Napozás helyett: téli D-vitamin forrás
A D-vitamin mostanában azzal került a híradások élére, hogy rávilágítottak az elegendő bevitelt biztosító intézkedések szükségességére. Ám, miképp lehet ezt elérni?

A D-vitamin olyan egyedülálló mikrotápanyag, amely nélkülözhetetlen a szervezet számára a kalcium megfelelő hasznosításához. Elősegíti a kalcium felszívódását, eltárolását, továbbá szabályozza a vér kalciumszintjét. Hiánya olyan csontrendellenességeket eredményez, mint a gyerekeknél fellépő angolkór vagy a csontritkulás a felnőttek esetében. Fontos tehát tudni, hogy mennyit és milyen módon érdemes a szervezetbe juttatni ebből az értékes tápanyagból.
Kellemes és hasznos – a napozás
A D-vitamin fogalma valójában két vegyületet takar, a D2 és D3 vitaminokat. Míg az előbbi élelmiszerek útján kerül a szervezetbe, addig az utóbbi a napfénynek kitett bőrben keletkezik, így napozással vagy állati termékek fogyasztásával juthatunk hozzá.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint a megfelelő mennyiségű D-vitamin előállításához és a leégés elkerüléséhez napi fél órát érdemes napoztatni az arcot és a karokat. Nyáron természetesen ennél hosszabb ideig és nagyobb felületen érheti a bőrt napfény, azonban a D-vitamin szempontjából ez nem jelenthet problémát. Napozás útján ugyanis a szervezet nem tud előállítani az egészségesnél nagyobb mennyiséget ebből a vegyületből, mivel az önszabályozó rendszer egy idő után leállítja annak termelését. A felhalmozott D-vitamin készletek viszont jól jöhetnek télen, mikor a napfény nem elég erős ahhoz, hogy a koleszterinsejtek vitaminná alakulása végbemehessen.
Termékteszt: Fényvédő krémek
Alternatív módszerek a fényvédelemre
Nagyon fontos azonban, hogy mindez nem jelenti azt, hogy megéri mértéktelenül napozni a D-vitamin tartalékok begyűjtése érdekében, hiszen a nagy mennyiségű UV sugárzás és a leégés bőrrákhoz vezethet. A lényeg, hogy figyelmet kell fordítani arra, hogy szervezetünk rendszeresen hozzájusson egy kis napfényhez. Különösen fontos ez azok számára, akik sok időt töltenek zárt térben (otthon, irodában), vagy akiknek sötétebb a bőrük (a magasabb pigment tartalom ugyanis hátráltatja a D-vitamin előállításának folyamatát, így nekik valamivel több időt kell a napon tölteniük egységnyi vitamin adag előállításához). A napozókrémek használatát sem szabad túlzásba vinni, ugyanis ezek szintén gátolják a D-vitamin termelést. Használatukat korlátozzuk olyan időszakokra, mikor valóban fontos a sugárzás elleni védekezés!
D-vitamin tartalmú élelmiszerek
Különösen a téli időszakban kell odafigyelni arra, hogy nagyobb mennyiséget fogyasszunk azokból az élelmiszerekből, melyeknek magas a D-vitamin tartalma. Tél végére ugyanis a szervezet tartalékai kimerülnek, a napfény viszont még hetekig nem elég erős ahhoz, hogy szervezetünk pótolni tudja a hiányt.
A D-vitamin fő táplálkozási forrásai közé tartozik a halak mája, a halmáj olaj, a zsíros/olajos halak, a tojássárgája és az olyan dúsított élelmiszerek, mint a vitaminnal dúsított gabonakészítmények, tej, vaj és margarin.
