fbpx

| Tudatos Vásárló

Nemzetközi találkozót szervezett a TVE a szolidaritás alapú fogyasztásról

Májusban szerveztük meg a TVE legújabb nemzetközi projektjének magyar látogatását. A hat országból érkező nemzetközi csapat arról tanult nálunk, hogy miként működhetnek sikeres közösségi kezdeményezések akár vállalkozásként is.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete látta először vendégül a „Tanuljunk a Szolidaritás Központú Élelmiszer-rendszerekről” Grundtvig Tanulási Kapcsolatok felnőtt tanulóit.

Az első közös napunkon egy képzést tartottunk. A délelőtti program a bemutatkozással indult, megismertük azokat a szervezeteket és kezdeményezéseket, amelyeket a cseh, horvát, lengyel, magyar, német, olasz és svéd résztvevők képviseltek. A színes bemutatkozások után a szakmai munka következett. Meghívott előadóink, a Zöldbolt és a Neked terem munkatársai azt mesélték el nekünk, hogy miként lehet a fenntarthatóságot üzleti vállalkozásként képviselni, illetve hogyan lehet ezek működésébe a vásárlókat közösségként bevonni. A délután az önképzés jegyében telt. Olyan módszereket próbáltunk ki közösen – visszajelzések adása és mentorálás-, amelyek hatékonyan segíthetik a közösség alapú élelmiszer-rendszerek működését.

Az esténket a budapesti Szatyor boltban zártuk, ahol megismerkedtünk a Szatyor vásárlóközösség működésével, miközben végigkóstoltuk a helyi élelmiszerekből készült idényvacsorát.

Mivel a tapasztalatcsere központjában a szolidaritás központú élelmiszer-rendszerek állnak, a programból nem hiányozhatott a közösségi mezőgazdálkodás magyar úttörőinek megismerése sem. A lelkes csapattal ezúttal két olyan gazdaságot látogattunk meg, akik szintén egy hasonló nemzetközi tapasztalatcsere alkalmával ismerték meg a közösségi mezőgazdálkodás francia példáit, az AMAP-okat.

A napot a szigetmonostori Biokertben kezdtük, ahol egy kis közös gyomlálással kóstoltunk bele a gazdaság mindennapjaiba. A csapat tapasztalt gazdái és lelkes aktivistái fél óra alatt megtisztították az édeskömény sorokat, és ezután Pető Áron vezetett körbe minket földjén. A nyári meleg ellenére a résztvevők lelkesen ismerkedtek Áron trükkös szerszámaival, csúszó csomójával és termesztési tippjeivel. Eközben elkészült az ebéd (Renátának ezúton is köszönjük!), és az árnyékba húzódva arról beszélgettünk, hogyan is lett a szigetmonostori Biokert közösségi gazdaság.

A délutánt a Háromkaptár Biokertben folytattuk Tahitótfalun, ahol felfűtött kemence várt minket. A közös langallókészítés és falatozás után együtt indultunk megnézni a kertet, vendéglátónk Vukovich Daniella mutatta be nekünk a gazdaságot. A körbevezetést sajnos egy kitartó jégeső verte el, ami a kertet sem kímélte, de ennek ellenére igyekeztünk nem csüggedni, így egy szuper hangulatú zöldborsó pucolás közben ismerkedtünk a gazdaság működésével és egymás kezdeményezéseivel is.

Az utolsó reggelen tartott beszélgetésen kiderült, hogy a magyar látogatás mindenki számára nagyon inspiráló volt, és megmutatta azt, hogy ugyan annak ellenére, hogy sokszor úgy tűnik, az alternatív élelmiszerkezdeményezések elindítása nehéz és magányos munka, nem is vagyunk vele olyan egyedül. Legalábbis a partnerszervezetek tagjai már nem.

A tapasztalatcsere folytatódik, 2014-ben Csehország, Horvátország, Németország és Olaszország ad otthont a nemzetközi látogatásoknak.

 

            

A projektet az Európai Bizottság támogatta. A cikkben megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.

 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás