
2009 májusában a nemzeti végrehajtó hatóságok (az Európai Bizottság koordinálásával) elektronikai cikkeket értékesítő honlapokat ellenőriztek, hogy azok megfelelnek-e három alapvető fogyasztóvédelmi uniós jogszabály előírásainak.
A vizsgálatba 369 olyan honlapot vontak be, amely a hat legnépszerűbb elektronikai cikket (digitális fényképezőgépeket, mobiltelefonokat, hordozható zenelejátszó eszközöket, DVD-lejátszókat, számítógépes felszereléseket és játékkonzolokat) értékesíti. A legnagyobb forgalmú, elektronikai felszereléseket értékesítő honlapok közül 200-at, és fogyasztói panaszok alapján még több mint 100 további honlapot érintett.
A vizsgálat három fő területre összpontosult:
- A kereskedő elérhetőségére vonatkozó adatok: Az uniós jogszabályok értelmében hiánytalanul meg kell adni a kereskedő nevét, földrajzi címét és e-mail címét.
- Egyértelmű információ az ajánlatról (teljes ár és egyértelmű termékleírás): Az internetes kereskedőnek egyértelmű információt kell nyújtania a termék jellemzőiről, valamint a teljes vételárról (adókkal együtt), a vételáron felüli szállítási díjakról és a fizetési feltételekről. A végső fizetendő árnak meg kell egyeznie azzal, amit a vétel előtt közöltek.
- Egyértelmű információ a fogyasztói jogokról: Tájékoztatni kell a fogyasztókat az uniós „elállási jogról", vagyis hogy a távértékesítés során vásárolt árut minimum 7 napon belül indoklás nélkül vissza lehet küldeni. A vizsgálat ellenőrizte a fogyasztói jogokról nyújtott további (pl. a garancia élvezőjére, visszatérítésekre vonatkozó) információk pontosságát is.
Meglena Kuneva, az EU fogyasztói ügyekért felelős biztosa a napokban ismertette a 26 EU-tagállamra, valamint Norvégiára és Izlandra kiterjedő vizsgálat eredményeit. A 369 ellenőrzött honlap 55%-ánál tapasztaltak szabálytalanságokat, amelyeket tovább vizsgálnak. A problémás honlapok 13%-ánál a nemzeti hatóságok határokon átnyúló együttműködésére lesz szükség.
A leggyakoribb problémák:
- Félrevezető információ a fogyasztói jogokról (a problémás honlapok 66%-ánál figyelhető meg) A vásárlókat vagy nem tájékoztatták, vagy félretájékoztatták az „elállási jogról". Például azt közölték velük, hogy a kereskedő nem veszi vissza a terméket, vagy hogy csak levásárolhatják a termék árát, ahelyett hogy készpénzben megkapnák a visszatérítést.
- A jogszabályok értelmében a fogyasztóknak a vásárlás után legalább 2 évig joguk van a hibás terméket megjavíttatni vagy kicseréltetni. Ezzel szemben gyakran azt a tájékoztatást kapták, hogy ez csak egy évig lehetséges.
- Félrevezető információ a teljes árról (a problémás honlapok 45%-ánál figyelhető meg). A szállítási pluszköltségekre vonatkozó információt vagy nem tüntették fel, vagy nehéz volt megtalálni. A pluszköltségeket csak a fizetés utolsó fázisában adták hozzá az addigi árhoz. Néhány honlap „ingyenes szállítást" ígért, vagy „minden költséget magában foglaló" ajánlatot tett, holott felszámította a szállítási költségeket.
- Hiányzó vagy hiányos adatok a kereskedő elérhetőségét illetően (a problémás honlapok 33%-ánál figyelhető meg). A kereskedő nevére, földrajzi címére vagy e-mail címére vonatkozó adatok vagy hiányoztak, vagy hiányosak voltak, így probléma esetén nem lehetett felvenni vele a kapcsolatot.
Mi a következő lépés?
Az ellenőrzéseket most intézkedési szakasz követi, amely során a nemzeti hatóságok felveszik a kapcsolatot a vállalatokkal. Ezek kötelesek vagy megszüntetni a honlapjukon lévő szabálytalanságokat, vagy tisztázni eddigi eljárásmódjukat. Ebben az első szakaszban három ország - Izland, Lettország és Norvégia - tette közzé a vizsgált honlapok nevét.
A honlap jogszabályokkal való harmonizálásának elmulasztása jogi következményekkel járhat, amely bírsághoz vagy a honlap bezárásához vezethet. Az EU‑tagállamokra kiterjedő intézkedés eredményeit 2010 közepén hozzák nyilvánosságra.
Forrás: Európai Bizottság



Hozzászólások
Óóóó... Magyarország: 10-ből 10 oldal problémás. Büszkén dagad a mellem!^^ Ráadásul nyilvánosságra sem hozzák. Viva Hungary! 3
igen, én tegnap vettem át a vaterán vásárolt és postán érkezett használt PS2-met, ami gusztustalanul mocskos volt, poros kívül-belül, és nem akarja az eladó visszacserélni a cuccot a pénzre. HIHETETLEN!!