Nem unod még a banánt?

Banánipar és környezet

A banán Ausztrálázsia tápanyagban gazdag erdei talajain fejlődött: ökológiailag igényes faj. Amikor a megtisztított területen új ültetvényeket létesítenek, a talaj termőképessége gyorsan lecsökken, mivel a természetes levélhulladék nem áll rendelkezésre a talaj tápanyag-tartalmának pótlására. A terméshez szükséges tápanyag-tartalom maximálásának érdekében a természetes talajt gyomirtó szerekkel kezelik, így az védtelenül, csupaszon marad a napsugaraknak, a szélnek és az esőnek kitéve. Az újonnan telepített ültetvényeken a termesztés első három évében általában jelentős termésvisszaesés fordul elő. Így a termelékenység csökkenésének ellensúlyozására az ültetvény méretét növelni kell.

A talaj egészségének gyors megromlása elkerülhetetlenül erózióhoz és a felső talajréteg elvesztéséhez vezet. Az erős trópusi esőzés súlyosbítja a talaj pusztulását, az elfolyó vízfelesleg helyi áradásokat és a vízfolyásokban és parti területeken üledékképződést okoz. 1996-ban derítettek fényt arra, hogy a Costa Rica keleti partjainál található Cahuita Nemzeti Park törékeny korallzátonyainak több mint 60%-a maradandó üledékesedést szenvedett a parti banánültetvények talajeróziója miatt.

A banántermelés több mezőgazdasági kemikáliát fogyaszt, mint bármely más termény - a pamut kivételével. Ennek nagyrészt az európai és USA szupermarketek által előírt kozmetikai követelmények az okai, amelyek „tökéletesen" kinéző, hibáktól mentes banánokat kívánnak. Adott területen egyetlen növény intenzív termesztése jelentősen megnöveli a kártevők, gombák és betegségek kockázatát, vagyis remek táptalaja a növényvédő szerektől való függőségnek. Becslések szerint a trópusok kereskedelmi banánültetvényein hektáronként átlag 30 kiló növényvédő szert használnak évente. Vesd össze ezt az Európában a gabonákhoz használt 2,7 kilóval!

E különösen nagymértékű felhasználás azért szükséges, mert az erős esők a növényvédő szert lemossák a levelekről, a vegyszer így a talajba, majd a folyóvizekbe kerül. 1994-ben egy hónap alatt öt súlyos folyószennyezést jelentettek Costa Rica Cariari banánrégiójában. A Nemagon öröksége ellenére Latin-Amerika-szerte használnak olyan kemikáliákat az ültetvényeken, amelyek használatát korlátozták vagy betiltották az USA-ban.

A vegyszerhasználatot az ültetvények körüli területek biodiverzitása is megszenvedte. A talajerózió és az erdőirtás tovább súlyosbította a problémát. A vegyszermaradványok megakadályozzák azt a természetes folyamatot, hogy az úttörő növényfajok újra elfoglalják az elhagyott ültetvények területeit. Ilyen telkeken 440ppm réztartalmú talajt is találtak. Az emlősök, a madarak és a rovarok élete szintén károsan érintett, hiszen a növényvédő szerek felhalmozódnak a táplálékláncban.

A WWF szerint a banánipar több hulladékot termel, mint bármely más mezőgazdasági szektor a fejlődő világban. A szerves melléktermékek - többek között a hajtások, virágok, szárak és levelek, valamint a kiselejtezett banánok - tele vannak vegyi anyagokkal, amik akadályozzák a mikrobák és a flóra és fauna természetes lebontó folyamatait.

A biológiailag nem lebomló hulladék ipari mennyiségű műanyag zacskót, kötelet, ragasztószalagot és a vegyszerek tartályait jelenti. Ezeket vagy elégetik, vagy a lefolyóárkokba és a folyóvizekbe kerülnek. A hulladék gyűjtéséhez és szelektálásához raktárak szükségesek, ezt a termelési költséget gazdaságtalannak tekintik. Bár a friss adatok hiányoznak, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) becslése szerint 4510 tonna műanyag zacskó és 4832 tonna polietilén kötél hulladékot termelt Costa Rica banánipara csak 1995-ben.