Ahhoz képest, hogy mennyit hallani a bioélelmiszerek kiváló minőségéről és arról, hogy ezekkel nemcsak magunknak, de környezetünknek is jót teszünk, még mindig nagyon kevés bioélelmiszer kerül a vásárlók kosaraiba, még a legbióbb országokban is, mint például Ausztriában. A biotermékek jó részét pedig más országokban adják el, nem ott, ahol megtermelik. Ezzel azonban a környezeti hasznok is elúsznak.

Sokan azért nem vásárolnak biót, mert nincsenek meggyőződve arról, hogy az lényegesen jobb, mint a nagyipari élelmiszer, másrészt nem is engedhetik meg maguknak a legalább másfélszer drágább termékeket. Jogosan merül fel az a kérdés is, hogy miként lehet egyáltalán bármi bio, amikor a környezetünk amúgy is szennyezett, s a rossz levegő, a savas eső és a talajban felgyülemlett káros vegyi anyagok minden növényre ugyanúgy hatással vannak.

Ráadásul az ipari mezőgazdaságban sem engedélyezik már olyan vegyszer használatát, amely közvetlenül ártalmas lehet az egészségre, tehát emiatt sem szabadna aggódnunk. A bio iránt elkötelezettek persze egyetértenek abban, hogy semmilyen vegyszer nem lehet egészséges, így azok használatát minden esetben kerülni kell.

 

Mindenben van vegyszer?

Vincze Piroska lelkes biofogyasztó, aki kertes házában maga is termel kis mennyiségen zöldségeket. Szerinte a lényeges különbség a permetezésben van: „a növényekben kimutatható vegyi anyagok jelentős része a permetezésből ered, ezek a szerek biogazdálkodás esetében nem kerülnek a növényre”.

Szeles Attila Hét községi biogazda szerint nyilvánvalóan nem lehet teljesen steril körülmények között termelni, így a bioélelmiszerekben is előfordulhatnak nem kimutatható mennyiségben szermaradékok, de egy kis túlzással „nem mindegy, hogy valaki egy káros anyagból egy ezreléket fogyaszt, vagy tíz százalékot”.

Kérdés persze, hogy mitől lesz egy termőföld bio, ha azon évtizedeken keresztül nagyüzemi gazdálkodás folyt, a műtrágyák, permetezőszerek maradékai pedig ott bujkálnak a friss barázdákban is.

Roszík Péter, a bioélelmiszerek tanúsítását végző Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. vezetője szerint a manapság használt növényvédő szerek maradékai néhány év után már nem mutathatóak ki a termésben. Ezért is írja elő a törvény, hogy legalább három év átállás után lehet csak bioterméket előállítani azokon a földeken, ahol előtte vegyszeres gazdálkodás folyt. Sajnos más a helyzet a több évtizede nem alkalmazott, rendkívül káros, és a szervezetben is felhalmozódó DDT-vel, amelynek nyomai bizonyos területeken még mindig fellelhetők, így akár bioföldeken is.

Ha ez kiderül, nem lehet megvonni a termelő tanúsítványát, az ugyanis termelési eljárásra és nem a földre vonatkozik. A megoldás, hogy olyan növényeket kell ilyen esetben termelni, amelyekben a DDT nem halmozódik fel. Roszík Péter tapasztalata szerint a biogazdák megfogadják ezt a tanácsot.Vincze Piroska szerint a bióként árult termékek esetében sem mehet az ember mindig biztosra. A jelentős árkülönbség miatt jó üzlet lehet csalni a jelölésekkel, de a gazdáknak is megérheti, hogy a bio közé nem biotermékeket kevernek. Roszík Péter szerint Magyarországon eddig egyetlen olyan eset került napvilágra, amikor visszaéltek a cég nevével és egyedi kódszámával. 

Rendszeresen ellenőrzik, hogy a termelők az előírásoknak megfelelően gazdálkodnak-e, olykor szúrópróbaszerűen is. Mivel szinte minden növényfajnál nagyjából ki lehet számítani, hogy mikor szükséges trágyázni, permetezni, az ellenőrök a megfelelő időpontban ki tudnak szállni a helyszínre, és felmérik, hogy minden az előírások szerint történik-e. Nemcsak a növénytermesztés, de az állattartás és az élelmiszer-feldolgozás folyamatait is felügyelik, ezek esetében részletes dokumentáció tanúsítja a beszerzett és felhasznált anyagok eredetét, mennyiségét és sorsát – mondja Roszík.

 

Muszáj az aranyár?

De vajon az ellenőrzés, a tanúsítás, valamint a műtrágyázás és a vegyi növényvédő szerek mellőzése ennyivel megdrágítja a termelést? Vincze Piroska szerint a bio nem a nyugat-európai gazdagok luxusterméke, hanem olyan áru, amely magasabb rendű és jobb minőségű, mint a hétköznapi, és ezt a különbséget jelzik az eltérő árak. Szerinte nem a bio drága, hanem a nem bio lett mesterségesen olcsó. Szeles Attila a kézimunka-ráfordítást okolja a magasabb költségekért: míg a nagyipari termelés során egy hektár lepermetezése néhány tízezer forintból megoldható, addig ugyanennek a területnek a rendszeres kapálása ennek sokszorosa.

Igaz viszont, hogy éppen az élőmunka-igény miatt sok embernek adhatna munkát. Szelesék egyébként még a biogazdálkodásnál megengedett permetező anyagokat sem használják, hanem különféle agrotechnikai módszerekkel küzdenek a gyomok és a rovarok ellen. Egy példa erre a burgonyabogár elűzésére alkalmazott eljárás, amely során összeszedik az első élő bogarakat, elégetik azokat, és a port szétszórják. Ez riasztószerként hat, és a burgonyabogarak 90-95 százalékát el lehet vele riasztani a területtől.

Sokan a méretgazdaságosság hiányát említik lényeges tényezőként. Egyrészt bióból nem lehet hatalmas földterületen éveken át ugyanazt az egyfajta növényt elvetni, másrészt a biogazdaságok többsége családi üzem, ezért sokkal kevésbé hatékony, mint az ipari módszerekkel dolgozó mezőgazdasági nagyüzemek. Ezenfelül a drága bio növényvédő készítmények, a biotakarmányok és számos egyéb tényező is növeli a költségeket, amellyel a szokványos gazdálkodás során nem kell számolni.

 

Nem bio, de termelői

Hogyan lehet mégis, hogy a nagyüzeminél ugyan drágábban, de a biónál még mindig jóval olcsóbban vásárolhatunk a piacon termelői árut, amelyet ugyanúgy kapálgatnak, kézzel szednek, és nem fújják le különböző irtószerekkel? Roszík Péter és Szeles Attila is a garantált minőségre hívják fel a figyelmet, és hasonló példákkal szemléltetik a termelői termékekben rejlő veszélyeket. Véleményük szerint nem igaz, hogy a háztáji gazdálkodásban nem használnak vegyszereket, sőt előfordul, hogy megfelelő ismeretek és képzettség hiányában még veszélyesebb a biotanúsítás nélküli termelői áru, mint a nagyüzemi.

Tapasztalataik szerint rendszeresen előfordul, hogy figyelmetlenségből a termelő sokszoros dózisban keveri a permetezőszereket, vagy például úgy permetezi a gyümölcsfákat, hogy a köréjük ültetett zöldségekre is jut bőven. A tanúsított biotermékek esetében ilyen nem fordulhat elő, a fogyasztó biztos lehet abban, hogy a legjobb minőségű élelmiszerek kerülnek az asztalára – mondják mindketten.

Vincze Piroska szerint néha valóban túlzás egy-egy biokészítmény ára, mi magunk sokkal olcsóbban is képesek vagyunk megtermelni, sőt feldolgozni az otthoni fogyasztáshoz szükséges zöldségeket, gyümölcsöket. Ráadásul az embernek sokkal jobban ízlik a saját maga által, mindenféle vegyszer nélkül megtermelt növény, mint bármi, amit a boltban, piacon vásárol – véli a biorajongó. Így az sem annyira zavaró, hogy a paradicsom nem olyan szabályos formájú, mint megszoktuk, és a paprika sem nő akkorára.

Szeles Attila ilyen problémát nem ismer, szerinte megfelelő szakértelemmel nemcsak minőségben, de látványban is hibátlan növényeket lehet termelni. Vincze Piroska számára nem csupán az egészségéről szól a bio, erkölcsi kötelességnek is tartja, hogy támogassuk azokat a termelőket, akik természetes módon, a környezettel összhangban szeretnének gazdálkodni.

Ugyanakkor megérti, hogy sokak számára megfizethetetlenek ezek a termékek, ő is ezért kezdett néhány éve a saját kertjében zöldségeket termeszteni. A háztáji termelésnek Roszík Péter szerint is van értelme, hiszen így lehetünk a leginkább biztosak abban, hogy amit eszünk, azt tényleg megfelelően termelték, de hozzáteszi, hogy mindehhez elengedhetetlenek a szükséges ismeretek és az odafigyelés.

 

Megjelent a Tudatos Vásárló Magazin 24. számában.

***