálátást engedett a hazai feldolgozóipar olykor nehéz helyzetére a hazai beszállítókkal való együttműködés kapcsán.

Az esemény során három, környezetvédelmi szempontból fontos szempont került megvitatásra, amelyek alkalmazásával nagyban csökkenthető egy vendéglátóhely ökológiai lábnyoma.

A program szervezői a Zöldövezet Társulás és a Felelős Gasztrohős.

A következő Jövő-t Evő fórum május 13-án lesz a Szimpla Kertben, ahol a kitelepülés lesz a téma. A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt! Regisztráció itt.

 

Helyi, hazai és szezonális alapanyagok használata

A helyi és hazai termékek használatánál a központi kérdés az volt, lehetséges-e vajon csak hazai alapanyagokból egy étterem kínálatának fenntartása. A nap leghevesebb és leglendületesebb témája végül a megosztás helyett egyetértéshez vezetett. A meghívott vendégek egyetértettek abban, hogy a téli időszakban igen nehezen megvalósítható, hogy csak magyar alapanyagból készült ételek legyenek az étlapon – ez nagyfokú kreativitást és rugalmasságot igényel, amelyre sok esetben sem a vendégek, sem a munkatársak nincsenek felkészülve. Mint minden kérdésben, a racionális tervezést kell előhívnunk: lehet előnyben részesíteni a magyar termékeket, de némely időszakban kizárólag hazai alapanyagokkal csak szűk étlapot lehetne fenntartani.

 

Házikó vezetői számára fontos, hogy ők 100%-ban magyar termékekkel dolgoznak, és tapasztalataik szerint vásárlóik megértik, hogy miért nem kerül például citrom a túrókrémbe. Az import és egzotikus termékek helyett más, magyar alapanyagot használnak ízesítésként. Ugyanez vonatkozik a szezonális termékekre is: a Házikós lecsós batyu nagyon népszerű, és sok fogyna belőle február közepén is. Szeptemberben azonban véget ér a paradicsom szezon, ezért ahelyett, hogy külföldről hoznának be paradicsomot, inkább káposztás batyut készítenek. Sajnos vannak fogyasztók, akik ezzel az elvrendszerrel nem tudnak azonosulni, mindemellett azonban ez a gondolkodásmód bevonz egy olyan réteget, akik mindezt maradéktalanul megértik.

Ahogy azt a 2015-ös gasztro trendekből is világosan látszik, a zöld szemlélet már megjelent igényként az éttermi kultúrában is, ennek pedig egyik alapja a helyi, szezonális kínálat. Azonban – ahogy arra a Jövő-t-Evő első Fóruma is rámutatott -, ezt egyelőre csak egy szűkebb vendéglátói csoport képes megvalósítani, akik egy meghatározott vevői réteget tudnak meg célozni és kiszolgálni a konyhájukkal.

zöld szemlélet térnyeréséhez fontos, hogy az itthoni termelők és a feldolgozók hosszú távon gondolkodjanak, és legalább középtávú, stabil tervekre cseréljék a rövidtávú szerződéseket és filozófiát – mondta el Zoltai Anna, a NÉBIH képviselője. A tudatosabb beszerzés érdekében szükség van a vevői auditra és az élelmiszerlánc rövidítésére, legyen szó háztartásról vagy vendéglátó egységről. A kerekasztal beszélgetés rámutatott arra, hogy a nagytermelők szigorú ellenőrzések miatt kötelesek egy sor olyan szabályt és intézkedést betartani, amivel a biztonságot garantálják. A kistermelő esetében inkább bizalmi kapcsolat van a termelő és a vevő között – annak ellenére, hogy a kistermelőket is ellenőrzik.

Mester Pétertől tudhattunk meg még többet arról, hogy melyek az alapvető problémák a kistermelőkkel a magyar adó- és jogviszonyok tükrében: például, hogy ha ő mint beszerző őstermelőtől vásárol, azonnal 15% veszteséget produkál, hiszen ezeknek a termékeknek 12%-os az ÁFA tartalma 27% helyett. Emellett számos adminisztrációs kötöttséggel is jár az őstermelőtől való vásárlás (például a Felvásárlási jegy kitöltésével), amely szintén arra motiválja a beszerzőket, hogy az import terméket válasszák –  amellyel mindezek elkerülhetőek.

