szerk, 2012. március 8. 20.38
Az egykor még egzotikusnak számító déligyümölcsök, mint az ananász vagy a banán, ma már mindennapi étrendünk részévé váltak. Sokan azonban nem tudják, hogy ezek nagyrészt olyan gazdaságokból származnak, ahol a munkásokat méltatlan és embertelen körülmények között foglalkoztatják.
A maximális terméseredmények érdekében pedig a környezetszennyező módszerek alkalmazásától sem riadnak vissza.
A „Make fruit fair!” kampány most ez ellen indít harcot. Csatlakozz Te is!
A kisfilm a banántermesztés és -feldolgozás körülményeit mutatja be
A banán és az ananász ma már a legkeresettebb gyümölcsök közé tartozik a világon, így kereskedelméből óriási haszonra lehet szert tenni.
A haszon jó része azonban nem a termelőknél jelentkezik, hanem a szupermarketeknél, akik vásárlóerejükkel visszaélve méltánytalanul alacsony áron vásárolják fel a gyümölcsöket. Amennyiben a termelők ezt nem fogadják el, azt kockáztatják, hogy a kereskedőláncok többé nem kötnek üzletet velük.
A szupermarketeknek beszállító magyarországi termelők is szembesülnek hasonló problémákkal. Az erről szóló legfrissebb felmérést a GVH végezte.
Sajnos azonban a leszorított árak hatása a munkások bérében és munkakörülményeiben jelentkezik. Keresetükből nem tudják eltartani családjukat, folyamatosan vegyszerek között kénytelenek dolgozni naponta akár 14 órát, heti hat napon át. Érdekvédelemre vagy tiltakozásra nincs lehetőség, mert akkor elveszítik munkájukat.
A probléma Latin-Amerikában és Afrikában több millió embert érint.
A „Make fruit fair!” kampány szervezői most arra kérik mindazokat, akik fontosnak tartják az emberi jogok tiszteletben tartását és a vegyszerezés okozta környezetszennyezés megszüntetését, hogy írják alá az Európai Bizottságnak szánt petíciót. A petíció célja, hogy rábírja a Bizottságot arra, alkosson olyan jogszabályokat, amelyek megakadályozzák, hogy a szupermarketek visszaélhessenek vásárlóerejükkel, ami az egyik legfőbb oka a munkások és a környezet kizsákmányolásának.
További információk a „Make fruit fair!” kampányról itt.
Kép (cc) audreim529

A cikk a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával a FV-I-11-D-0007 jelű pályázat keretében valósult meg.
***






Hozzászólások
Sajnálom, hogy ilyen erős
by thalasa - 2013.01.06. 01.06
Sajnálom, hogy ilyen erős vegyszereket és mérgeket használnak a déli gyümölcsök termesztéséhez. Én többször jártam Görögországban ahol január február tájékán szüretelik a narancsot ott nem láttam hasonló beavatkozásokat. Az biztos hogy az érett narancsnak ott egész más íze van mint nálunk.
Arra gondolt már valaki, hogyha mi nem fogyasztunk déli gyümölcsöt, akkor azoknak a munkásoknak nem lesz miből élni és eltartani a családjukat. Mert ha jól látom önszántukból vannak ott nem kényszeríti őket senki erre.
Miért kell nekünk egyáltalán
by Pandur Zsanett - 2012.11.16. 22.49
Miért kell nekünk egyáltalán banánt és narancsot ennünk?
Pontosítás: A video még nekem
by Daniel - 2012.03.09. 11.48
Pontosítás: A video még nekem is nehezen követhető. Aki nem érti a szöveget, annak jó, szervezett munkának tűnik a banántermelés.
Remélem, lesz jobban érthető, vagy magyar szövegű video, és akkor ismerőseimnek, gyerekeimnek ajánlom a cikket!
Egyetértek a cikkel, szörnyű,
by Pokorny Szilárd - 2012.03.09. 11.19
Egyetértek a cikkel, szörnyű, ami történik ezeken az ültetvényeken, modern rabszolgaság.
Azonban nem véletlen, hogy ilyen népszerűek hazánkban az olcsó déligyümölcsök. Az árszínvonal átlagosan elérte a nyugat-európai színvonalat, néhol még alatta van, de néhol meg is haladta. Miközben a fizetések a nyugatinak töredékei. Nem várható el a bérből és fizetésből nyomorgók tömegétől itthon, hogy még drágább termékeket válasszanak, miközben az olcsókra is csak ritkán jut pénze a többségnek. Tehát nálunk is vannak problémák, ez a kezdeményezés szerintem sokkal relevánsabb egy nyugati országban.
A petíciót ennek ellenére aláírom, mert egyetértek vele, csak arra akartam felhívni a figyelmetm, hogy az éremnek van másik oldala is.
Tetszik a cikk. Rövid és
by Daniel - 2012.03.09. 10.39
Tetszik a cikk. Rövid és közérthető, és minden fontos benne van :)