• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Nem babra megy a játék

2007.07.11. /
Globális szinten fajok természetes élőhelyének megváltozására legtöbb esetben a mezőgazdasági termelés miatt kerül sor: jelenleg a Föld területének egyharmada áll művelés alatt, ekkora területen folyik élelmiszer-termelés.

 

A mezőgazdálkodás kialakulása óta eltelt 12 ezer évben mintegy 7 ezer növényi faj került termesztésbe élelmezési céllal. A mezőgazdasági sokféleség drámai csökkenését jól érzékelteti, hogy napjainkban mindössze 15 növényfaj és 8 állatfaj biztosítja élelmiszerünk 90 százalékát.

 

Tájfajták
A tájfajták a mai fajtáktól külső jegyeikben eltérő ősi fajtakeverékek, amelyek egy adott tájegység helyi sajátosságaihoz, klimatikus, biológiai és gazdasági-társadalmi változásaihoz alkalmazkodtak. Gazdag változatosságukat példázzák az Őrségben és a Vendvidéken az utóbbi években megtalált következő almafajták: csörgőalma, egéralma, vasalma, batul, piros pogácsa, London pepin, csíkos alma, kromstüll, aranyparmin, bális, vajalma, bőralma, cigányalma, fehér pogácsa, kúpalma, narancsalma, koszos alma, sárga szépvirágú, boralma, mákalma, mosánszki, rozsérű alma, ősjonatán, babalma, nemes sóvári, citrom alma, édes alma, apró eperalma, tányéralma, tökalma, krumplic, nevenincs alma, törökbálint, köcsögalma, vadalma, apró édes.

Alma, alma, piros alma, bumm!

Az agro-biodiverzitás, vagyis a kultúrfajok, a hagyományos termesztett fajták sokfélesége (diverzitása) a globális biodiverzitás gazdaságilag legértékesebb, legnagyobb hasznot hozó része. Ama kevés természeti erőforrás egyike, amely a gazdálkodók számára évszázadokon át biztosan rendelkezésre állt, és elsőrendű szerepet érdemelne a jövő növénytermesztésében is. A szupermarketek gyümölcsrészlegén azonban mindössze néhány almafajta található meg, abból egy biztosan piros, egy sárga és egy zöld - hadd válogasson a fogyasztó! Az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet 2005-ös adatai szerint a faiskolában forgalmazható fajták jegyzéke e Magyarországon őshonos gyümölcsből 60 fajtát nevez meg, amelynek csupán harmadát (21 fajtát) jegyezte be hazai nemesítő. Ennél egyelőre még az Őrség-Vendvidék gyümölcsöseiben is több ún. tájfajta található, amelyek persze mind hiányoznak a fajtajegyzékből.

A tájfajták sokféleségük révén évszázadokon keresztül alkalmazkodtak a helyi körülményekhez (a talaj- és klímaviszonyokhoz), s biztosították a gazdálkodás kockázatainak csökkentését. Termesztésük olyan gazdálkodási rendszerbe illeszkedett, amely a táj ökológiai adottságaiból, a környezeti feltételekből indult ki, s erre épültek a helyi társadalmak gazdag kulturális hagyományai. Így Magyarországon a XIX. század végére a termesztett növények nagyfokú genetikai sokszínűsége alakulhatott ki. A növénynemesítés előretörése a XX. század elején, később a hibridek, a modern fajták tömeges bevezetését támogató intézkedések, majd a hatvanas évek iparosított mezőgazdaságának mértéktelen vegyszerhasználatának következtében a tájfajták fokozatosan kiszorultak a nagy- és közepes méretű gazdaságokból, s csak a hagyományos művelési módokat alkalmazó kisebb gazdaságokban, kertekben hasznosultak. Hazánkban a tájfajták közül elsősorban a gyümölcsök ismertek, s rendelkeznek ma is jelentősebb gazdasági értékkel.

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) védőszárnyai alatt működő Növényi Genetikai Erőforrások Nemzetközi Intézete (International Plant Genetic Resources Institute, IPGRI) a növénynemesítési céllal hasznosított helyi fajták eltűnő sokfélesége miatt szervezte meg a tájfajták génbanki összegyűjtését. Termesztett növényeink sokféleségének védelmére létrehozott génbankokat a nagyüzemi, iparosított mezőgazdasági termelés okozta válság hívta életre. Ám hamar kiderült, csakis kényszermegoldás lehet egyes fajokat az eredeti termőhelyen kívül, gyűjtemények vagy ültetvények mesterséges körülményei között (ex situ) nevelni és őrizni. A világ ezernégyszáz génbankja a nyolcvanas évek végén még évente hatvanezer mintát osztott ki a nemesítőknek, ma csupán tízezret. A termőhelyrontó nagyüzemi, iparosított mezőgazdálkodás mellett a kényszerű génbanki, botanikus kerti védelem és használat a kisebbik rossznak számít. Az élővilág sokféleségének fenntartását, hasznosítását a fajok és változatok életképes állományainak eredeti élőhelyén, természetes állapotban történő (in situ) megőrzésével kellene biztosítani; ott, ahol jellegzetes tulajdonságaik is kialakultak.

Mára ezért sok helyen a helyi körülményekhez alkalmazkodott tájfajták, vagyis a hagyományos fajták eredeti termőhelyükön, termesztés útján történő fenntartása vált a mezőgazdasági sokszínűség védelmének és hasznosításának legfőbb útjává. A termesztett növényfajok legfőbb genetikai tartalékterületei, a kiskertek lettek a termőhelyhez kötött ún. in situ génmegőrzés célterületei. A kisparcellák (kiskert, zártkert, háztáji) a régi fajták vagy tájfajták fennmaradásában, valamint a nagyüzemi termelésbe vont kultúrnövényeknél gyakori génerózió ellensúlyozásában felbecsülhetetlen szerepet játszanak. A termőhelyhez kötött génmegőrzés legfőbb társadalmi előnye, hogy a helyi termesztési hagyományok, étkezési szokások továbbélésén túlmenően a kertművelő közösségek fennmaradását is biztosítja. A vetőmagok közösségen belüli cseréje, a relatíve kis parcellákon alkalmazható túlnyomórészt kézi munka ugyanis gazdaságilag-társadalmilag is fenntartható termesztési rendszereket eredményez.

A hazai mezőgazdasági sokféleség megőrzése és hasznosítása szempontjából fontos, hogy Magyarország eddig valamennyi biodiverzitásra, s ezen belül a növények genetikai sokféleségére vonatkozó nemzetközi egyezményt aláírta. Ennek ellenére 2003-ban az IPGRI által finanszírozott hazai kutatás rámutatott, hogy a jelenlegi jogi szabályozás korántsem támogatja megfelelően a tájfajták termesztésbe vonását, ezért nem csoda, hogy csak elvétve, a kisebb, magántulajdonú és családi használatú kertekben maradnak fenn.

Jelenleg tehát kevés reményre ad okot az mezőgazdasági sokféleség megóvásának és a jövő nemzedékekre hagyományozásának hazai helyzete. Úgy tűnik, visszavonhatatlanul elvesztettük genetikai forrásaink egy jelentős részét, és a jelenlegi intézményi környezet is egyértelműen a termesztett növények genetikai sokféleségének csökkenését ösztönzi. A kedvezőtlen tendencia megfékezésére a gödöllői Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet Környezeti Társadalomkutató Csoportja a helyi közösségekkel együttműködve az Őrségben és a Vendvidéken még fellelhető alma, bab és kukorica, valamint hajdina tájfajták feltérképezését, és sokféle értékük bemutatását kezdeményezte helyi fesztiválok keretében.

 

Zöldség és gyümölcs fesztiválok

Babfesztivál
*Ma még sokféleségükről ismertek, de egyre inkább az eltűnés veszélye fenyegeti az Őrség tájfajta babjait. E szemünk előtt zajló folyamatnak a megállítását tűzte ki célul az őrségi babfesztivál. Részletek >>>

Hajdinafesztivál
*A hajdinatermesztés hagyományos, a tájat is fenntartó termesztése az Őrségben mára gyakorlatilag eltűnt. E hagyományos őrségi növény felkarolására, és a tájba illő agrikultúra népszerűsítésére szerveznek hajdinafesztivált az Őrségben (2007-ben augusztus 11-12-én). Részletek >>>

Tökfesztivál
*Az Őrség és a Vendvidék jellegzetes terménye a tök. Őriszentpéteren minden év októberében megrendezik a Tökfesztivált. Részletek >>>
*A nyírségi Nagydobos hajdanában szintén „tök" híres töktermelő település volt. Ezt helyreállítandó rendezik meg minden év szeptemberének utolsó vasárnapján a Nagydobosi Tökfesztivált. Részletek >>>

Cseresznyefesztivál
*A legkorábbi ropogós fajtától a július közepén érő fehér cseresznyéig, és az ízletes gyümölcsből készült ételek-italok gazdag választékából kóstolhat a látogató „Magyarország legnagyobb cseresznyésében", a Nagykörűi Cseresznyefesztiválon. 2007-ben július 20-22-én. Részletek>>>

Diófesztivál
*A somogyi Lengyeltótiban található Közép-Európa legnagyobb dióültevénye. Ennek közepén ünneplik évente a diót - 2007-ben szeptember 15-én.
*Az ország egyik legkeletibb települése Milota, amely messze földön híres vékonyhéjú - ún. papírhéjú - diójáról. Milotán minden év augusztus utolsó szombatján rendeznek Nemzetközi Diófesztivált.
*Diósjenőn, hódolva a névadó gyümölcsnek szerveznek egész napos fesztivált dióssütemények versenyével, a dióról szóló irodalmi programmal, játékokkal, kézművességgel. 2007-ben október 13-án. Részletek >>>

Szilvafesztivál
*Szarvason vissza kívánják szervezni a szilva becsületét. Ezt előmozdítandó szervezik meg minden évben a Szilvanapot - 2007-ben immáron 10. alkalommal, szeptember 14-15-én. Részletek >>>

Dinnyefesztivál
*Medgyesegyházán mára a dinnye termelése vált a vezető mezőgazdasági ággá. Az ország dinnyetermésének 60%-át adja a település és környéke, a dinnyekivitelnek pedig fele származik a dél-békési, csanádi viharsarokból. 2007-ben augusztus 3-5-ig. Részletek >>>

Amennyiben tudomásod van további zöldség és gyümölcs fesztiválokról, küldj róluk ismertetőt a szerk[kukac]tudatosvasaro.hu email címre!

 

Megjelent a Tudatos Vásárló magazin 9. számában.

 



  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében