alap kinézet

System Messages

A magyarok az elmúlt évtizedben évről-évre egy kicsivel több halat esznek, de a növekedés mértéke rohamtempónak semmiképpen sem nevezhető. A KSH adatai szerint elértük a fejenkénti éves 6,18 kilogrammos halfogyasztást. (Ebből friss/hűtött: 2,27 kg, fagyasztott: 2,27 kg, tartósított/konzerv: 1,8 kg.) Ezzel messze elmaradunk az európai uniós évi fejenkénti 20 kilogrammos átlagtól, annyira messze, hogy az egész Unióban még mindig mi fogyasztjuk a legkevesebb halat, illetve halászati terméket. A legnagyobb halevők persze a tengerparti országok: Portugália, Spanyolország, Litvánia, de a csehek és az osztrákok is előttünk járnak.

Ráadásul, az egész éves adag majdnem felét karácsonykor faljuk fel, és csak a másik 3 kilót osztjuk be az év fennmaradó részében. Míg a listavezető Portugáliában mindenki hetente nagyjából egy kilónyi halételt fogyaszt, itthon ugyanez a mennyiség egy negyedév alatt fogy el.

Pedig már a könyökünkön jön ki, hogy a hal mennyire egészséges. Kevés benne a koleszterin, viszont remek forrása az omega-3 zsírsavaknak, sok ásványi anyagot (kálium, kalcium, szelén, jód, fluor, foszfor) és vitamint (A-, D-, B2-, B6-, B12- és E-vitamint) tartalmaz. A benne lévő többszörösen telítetlen zsírsavak segítenek megőrizni az érfalak rugalmasságát, ezért fogyasztása csökkenthetné egy vezető hazai halálok, a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.

Bárcsak ne lennél szálkás és pocsolya-ízű!

A magyar lakosság tisztában is van vele, milyen szuper dolog a hal. Egy a halfogyasztási szokásainkat ismertető felmérés szerint a halat a legegészségesebb élelmiszerek között tartjuk számon, ha megkérdik, minden harmadik ember úgy nyilatkozik, hogy nagyon szereti a halat. Viszont a megkérdezetteknek csupán 3,5%-a tartja magát halfogyasztónak, a magyarok 65%-a inkább fehér húst, 29,7%-a vörös hús eszik.

Ha már hal, a hazai édesvízi halakat frissnek, megbízhatóbbnak és olcsóbbnak, viszont pocsolya ízűnek és halszagúak tartjuk. Akik, soha, vagy évente csak egyszer fogyasztják, bevallásuk szerint leginkább az ízét, a szagát, illetve a szálkákat nem szeretik benne. A tengeri halakról ezzel szemben úgy véljük, hogy kevesebb benne a szálka, változatosabb az íze, könnyebb hozzájutni, viszont drágább is. A hivatalos statisztikák szerint ennek megfelelően fele-fele arányban vásárolunk hazai, illetve külföldi halat, halkészítményt.

Tudjuk tehát, hogy egészséges lenne, mégsem szeretjük igazán, talán mert nem ismerjük. A kimutatás szerint a vásárlók leginkább a pontyot ismerik (89%), utána viszont rögtön két tengeri halféle, a hekk (80%) és a tonhal (72%) következik. A hekk valóban a legelterjedtebb és legnépszerűbb étel a tóparti büfék kínálatában, gyakran látjuk – fej nélkül, panírozva. De, hogy valóban ismernénk, az erősen kétséges: legtöbbünknek fogalma sincs róla, miféle és honnan, milyen állapotban kerül Magyarországra. A tonhalat gyakorlatilag kizárólag pépesített konzerv formájában látjuk, és aligha olvasgatjuk a konzervdoboz oldalán szereplő információkat.

A ponty

Hazánkban körülbelül 24 ezer hektáron termelünk halat, és a legtöbb halgazdaságban ponttyal foglalkoznak. A ponty viszonylag igénytelen és gyors növekedésű hal. Természetes élőhelyén, tavakban, lassú vízű folyókban vízinövények fiatal hajtásaival, árvaszúnyog-lárvával, apró rákokkal táplálkozik. A "vadon fogott" ponty húsának magasabb a már emlegetett többszörösen telítetlen zsírsav-tartalma, a tógazdasági pontyok viszont kiegészítő takarmányt (kukorica, búza, árpa) is kapnak. Emiatt a tenyésztett pontyok húsában több az egyszeresen telítetlen zsírsav, de ez is egészséges. A halgazdasági pontyok emellett 2-3-szor zsírosabbak is, de zsírjuk fogyasztásával nem teszünk kárt az egészségünkben.

 

A hekk

A hekk 1-1,4 méteres tengeri ragadozó hal, 14 évet is élhet. Hozzánk az Atlanti-óceánból, elsősorban Argentinából, előkészítve (lefejezve, kibelezve) jut el. Szeretjük, mert nincs halszaga, nem szálkás, evéskor könnyű kivenni a gerincét.

Szépséghibája, hogy - feltéve, hogy Argentinából egyenesen Magyarországra szállítják – 11 900 kilométert utazik. Az ökológiai lábnyom környezetterhelése mellett a tengerek kizsákmányolása is aggasztó lehet. A hekk-félék, a többi tengeri halfajhoz hasonlóan az évszázad feléig teljesen kipusztulhatnak bolygónkról. Mivel a tengeri hal-állományoknak ma már szinte nyoma sincs, manapság a hekket - a hatalmas európai keresletet kielégítendő - ketrecekben, a part menti vizekben, tengeri halfarmokon tenyésztik. (A Világbank becslése szerint 2030-ra az emberek által elfogyasztott tengeri halak kétharmada tengeri farmokon fog felnőni.) A halfarmokon hormonokkal és a túlzsúfoltság miatt antibiotikumokkal kezelik őket, az ipari mennyiségben felhasznált tápanyag illetve ürülék jelentős nitrogén- és foszforterhelést ró a környező vizekre.

 

A tonhal

A hekkéhez hasonló a helyzet a tonhallal, amelynek egyes fajai, például a kékúszójú tonhal, amely valaha az Atlanti-óceán nyugati és keleti részén, a Földközi-tengerben és a Fekete-tengerben volt honos, a túlhalászás miatt kipusztulóban vannak.

A tonhalat itthon konzervként ismerjük, és jó, ha tudjuk, hogy a konzerválással vitamintartalma ugyan megmarad, de az oly értékes omega-3-zsírsavak nagy része elvész belőle. (Ugyanez nem áll a szardíniára, szardellára.)

A tengeri halak szervezetében ráadásul mindaz a szennyeződés felgyülemlik, ami globálisan mérgezi a tengerek, óceánok élővilágát. A fagyasztott tengeri halak tartalmazhatnak nehézfémeket, például higanyt, és különösen igaz ez a tápláléklánc tetején elhelyezkedő, nagyobb testű, hosszabb életciklusú ragadozó halakra. Egyes kifejlett tonhal-példányok akár 200 kilót is nyomhatnak, ezek a leginkább higanyfertőzött tengeri halak. Épp ezért, ha el akarjuk kerülni ezeket a szennyező anyagokat, jobban tesszük, ha a tápláléklánc alsóbb fajait, a kisebb, növényevő halakat fogyasztjuk – magyarázza az alábbi videóban a Worldwatch Institute vezető kutatója, Brian Halweil.

 

Amihez hozzájutunk, nem tartjuk biztonságosnak

A pontyot, a hekket és a tonhalat ismerjük, miközben a válaszadók majd negyede a folyókból, patakokból kifogott halat véli a legjobb minőségűnek, legbiztonságosabbnak pedig a tanúsított bio-haltermelői halat tartja, ez utóbbit viszont drággáljuk is.

2015-ös adatok szerint a hazai tógazdaságokban, halastavakban 14 ezer tonna halat termeltek, 10 ezer tonnányit fogtak ki a természetes vizekből és további 3 ezret intenzív üzemekben (mesterséges környezetben, teljes gépesítés mellett) neveltek. A tógazdasági halak több mint 60%-a ponty, az intenzív üzemekben szinte kizárólag afrikai harcsa él.

A magyarországi halastavak jelentős része ráadásul védett vagy Natura 2000-es területen működik, ami a környezetvédelmi szempontokat figyelemben tartó tartási, gazdálkodási körülményeket vár el.

„A hazai haltenyésztési és feldolgozási technológiák eleve olyanok, hogy azok kidolgozásánál és alkalmazásánál alapvető szempont az élelmiszerbiztonság. A piacra kerülő halaknak és haltermékeknek szabványokban rögzített magas élelmiszer-biztonsági követelményeknek kell megfelelniük. A megfelelőséget rendszeresen vizsgálják a hatóságok” – magyarázta kérdésünkre Békefi Emese, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Halászati Kutatóintézetének munkatársa. A szakember elmondása szerint élelmiszerbiztonság és minőség tekintetében nincs különbség a hazai tógazdasági és intenzíven termelt halak között, illetve az egyes halfajok között.

Igaz viszont, hogy az egyes fajoknak vannak egyedi tulajdonságaik. Például, a hazai halfajaink közül az amurnak és a busának a legmagasabb az ún. omega3 zsírsav tartalma, amely rendkívül kedvező élettani hatásokkal bír. Húsuk ráadásul szárazabb a pontyénál, alig tartalmaz zsírt.

 

Bio vagy nem bio?

A legfontosabb halas kérdésre, arra, hogy minőség tekintetében van-e különbség a tógazdasági és az intenzíven termelt halak minősége között, illetve a hazai és a tengeri halak között, azon túl, hogy „elvileg nincs különbség”, nem kaptunk határozott választ, mint ahogy arra sem, van-e értelme a hazai halból bio-t venni.

Egyértleműbbnek látják a helyzetet a bio-hal tenyésztők, köztük Európa legnagyobb édesvízi halgazdasága, a Hortobágyi Halgazdaság, ahol 2002 óta foglalkoznak bio-halneveléssel. A gazdaság szerint a természetes és nyugodt tartási körülmények, illetve a tiszta takarmány kihatnak a halak egészségére, húsuk ízére, tápértékére.

A Hortobágyi Halgazdaság tavaiban amúgy az egész állományt tekintve is minimális külső beavatkozással, a természetes ökológiai egyensúlyt megtartva folyik a termelés. A halsűrűség is a természetes vizekéhez hasonló, nincsenek túlzsúfolt tavak. A bio-minőségűnek szánt halak kizárólag ökológiai forrásból származó takarmányt kapnak, és egyéb őket terhelő anyaggal (műtrágya, antibiotikum, egyéb gyógyszerek) sem mérgezi szervezetüket. Semmiféle hagyományos szert, antibiotikumot nem használnak, a teljes állományt homeopátiás kezeléssel tartják egészségesen. Harcsa, amur és busa nő náluk bio-minősítéssel. Pontyot is tenyésztenek (csak étkezésre évi 1500 tonnát), de több ezer tonnányi pontállomány ökológiai takarmánnyal táplálása jelenleg nem megoldható, ezért a pontyok nem bio-minősítettek. A hortobágyi hal a legnagyobb hazai áruházláncokban kapható. (A részletes listát lásd itt.)

 

Erre figyelj halvásárlásnál:

Lehetőleg hazai, bio-minősítésű halat vegyél!

• A hazi halakból a busa, amur, kecsege húsának a legmagasabb az egészségre jótékony, többszörösen telítetlen zsírsav-tartalma.

• Tengeri halból lehetőleg olyat vásárolj, ami viszonylag közelről jön!

• Tengeri halból a kisebb fajokat - pl. szardíniát, heringet, szardellát - válaszd!

• Ezeket kerüld a higanyszennyezettség miatt: cápa, kardhal, tonhal, királymakréla, cserepeshal!

Keresd a fenntartható tengeri halászatot (MSC) és a fenntartható akvakultúrás halászatot (ASC) jelző címkéket!

 

 

 


Tetszett a cikk? Szívesen olvasnál még a témában?

Támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással.  Köszönjük!


 



  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében

Smink