A WHO napi D-vitamin beviteli javaslata:
- 50 év alatti felnőttek és gyermekek számára 5 µg/nap
- 51 és 65 év között 10 µg/nap
- 65 év fölött pedig 15 µg/nap
Az alábbi táblázat szemlélteti, hogy ehhez mennyit kell elfogyasztani a fent felsorolt élelmiszerekből:
| Élelmiszer | D vitamin (µg/100 g) |
| Tőkehalmáj olaj | 210 |
| Makréla, nyers | 8.2 |
| Lazac, nyers | 7.1 |
| Lazac, grillezett | 5.9 |
| Tojássárga | 4.9 |
Forrás: Food Standards Agency (2002) McCance and Widdowsons’s The Composition of Foods, 6th summary edition. Cambridge: Royal Society of Chemistry.
A D-vitamin előnyei
Ha megfelelő mennyiségű D-vitamin van jelen szervezetünkben, akkor az nemcsak a csontok egészségére van jótékony hatással, hanem elősegíti az izmok megfelelő működését is. Emellett csökkenti a valószínűségét az időskori szellemi leépülés és a szklerózis multiplex kialakulásának, de segítségével elkerülhetőek és a rák bizonyos típusai (emlő-, vastagbél- és prosztatarák), valamint a diabétesz is.
Részben a fentiekből is látszik, hogy különösen az idősebbek számára fontos, hogy figyeljenek szervezetük D-vitamin szükségletének pótlására. Annál is inkább, mivel számukra különösen veszélyes lehet egy-egy csonttörés, melynek valószínűsége akár 20-30 százalékkal csökkenthető akkor, ha elegendő D-vitamint fogyasztanak.
Ugyanakkor itt sem szabad túlzásokba esni, ugyanis a túladagolás anorexiához, kimerültséghez, zavartsághoz, hányáshoz és székrekedéshez vezethet. Így például ha valaki sokat tartózkodik napon, akkor jobban oda kell figyelnie arra, hogy mennyit fogyaszt azokból az élelmiszerekből, melyeket D-vitaminnal dúsítottak, vagy természetes módon nagy mennyiségben tartalmazzák ezt az anyagot.
Összegezve tehát elmondható, hogy tavasztól őszig a napi rendszerességű, rövid napozás biztosítja a szervezet számára a szükséges D-vitamin mennyiséget, télen azonban érdemes úgy összeállítani az étrendet, hogy az alkalmas legyen a hiány pótlására.
Forrás: EUFIC A cikket összeállította Sebestyén Éva.
Kép [cc] boomfeed









Hozzászólások
Vajon hány tojássárgája tesz ki 100g-ot?
Előre is köszi!
szerintem csak lemaradt egy nulla a számok végéről :)
A mértéktelen napozást veszélytelennek ítélő, ellen oldali figurák (táplálkozásguruk, és egyéb csodatévők) akiket Véleményvezéreknek nevez az irodalom, egyetlen céjuk van: a minél nagyobb profit! Vegyetek minél több könyvet, kiegészítőt, rendeljetek tőlem kaját, vitamint. Ennek pedig semmi köze nincs a mi egészségünkhöz.
A D-vitamin jó dolog. A mértéktelen napozás veszélyes. Pont ahogy a cikk írja.
Táplálkozásguru apostolok pedig kíméljenek! Ott van neketek a naturahírek, kár itt szennyezni.
Szomorú, hogy ilyen "megvezető" állításoknak teret ad a média. ( de tudjuk miért van ez így)
A D vitaminnal semmi gond nincs, sem a napozással, az erre való intelmek
a WHO-tól célirányosak, olyan emberek mondják ezeket, akiket Véleményvezéreknek nevez az irodalom, és egyetlen céjuk van: a minél nagyobb profit! Ennek pedig semmi köze nincs a mi egészségünkhöz. Úgyhogy a WHO-t rezervával kell olvasni - a gyógyszeripar tömi a zsebüket!
Ez az oldal a TUDATOS VÁSÁRLÓ OLDALA - hát viselkedjünk hozzá méltó módon: TUDATOSAN, ne nyáj-ként, mások által vezérelve.