Szépkuthy Katalin, a Hungária Öko Garancia képviselője megerősítette, hogy mennyire nehéz nyomon követni az őstermelőket. Zoltai Anna a vevői auditra bátorított mindenkit, illetve egy természetes bizalmatlanságra a termelőkkel szemben. Igenis, ha piacra megyünk, és beleszaladunk egy magyar őstermelőbe, aki citromot árul, kérdezzünk rá, hogyan sikerült citromot termesztenie Magyarországon, “amikor az már a Tanú című filmben is mindenki számára világossá vált, hogy mennyire abszurd ötlet.”

 

Bio vagy nem bio?

A bio minősítés egy európai uniós jogszabállyal védett rendszer, amely élelmiszerre, takarmányra, textilekre és egyéb termékekre is vonatkozik. A termesztés során fontos az egészséges, egyensúlyban lévő talajállapot fenntartása, az elő környezet megőrzése. A bio nem feltétlenül lesz finomabb – inkább a növény karakterisztikája, az eredeti ízvilág érezhető jobban.  A bio szemlélet főleg környezetvédelmi szempontból fontos, és jelenleg Magyarországon sajnos nehezen megfizethető. A bio viszont nem jelenti, hogy vegyszermentes lenne a termék vagy alapanyag: egy szigorú rendszer határozza meg, hogy milyen anyag alkalmas bio növényvédelemre, és melyik nem. A kerekasztal-beszélgetés rámutatott arra, a bio esetében is meg kell győződnünk arról, hogy az adott terméknek valóban legyen a minősítése a Hungária Öko Garancia vagy a Biokontroll Hungáriától.

Allacherné Szépkuthy Katalin rávilágított arra, hogy kevés a hazai bio termék, és még ennek a nagy része is külföldi exportként végzi. Ez utóbbi érthető, hiszen a termelőnek jóval magasabb költségei merülnek fel a termesztés során, amire leginkább külföldön talált fizetőképes keresletet. A közönség sorai közül erre példát is hozott egy étterem képviselője: elmesélte, hogyan sikerült olcsóbban beszereznie magyar bio paprikát egy német piacon, mint amennyiért itthon vehetné meg.

 

Hús és tejtermék fogyasztás csökkentése

Általános vélemény volt a beszélgetők között, hogy mi, magyarok húsimádó nemzet vagyunk. Kevés a húsmentes étel az éttermek étlapján is. A csúcsgasztronómiában és a kreatív éttermekben egyre több helyen van már alternatíva a hús mellett is, bár sajnos sok helyen még mindig csak a rántott sajtot tudják a húsmentes részlegre beszúrni. A hús- és tejtermékek azonban a leginkább erőforrás-igényes élelmiszerek, ezért egy fenntarthatósági elveket szem előtt tartó vendéglátóhely – vagy fesztivál, rendezvény, háziasszony – számára fontos, hogy teljes egészében húsmentes kínálatot, vagy állandó és változatos alternatívákat biztosítson az étlapon. Szerencsére ma már számos fenntartható étterem kínál vegetáriánus és/vagy vegán ételeket, és több csatlakozott a Húsmentes Hétfő kampányhoz is.

A hús- és tejtermék fogyasztás csökkentése nem csak a környezet védelme miatt, de a különböző ételallergiával és speciális diétával élő fogyasztók miatt is szükséges. Bisztrai Márton szerint a legtöbb ember számára Magyarországon még mindig ijesztő a “vegetáriánus” szó – ezért ők is inkább a “húsmentes” kifejezést használják. Tény, hogy jó megítélést hoz egy étteremnek, ha kedvez a vegetáriánusok és vegánok számára is. Ha nem is óriási, de van üzleti értéke ilyen kínálatot fenntartani.

Ahhoz, hogy a vendéglátóhelyeken elterjedjen a helyi, szezonális és bio alapanyagok használata és a megfelelő húsmentes kínálat, fontos, hogy a vásárlók jelezzék ezirányú igényüket: kérdezzünk rá az alapanyagok eredetére, a termelési módszerre, és válasszuk a fenntarthatóbb fogásokat!

 

Forrás: Felelős Gasztrohős

Kép: Molnár Csaba

 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás